Arany János hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteménye és Nagykőrös mellett Nagyszalontán található. A négy ütemből álló felújítás első szakaszában új, a XXI. századi muzeológiai előírásoknak megfelelő, tűzbiztos fémszekrényekkel felszerelt raktárhelységet alakítottak ki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szakembereinek irányításával a Csonkatorony mellett álló Arany Palotában, mely épületet az 1920-as években bérházként építettek, hogy az ingyenesen látogatható múzeum fenntartási költségeit fedezni tudják. Az Arany Palota ma a nagyszalontai városi könyvtárnak is helyet ad. ?Ezeknek a tárgyaknak az átköltöztetése az új raktárba megtörtént? ? mondta dr. Szilágyi Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa.

 

A felújítási munkálatok második ütemében kívül-belül megújul a legendás Csonkatorony. Az épület kiürítése október 24-én befejeződött, így megkezdődhettek a munkálatok. A felújítás során teljes körű festés, az elektromos rendszer korszerűsítése és fűtéstelepítés is lesz, így a korábban fűtetlen épületet télen is látogathatják majd. A fejlesztés harmadik szakaszában korszerűsítik az emlékmúzeum infrastruktúráját, a negyedik ütemben pedig az épületegyüttes udvara is megszépül.

A Csonkatorony renoválásával egy időben az Arany János Emlékmúzeum állandó kiállítása is megújul. Az előző tárlat több mint 40 éve, 1975-ben nyílt meg, ennek kiállítási darabjai kisebb részben átkerültek az Arany Palota galériatermében berendezett időszaki kiállítás anyagába, nagyobb részben azonban restaurálásra szorulnak, akárcsak többszáz eredeti kézirat.

?Az új kiállítás alapvető feladata az lesz, hogy az Arany Jánossal kapcsolatos legújabb irodalomtörténeti kutatások eredményei mellett bemutassa azokat a relikviákat, amelyeket még személyesen Arany László adományozott a nagyszalontaiaknak a múzeum létrehozásakor. Törekszünk arra, hogy a kiállítás interaktív legyen, de elsősorban nem digitális, hanem manuális interaktivitásra kell gondolni? ? tette hozzá dr. Szilágyi Judit.

A megújult Csonkatorony és az új állandó kiállítás a tervek szerint 2018. március 2-án, Arany János születésének 201. évfordulóján nyílik meg.