A versenyre 160 alkotótól több mint 300 vers érkezett. Az emlékdíjat Sajó László a Még egy ballada című versével, a különdíjat Vajna Ádám a Korareggel a Generális kaszálón című alkotásával nyerte el. A Debrecen által felajánlott Térey-díjat Géher István László a Teneo te, Africa című költeményével érdemelte ki.

Meghirdették a költőversenyhez kapcsolódó dalversenyt, amelyre kilenc pályázat érkezett. A fődíjat Horváth Balázs nyerte el, aki Petőcz András Európa rádió, éjszaka című versét zenésítette meg. Elismerő oklevélben részesült Lovas Gábor.

A hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon, Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartandó koszorúzási ünnepség után a Vaszary Galéria kertjében adják át a költőverseny díjait, ahol elhangzanak a díjazott versek is.

A rendezvényen versösszeállítással tisztelegnek Szőcs Géza költő emléke előtt, valamint megemlékeznek Gyöngyössy Imre filmrendező, író, költő, dramaturgról is, az idén kiadott Stigma című, magyar–olasz kétnyelvű kötete alapján készült versfilmmel.

Dante Alighieri halálának 700. évfordulója alkalmából Szörényi László irodalomtörténész tart előadást az itáliai író-filozófusról, majd levetítik az 1900-as évek elején készült Pokol című olasz némafilmet Marco Castelli olasz szaxofonművész közreműködésével. A rendezvény olasz kerti partival és Zséda Jazz trió vs. Marco Castelli-koncerttel zárul szombat este.

Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, gyógyulásának emlékére a Tagore sétányon emlékfát ültetett, és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta minden évben a Quasimodo nemzetközi költőversenyt.

Nyitókép: Salvatore Quasimodo (Siracusa, 1959). Fotó: MTI/IT