A Nógrád Megyei Levéltár megújuló épületét augusztus 28-án adják át. Miért volt szükség a beruházásra és miben újultak meg?

A Hadkiegészítő Parancsnokság két emeletes épületét 2014 májusában adták át a levéltár részére, amelyben munkaszobákat és közösségi teret alakítottunk ki. Ehhez 180 millió forintos állami támogatásra volt szükség, amelyhez hozzájárult még egy közel 50 milliós uniós forrás is. Utóbbi A Nógrád Megyei Levéltár fejlesztése oktatási-képzési szerepének előmozdítása érdekében címmel valósult meg. A projekt keretében oktatótermet és restaurátorműhelyt hoztunk létre, amely a bemutató órák helyszínéül szolgál majd. Ezáltal lehetőségünk nyílt arra, hogy a hozzánk látogató iskolákból érkező diákok a saját szemükkel láthassák, hogyan is történik nálunk az iratok restaurálása.

leveltar

Milyen iratállományt gondoznak?

Közel 9800 iratfolyóméter került nálunk megőrzésre, melyből Salgótarjánban 6100-at helyeztünk el. Középkori oklevelünk 15 darab van. Általánosságban véve pedig a 17. századtól tárolunk anyagokat. A költözködések és a háború pusztítása azonban komoly károkat okozott, így egy kicsit mostoha múltra tekinthetünk vissza.

Fióklevéltárakkal is rendelkeznek.

Igen, három helyszínen is jelen vagyunk a megyében. 1974 óta működik Balassagyarmaton fióklevéltár, illetve Bátonyterenyén is van egy részlegünk.

Milyen foglalkozásokat tartanak az iskolás csoportok részére? Mely korosztályt várják a legfőképpen?

Leginkább a középiskolásokat várjuk, de együttműködési megállapodást kötöttünk két általános iskolával is, akiknek már a közelmúltban is volt kapcsolata a levéltárral. Ők elsősorban az intézmény felépítésével és munkásságával ismerkednek, azért, hogy a levéltár ne legyen számukra ismeretlen fogalom. Azt is fontosnak tartom, hogy a helyi történelemmel kapcsolatos információkhoz és a múltat regisztráló adatokhoz is közelebb kerüljenek a gyermekek. A nagyobbak számára pedig levéltár pedagógiai órákkal készülünk, amelyeket kollégáink opcionálisan ajánljanak a tanároknak, akik az itt szerzett ismereteket szívesen beleépítik a történelem órák témáiba. De a Madách-gyűjteményünk kapcsán az irodalom órák színesebbé tételéhez is hozzá tudunk járulni. Az új terem akár egy egész osztály befogadására is alkalmas lesz.

Hogyan készülnek az ünnepélyes átadóra?

A rendezvényen Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár fog köszöntőt mondani, valamint Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő is megtisztel bennünket a jelenlétével. Az ünnepélyes átadóra délelőtt 11 órakor kerül sor. Ezúton is szeretném kifejezni örömömet, hogy levéltárunk új, tágasabb és világosabb terekkel bővülhetett, a felszabaduló munkaszobákban pedig olyan raktári részeket tudtunk kialakítani, amelyek reményeink szerint a következő két évtizedre megoldhatják a raktár elhelyezési gondjait. A fejlesztések által a Nógrád Megyei Levéltár életében egy nagyon jelentős állomáshoz érkeztünk.