A programokat bemutató keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy az eseménysorozat egyfajta tisztelgés Székesfehérvár történelmi múltja előtt. Hozzátette: minden szabályt betartanak a rendezvényen, amely reményei szerint – bár a koronavírus-helyzet miatt szűkített programot kínál majd – így is tartalmas szórakozást nyújt a közönségnek.

Cser-Palkovics András megjegyezte, hogy a szigorú előírások betartása miatt bizonyos programok elmaradnak, és lesznek olyanok is, amelyeket a megváltozott körülményekhez igazítanak. Ilyen lesz a szertartásjáték, amelyet ezúttal nem a Nemzeti Emlékhelyen, és kisebb közönség előtt mutatnak be.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója elmondta, hogy a rendezvénysorozat egyik csúcspontjának számító Koronázási Szertartásjáték idén az Aranybulla kihirdetésének helyén, a Csúcsos-hegyen lesz megtartva mindössze 300 fős nézőközönség előtt. A középkori misztériumjátékokat megidéző színpadon augusztus 21. és 23. között az egyik legmisztikusabb és legtragikusabb sorsú uralkodó, IV. Kun László életútja elevenedik meg.

A főszereplőt a frissen a Vörösmarty Színházhoz szerződött Sarádi Zsolt alakítja, az uralkodó gyerekkori énjét Szikora Ármin János, édesanyját, Kun Erzsébetet Varga Gabriella, míg Kézai Simont Mihályi Győző formálja meg.

A programok között lesz négynapos néptáncfesztivál, amelyen fesztiválon fellép Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Coco Loco együttes, a folkkocsmában pedig a Tilinkó és a Galiba zenekar muzsikál majd.

Augusztus 21. és 23. között a középkor „beköltözik” a belvárosba: a Várfal parktól a Zichy ligetig sok helyen lesznek hagyományőrző csoportok, amelyek bemutatják a tábori életet, illetve harcászati és fegyverbemutatókkal is szórakoztatják a nézőket. Emellett régizenei előadások, középkori vásár, kézműves foglalkozások és lovagi torna várja az érdeklődőket.

A Székesfehérvári Királyi Napok alatt több helyszínen is kertmozi várja a nézőket: a Zichy ligetben, a Malom utcai Táncház udvarán és a városháza díszudvarán is lesznek esténként ingyenes filmvetítések. A Fricsay Richárd katonazenekari találkozó elmarad, helyette a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar ad térzenét a belvárosban.

Szent István ünnepén, augusztus 20-án a látogatók a belváros több pontján találkozhatnak a királyi óriásbábokkal, lesz középkori, élő szereplős óriás sakkelőadás is, amelynek keretében felidézik a muhi csatát.

Nyitókép: Szikora János, forrás: Facebook