Megújul a Budai Várnegyed

Egyéb

Május 8-án Új utakon címmel tartottak konferenciát a Budapesti Történeti Múzeumban, melynek témája elsősorban a teljes mértékben újjáépített Várkert Bazár, valamint a Budai Várnegyedben tervezett egyéb fejlesztések voltak.

Az eseményen L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy bár a Várbazár felújításának problémája évtizedekig megválaszolatlan kérdés volt, a kihasználtsága és látogatottsága azt igazolja: megtérült a befektetés. Egyik példa erre a Csók István-kiállítás, de külön események nélkül is frekventált találkozóhellyé vált a műemlék. Kiemelte, hogy a pozitív visszaigazolás miatt a vár további részeinek felújítására is megvannak a tervek, valamint az ezek megvalósításához szükséges források is rendelkezésre állnak. Ezek közé tartozik a Testőrségi épület, a Budavári Palota F épülete, valamint Szent István tér is. Az ilyen típusú, kulturális funkciókat is betöltő helyek felújításáról a döntéseket a Hauszmann Bizottság hozza.

Az államtitkárt dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere követte, aki képekkel illusztrálta, hogy milyen változásokon esett át a Víziváros és Krisztinaváros az elmúlt évtizedekben. A Várkert Bazár mellett rekonstruálták a Corvin és a Szentháromság teret, a Tóth Árpád sétányt, valamint a Clark Ádám teret is. Kiemelt fontosságú volt az alagút tetejének rendbe tétele, ahol 11 ember lelte halálát ? most már korlát védi az arra járókat. ?Bízom abban, hogy a jövő nekünk dolgozik. Nekünk pedig hozzá kell tennünk a magunk felelősségét, energiáit, hogy kis lépésekből egységes és szép terület legyen a Budai Várnegyedből.?

Gyutai Csaba, a Várgondnokság Kht. ügyvezető igazgatója Pusztuló világörökségből nemzeti büszkeség címmel tartott előadást. Beszéde elején Ybl Ervin művészettörténészt idézte: ?Minden országnak nap mint nap kötelessége a hazája területén lévő jelentősebb műalkotások megőrzése és ismertetése.? Egy rövidfilmen mutatta be, hogy milyen lett a felújított Várkert Bazár, valamint kiemelte, hogy egy épület sosincs készen: mindig szükség lesz változtatásokra, javításokra. Ezekre a feladatokra mint a szellemi örökség megőrzésére gondol: így találkozhatnak a régi értékek a modern építészettel.

 

Az előadások sorát Dobrocsi Tamás, KÖZOP projekt műszaki vezetője zárta, aki egy prezentáció keretében mutatta be az eddigi fejlesztéseket, valamint a tervezett innovációkat. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a Várbazárt akadálymentessé tegyék, valamint hogy minél kevesebb legyen a turista-, valamint autóbusz-forgalom a vár területén.

Fotók: Csákvári Zsigmond