Stílusosan, színes, hajtogatott szívekbe rejtett üzenetekkel és személyes üdvözléssel várja a nézőket a japán Fai Fai Társulat a My name is I love you című előadása előtt. Amikor egyfajta fura enumerációként felvezetik, hogy előadásuk szereplői között lesznek robotok, fél-robotok és egy jövőből jött lény, hirtelen nagyon feldobódom az ötletek frissességétől, és ez a felvillanyozottság végeredményben jogosnak is bizonyul. Nagyon eredeti és meglepő fordulatokkal áll elő a Szkénében vendégszereplő, Tokióból érkezett kortárs mozgásszínház, és ennek csupán az első mozzanata az, hogy személyek helyett inkább humanoidok szerepelnek a darabjukban.
Furcsa módon pedig annak ellenére, hogy kevés az emberi lény - mert ugye nyüzsögnek a robotkurvák a színpadon, ellenpólusuk pedig egy időutazó naiva - ezek a fiktív lények mégis pontos szociokörképet adnak nagyvárosi elidegenedettségről, magányról, befordult huszonévesekről. Nem véletlen ez az ismerős hangulat, a darab a szereplők improvizációiból alakult ki, akik saját élményeiket, érzéseiket gyúrták bele a figurákba: a szublimáció mindig jó alap.
A díszlet egy része vetített, Ayami Sasaki díszlettervező és VJ egy népszerű japán randevúhelyszínre utalva alakította ki a teret, a videókban az archív felvételek és az op-artos, minimalista látvány harmonikusan megfér egymással. Yoko Kitagawa szürreális szövegei Chiharu Shinoda rendező jóvoltából szögletes robottánccal, kusza, képzelt viszonyokkal, eltáncolt monológokkal vegyülnek. Techno (Shiro Amano), egy nyakigláb, vékonyka, félszeg fiú éppen megőrülni készül, mert fodrászhoz indulva egy rózsaszín agyú galambot vizionál, és ez olyan kétségbeesésbe taszítja, hogy szinte mozdulni sem képes. Hakase (Koji Yamazaki), a vigyorgó, pénzsóvár strici egy babarcú, álmatag, talpig rózsaszínbe öltözött prostituálttal érkezik: Soft (Rino Daidoji), bár fennhangon kiabálja tarifáját, olykor elábrándozik az igazi, szerelmes szex lehetőségéről. A másik prostifigurával - aki különben a koreográfus is: Kinuyo Nogami, és a darabban a Hard névre hallgat - nincs gond, ő sportnak vagy inkább állóképességi gyakorlatnak tekinti a szexet, nincsenek fölös illúziói, erre lévén beprogramozva.
A jövőből jött lány (Mai Nakabayashi) talpig pirosban, festett szeplőkkel úgy robban be, mint egy naiv felszabadító hadsereg: nagyokat kacag és rögtön szerelmet vall az affekta és neurotikus Technónak. A hatodik szereplő, Nagy Olga, a "Hang" különös feladatot kap, ő a színpad egyik szélén ülve monologizál a szereplők helyett. Fordít, karakterizál, vagy éppen sajátos zenei alapot tol torzított hangjával a mozdulatok alá. Fémes, mélyített orgánuma igazi robothang, nem emberi csevegés, hanem elidegenített hangforrásokból álló, önállósult, szakadár monológerdő.
Bár a darab kifejezetten egyszerű és hatásos tömegkulturális klisékkel operál - az aprócska monodrámák például egy megelevenedett videóklipben oldódnak fel - van néhány pszichológiailag különösen pontos és érzékeny pillanata is. Techno tapasztalatlanságából adódó rettegése a nőktől, a meztelenségtől, a szextől például abból is látszik, hogy könnyen meg lehet alázni csupán annyival, hogy félmeztelenre vetkőztetik, ezt úgy viseli, mintha megverték volna, összegörnyedt, begörbített háttal, eltorzult arccal menekül. Hakase inkább flegmán maszturbál, mint hogy Soft szerelmi vallomását figyelembe vegye. Soft talpig rózsaszínben, mint egy tinilap idolja, folyamatosan ugrándozik és lelkesedik mint robot, de emberi énje olykor elpityeredik és már a "játékidőn túllépve" hisztérikusan toporzékol a saját szerelmi történetét követelve. Hard, a profi kurva bokszbajnokként csépeli a levegőt.
De előkerül itt az a jelenség is, amikor az ember szó szerint lebénul a szeretett lény érzéketlensége miatt, vagy az a ritkán emlegetett járulékos hatás, hogy a szerelemtől nem ritkán egyszerűen elhülyülünk. "Tetszik, nem tetszik, szükségünk van valakire, akihez erős érzelmi szálak kötnek. Ez a motívum mindvégig jelen van a történetben, igaz, egy kissé gyermeteg módon, de ha azt mondjuk, ostobán, pontosabban fogalmazunk. Számunkra az ostobaság egyáltalán nem negatív szó. Nélküle érzéketlenebbek és boldogtalanabbak lennénk" - vallják a Fai Fai tagjai, és éppen ez a kettősség, a felvállalt érzelmesség és fanyar irónia ambivalenciája teszi emlékezetessé látogatásukat.
