Cselovszki Zoltán emlékeztetett: a múzeum Magyarországon a legtöbbet vizsgált épületek közé tartozik. Már a korábbi vizsgálatok tartószerkezeti mozgásokra utaltak, és a födémet tartó acélgerendázat elhajlása is beavatkozást igényel.

Mivel az épület az Ős-Duna feltöltött medrébe épült, komoly gondokat okoz a vizesedés, de a ház sérüléseket szenvedett a világháborúkban, az 1956-os forradalomban, az 1956-os földrengésben, majd a metró építése miatt jelentősen megsüllyedt, és egy nagyobb törés alakult ki az épületszerkezetben ? számolt be.

A főigazgató elmondása szerint az eredeti homlokzati falazat nem épületkerámia burkolat fogadására épült, az egykor változatos szükségmegoldásokkal rögzített kerámiaburkolat pedig elvált a faltól, ami életveszélyes állapotot eredményezett. Ezért volt szükséges a homlokzat felállványozása és a díszítőkerámiák eltávolítása ? jegyezte meg, hozzátéve: minden leemelt épületelemet szkenneltek, QR-kóddal láttak el, így egy térbeli virtuális maketten pontosan beazonosítható az összes darab helye.

Az eddigi vizsgálatok szerint a kerámiaelemek 95 százaléka restaurálható, megtisztítható és visszahelyezhető a homlokzatra, ezt azonban már biztonságos, 21. századi technológiával fogják megoldani ? hangsúlyozta.

Cselovszki Zoltán elmondása szerint a korábbi engedélyezési terv beadása után további vizsgálatokat is végeztek az épületen, ezek pedig új terv elkészítését tették szükségessé. Több helyen ugyanis új vasbeton keretek, vasbeton falak szükségesek a merevítéshez, meg kell erősíteni és a talajvíz ellen injektálni kell az alapokat, több területen új alapozásra és megtámasztásra van szükség. Számos részen cserélni kell a korrodált födémeket, a terheléseket új acélgerendázattal kell átvinni a főfalra és a kupola alátámasztását, vasbeton szerkezetét is meg kell erősíteni ? számolt be.

Cselovszki Zoltán kiemelte, hogy magát az épületet is műtárgynak tekintik, ezért a házról is elkészült a műemléki értékleltár. Sikerült számos dokumentumot ? korabeli fotókat, terveket ? feltárni, amelyek segítenek az eredeti állapot visszaállításánál. Az üvegcsarnok falait például csak 1920-ban festették fehérre, ezért ? ha sikerül pluszforrást szerezni ? helyreállítják az eredeti díszítőfestést.

Számos helyen rekonstruálni kell a terrazzoburkolatokat, és azt is vizsgálják, hogy a statikai problémák miatt leemelt lanterna torony helyreállítható-e, vagy az újragyártására lesz szükség ? árult el Cselovszki Zoltán.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán