Szabó Ottó festőművész Divided – Megosztva című kiállítása a mai társadalmak polarizáltságára, a megosztottságból eredő gyanakvásra, ellenségeskedésre, gyűlölködésre, a személyes és csoportos felelősségről való megfeledkezésre hívja fel a figyelmet.

A húsz képből álló tárlat a kassai MaJel Rovás Központ FiguratiF galériájában kapott helyet, de a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt egyelőre csak virtuálisan, a közösségi hálón tekinthető meg.

A kiállítást január 22--én az alkotó testvére, Szabó Pál, a Szlovák Tudományos Akadémia kísérleti fizikusa nyitotta meg.

Úgy fogalmazott, Szabó Ottó az alkotásain keresztül a mai társadalom deformált rendszerére szeretne rámutatni, amely véleménye szerint a divide et impera, vagyis oszd meg és uralkodj! elvén működik.

A festmények kapcsán Ady Endre Kocsi-út az éjszakában című versével vont párhuzamot, mint mondta, az emberek többsége sötétségben van, keresik az utat a fény felé, de hiányzik a spirituális identitásuk, új utak pedig csak az egész eltörött részeinek újraegyesítésével keletkezhetnek. Éppen erről szólnak az itt kiállított képek. Szabó Ottó ezekben a képekben nem kínál számunkra megoldásokat, csupán az egésznek hitt dolgaink eltörött részeit szeretné felfedni” – mondta.

Forrás: Ma7.sk. Fotók: Fábián Gergely