Small-Things_1.jpg

Megújult a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál versenyprogramja

Izgalmas off-programmal, kiállítással, kicsiknek szóló napi vetítésekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, workshopokkal és megújult versenyprogrammal érkezik a május 27. és 31. között megrendezett operatőrszemle.

Nyilvánossá vált a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál programterve, mely a versenyprogram beosztásán túl tartalmazza a tervezett vetítéseket és kísérőeseményeket is.

A fesztivál a Cillian Murphy főszereplésével készült Ilyen apróságok (Small Things Like These) című filmmel nyit, melyet széles körű forgalmazásban nem láthatott a magyar közönség. Újra vászonra tűzik a legjobb operatőrnek járó Oscart nyert filmek sorozatán belül Christopher Nolan klasszikusát, az Eredetet, felvezető szabadtéri vetítés keretében május 22-én tekinthető meg az István, a király, de az Andor Tamás operatőri munkája mellett készült Szerelem első vérig is látható lesz a Dugonics téren. 

Különlegesség, hogy idén a nagyjátékfilmek, kisjátékfilmek és dokumentumfilmek mellett videóklipek is bekerültek a fesztivál portfóliójába, így május 28-án (szerda) kora délután egyben tekinthetőek meg a versenybe jutott alkotások.

Visszatér a legkisebbeket megszólító Aprófeszt és a Magyar Operatőrök Hete versenyszekció is, melyben az utóbbi évek hazai filmtermésének legjavát tekinthetik meg az érdeklődők: újra műsoron a Futni mentem, az És mi van Tomival?, az Egy százalék indián, vagy a tavalyi nyitófilm, a Január 2.

A különböző szekciók utáni közönségtalálkozók mellett kerekasztal-beszélgetések színesítik a programsorozatot: Női szemmel címen a szakma kifejezetten női aspektusait érintő kérdések merülnek fel, de szó lesz a fesztivál programjában is megtalálható kortárs felnövekedéstörténetekről is. Off-programként, premier előtt látható Salamon András Random című filmje, melynek operatőre a fesztivál zsűrielnöke, a Balázs Béla-díjas Szabó Gábor, majd a vetítést követő beszélgetésen rajta kívül Sándor Pál és Andor Tamás vesznek részt. 

A 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál május 27. és 31. között várja a filmszerető közönséget a szegedi Belvárosi Moziban.

A programterv elérhető ezen a linken.

Forrás és fotó: Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Ez is érdekelheti

Till Attila: Mindenki csúszkál. Én is

Az ország kedvenc tévés porondmestere visszatért a rendezéshez. Interjúnkban a függőségeken túl arról is szó esik, hogyan és miért kell független filmet készíteni.

Gyász ide vagy oda, ezek a figurák valamit nem mondanak ki

Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának záródarabjában, az Egy százalék indiánban a szereplők újak, problémáik azonban fájdalmasan ismerősek. Kritika.

Till Attila: Mindenki csúszkál. Én is

Az ország kedvenc tévés porondmestere visszatért a rendezéshez. Interjúnkban a függőségeken túl arról is szó esik, hogyan és miért kell független filmet készíteni.

Tomiék számára nincs gyógyulás, csak pillanatnyi józanság

Till Attila És mi van Tomival? című filmje egyetlen nap történetével bizonyítja, hogy egy alkoholistának nemcsak leszokni, hanem józannak maradni is nehéz.