A Petőfi-emlékév mára szervesen beépült a nemzet emlékezetébe – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára kedden Kiskőrösön, a Petőfi 200 emlékév helyi zárórendezvényén.

Závogyán Magdolna a Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából rendezett emlékévet méltatva kiemelte: a rendkívül gazdag programkínálat kivételes helyet kapott nemzeti emlékezetünkben, valamint hazánk kulturális életének palettáján. Tájékoztatása szerint a kiemelt eseménysorozatra a kormány több mint 9 milliárd forintot fordított, „átérezve a történelmi lehetőséget egy olyan rendezvény- és fejlesztéssorozat megvalósítására, mely a Kárpát-haza kulturális intézményrendszerét és közösségeit egyaránt bevonta a múltidézésbe”.

Závogyán beszéde szerint a megemlékezés kilépett a magyarlakta területekről, hiszen külképviseletek és külföldi magyar intézetek által szervezett programok keretében Tokiótól Havannáig rendeztek tematikus kiállításokat, előadásokat és családi programokat. A színes programkínálat mellett az emlékévet Kárpát-medence szerte megújuló intézmények is fémjelzik. Elmondása alapján a kormány célja volt, hogy ez idő alatt valamilyen módon minden magyar találkozzon a költő és forradalmár alakjával. Így országszerte állandó és mobil kiállításokat, múzeumpedagógiai foglalkozásokat, irodalmi emlékházak és egyéb kulturális intézmények megújítását, tárlatokat, közösségi kulturális tevékenységeket, eseményeket láthattak az érdeklődők.

Az egy éven át tartó Petőfi-busz kiállítása ez év október közepéig 226 településen több mint 60 ezer látogatót vonzott és több mint 15 ezer kilométert tett meg. A Petőfi Irodalmi Múzeum égisze alatt működő Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete átfogó fejlesztési tervet dolgozott ki, melynek jegyében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 11 Kárpát-medencei Petőfi-emlékhely és további négy, a 19. század kiemelkedő alkotóihoz köthető kultuszhely megújítása kezdődhetett el több mint 1,8 milliárd forint állami támogatásból. Ezek eredménye az is, hogy új kiállítással várja látogatóit a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum – mondta az államtitkár.

Závogyán Magdolna kiemelten fontosnak nevezte az emlékév diákutazási programját, mely az 5–12. évfolyamon tanuló anyaországi és határon túli magyar diákoknak tett ingyenesen elérhetővé tematikus látogatásokat. Ezeken 929 osztály 22 ezer tanulója vesz részt november végéig. Rámutatott: a kormány értette és érezte annak felelősségét, hogy a Petőfi-emlékév „sokkal több, mint kötelező megemlékezés, a tisztelet formális kifejezése”. Felismerte, hogy olyan nemzeti-szellemi összefogás történelmi lehetősége rejlik ebben az időszakban, mely nyomot hagy és identitásformáló erővel bír. Emellett különös értéke volt a programsorozatnak, hogy a hagyományos megjelenési formák mellett a ma emberének megszólítására alkalmas platformokat is igénybe vett, amelyhez tartalmi és minőségi veszteség nélkül társult sokszor merész, modern hangvétel.

Az államtitkár szerint a Petőfi 200 emlékév meghatározó üzenete, hogy „a nemzet memóriája nem szűkíthető és egyszerűsíthető le statikus képekre és unalmas klisékre”. Az emlékezetnek lüktető dinamikája van, a valódi múltidézés alkotó és újító energiáktól feszülő, sziporkázó szellemi kaland és kihívás. Fontos volt Petőfi Sándor alakját „kiszabadítani a felszínes ismeretek béklyójából”, és ráirányítani a figyelmet arra a gazdag, árnyalt örökségre, mely túlmutat tragikusan rövidre szabott életén, és a nemzeti ikonná vált költő művészetén, tettein keresztül beszél a jelenkor emberének, fiataljainak hazaszeretetről, áldozatról és odaadásról.

Nyitóképen Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a Petőfi 200 emlékév helyi zárórendezvényén Kiskőrösön 2023. október 17-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI