A kagylódíszítésű, kupolás műemlékfürdő tavaly megkezdett rekonstrukciója mintegy 700 millió forintba kerül. A munkálatoknak eddig mintegy 30-40 százalékát végezték el. A munkafázisokról folyamatosan egyeztetni kell a műemlékvédelmi felügyelőséggel, s a kivitelezők csak annak szigorú előírásai szerint dolgozhatnak - mondta el Kovacsics Imre.

A helyreállítás során megőrzik és eredeti szépségében állítják helyre a fürdő hetven fülkéből álló, faragott kabinsorát, a kőkádakat, a díszburkolatokat, stukkókat, de az épületet a XXI. század technikájával szerelik fel, s eredeti funkcióit a kor kívánalmainak megfelelő funkciókkal egészítik ki. Az értékek megőrzésére jellemző, hogy még az eredeti kulcscímkék is visszakerülnek a kabinajtókra, ugyanakkor a fülkéket automata elektronikus zárral lehet majd nyitni, csukni. Az eredeti funkciókat pedig a mai kor fürdőkultúrájának megfelelően szaunával, infraszaunával, aromafülkével, jégszobával egészítik ki.

Mivel az épület az 1905. évi avatásától több mint másfél évtizeddel ezelőtti végleges bezárásáig főként közfürdőként működött, azaz tisztálkodásra használták a fürdőszobás lakások általánossá válásáig a székesfehérváriak, kicsi a fürdő befogadóképessége. Ezt az adottságát használják ki vonzerejének növelésére. Mint Kovacsis Imre elmondta, a fürdő a szokott időpontoktól eltérően nyáron zárva lesz, szeptembertől májusig pedig délután 16 órától éjjel 1-2 óráig tart majd nyitva.

Az Árpád-fürdő 2004 óta a Készpénz Csoport tulajdona, akárcsak a fürdőhöz tartozó szálló és uszodaépület, amelyet ugyancsak megvásárolt a cégcsoport. Az Árpád-fürdő helyreállításával újabb turisztikai vonzerővel gazdagodik Székesfehérvár. Az épület rekonstrukciója egyébként jól illeszkedik a dunántúli megyeszékhely belvárosának rehabilitációs programjába.