Nagy Márton Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon és Farkas Ágnes Anna Játsszuk tovább című filmje osztozik idén a Filmgalopp fődíján, miután a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának zsűrije megosztva ítélte oda a két pályakezdőnek a verseny fődíját.

A zsűri indoklása szerint mindkét film egyedi hangon szólalt meg. Az Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon esetében hangsúlyozták, hogy ez a film bárhol megállná a helyét. A Játsszuk tovább kapcsán értékelték a rendezői koncepció erejét, a filmnyelv érzékeny használatát.

A Filmgalopp 1 millió forint értékű fődíját a Nemzeti Filmintézet ajánlotta fel, a hozzá tartozó trófea megalkotását pedig a bukaresti Liszt Intézet támogatta. A tíz versenyfilm a fesztivál kezdetétől pénteken éjfélig elérhető volt online is, és a közönségszavazás is online zajlott. Eszerint a közönségdíj nyertese Mikola Csengele Finding Zoé című filmje. A zsűri két különdíjat is odaítélt, ezeket László Barna Freedom Ridere és Sós Timothy Suborbitalja kapta.

A szombat esti díjkiosztó ünnepségen Hatházi András átvette a Sárga Csikó-díjat, Váró Kata Anna pedig a Filmtett Egyesület kritikusi nívódíját, a Fám Erika-díjat.

A Filmgalopp elnevezésű verseny célja fiatal erdélyi magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt. A megmérettetés évente műfajt vált, így tavaly dokumentumfilmek versenyeztek a fesztiválon, az idén pedig fikciós alkotásokat lehetett benevezni.

Nyitókép: Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon