Csók István születésének 150. évfordulóját 2015-ben ünnepeltük. A jubileumi évforduló alkalmából a művész kiemelkedő munkássága előtt emlékév keretében rótta le tiszteletét az ország. A Csók István Emlékév egy évvel ezelőtt életműkiállítással indult a Várkert Bazárban. Ahol kezdetét vette az egész éven át tartó programsorozat, ott is ért véget méltóképpen február 12-én. Az érdeklődőket előadássokkal, felolvasással, vetítéssel, kiállítással várták. A jeles napon Csók Sándor, a festő unokaöccse mondott köszöntőbeszédet, melyben kifejezte háláját.

?Az elmúlt évben mindent megtudtunk Csók Istvánról. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt év sikeres programjaihoz, és kívánom, hogy legalább olyan boldog életet éljenek, mint Csók István? ? mondta Csók Sándor.

DSC_3314_Copy

Rodics Eszter, az emlékév főszervezője visszatekintett az elmúlt év sikereire, elmondta, mit üzen az emlékév, és milyen szempontok szerint próbálták felépíteni azt.
?Az emlékév az idő múlását, az örökségünk tiszteletét, a tudás továbbadását és annak minden formáját üzeni, próbálja közvetíteni. Ezeken kívül a megemlékezés, az ünneplés és a közösségformálás is kiemelkedő szereppel bírt az elmúlt év során? ? fejtette ki Rodics Eszter.

DSC_3366_Copy

Csók István sírjának megkoszorúzásával indult a programsorozat, majd a Várkert Bazárban megnyitott a Csók ? A derűs élet festője című életműkiállítás. A bemutatott hatvan alkotás csupán egy szelete volt a művész nyolc évtizedet felölelő, hatalmas életművének, amely öt nagyobb tematikus egység köré szerveződött. A festményeken kívül a tárlatot színesítette a művész életét dokumentáló számos archív fotó is. A rajongók Csók István néhány személyes tárgyával és bútorával is találkozhattak. Ugyanebben a hónapban Cecén felavatták Csók István mellszobrát, majd kibocsátották a Csók Emlékérmeket (10 ezer forintos ezüst és 2000 forintos színesfém változatban jelent meg).

DSC_3463_Copy

A következő hónapok is lenyűgöző élményeket kínáltak: márciusban nőnapi programmal várták az érdeklődőket, áprilisban pedig kerekasztal-beszélgetést szerveztek Csók István festészetéről. A gyerekekről sem feledkeztek meg: májusban bábelőadáson, interaktív foglalkozásokon vehettek részt kicsik és nagyon egyaránt.

Egészen bensőséges hangulatba kerülhettünk júniusban, amikor a Csók család tagjai beszéltek a művész életéről a Múzeumok Éjszakáján. Mindeközben útjára indult a Csók150 elnevezésű vándorkiállítás, ahol a festő páratlan életének legfontosabb állomásait láthattuk festmények segítségével. Nem sokkal később Műteremsarok címmel a Magyra Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak pályaműveimből nyílt kiállítás. Az egyetem az emlékév keretében pályázatot írt ki hallgatói művek készítésére, amelyről részletesebben Révész Emese művészettörténész beszélt.

DSC_3431_Copy

?Amikor egy éve meghirdettük a pályázatot a hallgatók között, nem gondoltam, hogy ilyen sokan élnek majd a lehetőséggel. Novemberben hatvan mű érkezett be hozzánk, ekkor nyugodtam meg: láttam ugyanis a fiatalokban az elszántságot és a szenvedélyt aziránt, hogy belevessék magukat Csók munkásságába, és ezzel együtt valami újat alkossanak? ? hangsúlyozta Révész Emese.

DSC_3399_Copy

Az új évben két eseménnyel is emlékeztek a művészre: 2016 januárjában Cecén állandó kiállítással nyitotta meg kapuit a Csók István Emlékház, februárban pedig a festő halálának 55. évfordulója alkalmából megkoszorúzták felújított sírját, ezzel méltó befejezést adva az emlékévnek.

 

?A múltat tiszteld a jelenben és tartsd a jövőnek?

(Vörösmarty Mihály)

_DSC7305_Copy

 

Varga Adrienn

Fotó: Csákvári Zsigmond