Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója a központ bővülésével és a megvalósuló tárlattal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a magyar fotográfia napján, augusztus 29-én. Hoppál Péter beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy három fontos dátumot kell kiemelni a Capa Központ történetében. ?A kormány egy augusztus 7-ei határozata értelmében 490,6 millió forint állami támogatást nyújt a Capa Központ felújítására, bővítésére. Ennek előzménye és háttere azonban bőven tíz évre nyúlik vissza? ? mondta a kultúráért felelős államtitkár. Majd kiemelte: az augusztus 7-ei dátum mellett kiemelkedően fontos időpont volt a 2008-as év, amikor a Nemzeti Múzeum tulajdonába került a Capa-gyűjtemény egy része, és felmerült egy, a munkássága és a fotográfia előtt tisztelgő központ létrehozása. Majd a 2013-as esztendő, amely Robert Capa születésének 100. évfordulója volt, és amikor a központ létrejött. Végül kiemelten fontos 2018. október 22-e, amikorra elkészülnek a felújítási munkálatokkal, és megnyílik Capa állandó tárlata. ?Így kerül fel az i-re a pont, és ez a tízéves történet így kerekedik ki.? Ezt követően a kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: már korábban a központ tulajdonába kerültek a Tivoli Színháztól azok a földszinti területek, melyekben az állandó kiállítás megvalósul, azonban ezeket a tereket felújítás hiányában eddig még nem tudta hasznosítani a központ. Hoppál Péter végül külön köszönetet mondott Varga Benedeknek, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának, aki a teljes Capa-gyűjteményt a központnak adományozta.

A szót ezután Kőrösi Orsolya ügyvezető igazgató vette át, akinek kinevezését szintén a nyáron hosszabbították meg újabb négy évre, így 2021-ig biztosan ő vezeti a Capa Központot. ?Azt gondolom, a fotográfia terén a magyaroknak nem kell szerénynek lenniük, hanem kifejezetten büszkék lehetünk. Hiszen a magyar fotográfia az a műfaj, amelyben valóban úgy élünk és létezünk, hogy nem kell méricskélnünk és azt néznünk, ki mit alkotott a nemzetközi porondon, ugyanis a magyar fotográfia nemcsak része volt, de nagyban hatott is a 20. századi fotótörténetre? ? hívta fel a figyelmet a magyar fotográfia jelentőségére a központ igazgatója. Majd emlékeztetett arra is: Cornell Capa a ?90-es években nagyíttatta ki öccse negatívjait annak érdekében, hogy átfogó képet adjon munkásságáról. A mestergyűjtemény összesen 937 darabból áll, ezeket a képeket pedig három nagy kiállításra bontották, melyek Tokióban, New Yorkban és Budapesten találhatóak. A jövőre megvalósuló állandó kiállításon főként Robert Capa magyar vonatkozású alkotásait igyekeznek bemutatni a harctéri és a magánéleti képek mellett. A tárlaton ezenkívül látható lesz 48 press print is, amelyek lényegében olyan kinagyított fotók, melyek már korábban megjelentek a sajtóban. Ezek azért is különösen izgalmas alkotások, mert a hátoldaluk tele van jegyzettel, emellett jóval korábban nagyították őket, mint Capa többi alkotását, így érezhető a képeken az idő múlása is. A fotográfia azonban rendkívül kényes műfaj, hiszen a képeket csak egy bizonyos ideig érheti fény, ezután pihenniük kell, különben károsodnak, így az állandó kiállításon is időközönként cserélik majd az alkotásokat. ?Megóvni és ugyanakkor megőrizni, ez mindig nehéz kérdés. A kiállításban ennek az összegyűjtött anyagnak a tényleges megmutatására törekszünk, figyelembe véve azonban azokat a szigorú szabályokat, melyeket nem lehet megkerülni, és amelyekkel biztosítjuk, hogy a fotográfiák sértetlenek maradjanak? ? mondta el Csizek Gabriella, a Capa-tárlat kurátora.

Az épület műemlékvédelem alatt áll, így rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak a felújításra. Az egykori mozi területén kialakított színházi teret bővítik, és itt alakítják majd ki az állandó kiállítótereket ? mondta el Szécsi Zsolt építész. Majd hangsúlyozta: az előcsarnok mint fogadótér megmarad eredeti formájában, nagyobb változtatások a hátsó, színházi térben lesznek, ahol egy 200-300 négyzetméteres térben állítják ki Capa alkotásait.

 

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond