Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház, miután a fenntartó Bihar megyei önkormányzat a költséghatékonyság indokával egyetlen nagy közös intézménnyé olvasztaná össze a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.

A három intézmény összevonásáról a hét végén a
helyi román nyelvű sajtóban jelentek meg az első hírek. Kedden a román színház
színészei nyílt levélben tiltakoztak a liberális párti Ilie Bolojan által
vezetett megyei önkormányzat tervei ellen. Czvikker Katalin, a Szigligeti
Színház főigazgatója a Maszol.ro erdélyi hírportál által szintén kedden közölt
interjúban arra figyelmeztetett, hogy a tervezett változtatások következtében
megszűnhet az önálló magyar színház Nagyváradon.

Ilie Bolojan megyei tanácselnök május elején egy találkozón beszámolt terveiről Czvikker Katalinnak, majd a román színház színészeivel is találkozott, ahol nekik is kifejtette elképzeléseit. A sajtóban megjelent hírek szerint a három intézmény összevonását úgy képzeli el a megyei tanácselnök, hogy közös adminisztratív és technikai kisegítő személyzettel működne a két színház és a filharmónia. Az érintettek szerint azonban valójában hét intézményről van szó, hiszen mind a román, mind a magyar színház keretében a színtársulat mellett működik egy-egy bábtársulat és egy-egy táncegyüttes, így mindkét színházban három-három társulat működik, a hetedik lenne a Nagyváradi Állami Filharmónia, amelynek zenekara és kórusa is van.

A művészeket az is aggasztja, hogy ezeknek az intézményeknek megszűnne a repertoárjellege, és projektintézménnyé válnának, így a művészek jelentős része elveszítené határozatlan időre szóló munkaszerződését. Ez a státus csak a legismertebb művészeknek járna, de azt nem közölték, hogy ezt minek alapján állapítanák meg.

A határozatlan idejű munkaszerződések nélkül maradt művészeket az újonnan létrejött intézmény csak bizonyos előadásokra, projektekre alkalmazhatná.

A román színészek szerint a projektszínház ötlete nem fog működni Nagyváradon, mert a színészek nagy része más, állandó társulattal rendelkező teátrumokhoz fog igazolni, és ezzel gyakorlatilag egy jól kiforrott, érett művészcsapatot tesznek tönkre, ami sem a színháznak, sem a városnak nem válik javára. A román sajtó szerint a megyei önkormányzat május végén tervezi elfogadni az erről szóló határozattervezetet.

A megyei önkormányzatban kétharmados többséggel rendelkezik a Nagyvárad volt polgármesterét, Bolojant támogató román Nemzeti Liberális Párt (PNL). Szintén a megyei önkormányzat elnökének kezdeményezésére tavaly felére csökkentették az önkormányzat alkalmazottainak számát, majd drasztikusan leszorították az alárendelt intézményekben is a posztok számát. Ennek következtében már akkor jelentősen csökkentették a román és a magyar színházban is a munkahelyek számát, illetve megszüntették a Várad és a Familia kulturális folyóiratok önállóságát, amelyeket ugyancsak a költséghatékonyságra hivatkozva beolvasztottak a Bihar megyei könyvtárba.   

A nyitóképen a nagyváradi Szigligeti Színház társulata. Forrás: Biharország