Megvan a komlói fesztivál programja

Egyéb

Egyebek mellett Pápáról, Pécsről, Székesfehérvárról, de még Szlovákiából és Romániából is érkezik előadás a II. Komlói Amatőr Színházi Találkozóra, melyet június 16. és 19. között rendeznek meg a baranyai településen – jelentették be április 1-jén Komlón. A fesztivál fővédnöke dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki elmondta: az államtitkárság ötmillió forintot biztosít a fesztivál létrejöttéhez.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a fesztivál fővédnöke elmondta: a Komlói Amatőr Színházi Találkozót már indulásakor a magyar nyelvű amatőr színjátszás legrangosabb találkozójának ítélte a szakma. A mostani, második eseményen is hasonló színvonalra számíthatnak az érdeklődők a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) utolsó hétvégéjéhez kötődően, június 16. és 19. között. Az államtitkár hangsúlyozta: a professzionális és az amatőr színjátszás közötti eltérés nem minőségi különbséget jelent. Mivel az idei találkozóra Magyarországon kívüli területekről is érkeznek előadások, nemzetközivé válik a rendezvény – mondta. A tavalyi számok tekintetében megjegyezte: három nap alatt kétezer látogatója volt az I. KASZT-nak, melyen 13 előadást láthatott a közönség és összesen 150 fellépője volt az eseménynek.

„A Kultúráért Felelős Államtitkárság összesen ötmillió forint támogatást ad a fesztiválnak, további hárommillió forintot pedig a POSzT OFF-programjaiból csoportosítunk át” – tudatta az államtitkár. Emellett Komló városa is segíti a rendezvény létrejöttét, így körülbelül 10 millió forintból valósulhat meg az idei KASZT. Az államtitkárság az első, a második és a harmadik helyezett díjazásához is hozzájárul: a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül 600 ezer forintot biztosít erre a célra – közölte Hoppál Péter.

Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a KASZT házigazdája elmondta: az idén négynaposra bővülő fesztivált teljes egészében a komlói Súgólyuk Egyesület szervezi. Tavaly több mint 20 olyan nézője volt a találkozónak, aki minden előadást látott – közülük sorsoltak ki egy valakit, aki háromnapos tartózkodást nyert a soproni Pannonia Hotelben, illetve – amennyiben van előadás – a Soproni Petőfi Színházba is biztosítanak számára belépőket. A II. KASZT programja kapcsán Fajcsi Ferenc kiemelte: június 18-ára családi napot szerveznek – amellett, hogy természetesen lesznek színházi előadások is. Míg a felnőttek, a szülők a darabokat tekintik meg, a kicsik pedagógusok felügyeletével a közösségi házban és a szabadban gyermekprogramokon vehetnek részt. Külön érdekesség továbbá, hogy szombat estére nagyszabású musicalshow-val készülnek sztárok közreműködésével. Fajcsi Ferenc bejelentette: mobiltelefonos fotópályázatot is hirdetnek, melynek lényege, hogy a fesztivál közönsége örökítse meg emlékeit képekben, és töltse fel a KASZT Facebook-oldalára – a legjobb alkotásokat díjazni fogják. A színházban pedig kiállítják Rákos Ildikó komlói fotóművész tavalyi fesztiválról készített legjobb képeit. A házigazda kiemelte: az amatőr színházi világ négynapos ünnepének minden programja díjtalan.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója ismertette az idei versenyprogramot, melyben tizenhárom produkció kapott helyett.

Az előadások:

  • Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Súgólyuk Színház, Komló)
  • Örkény István: Tóték (Lendva, Szlovénia)
  • Shakespeare: Pyramus és Thsibe (Szó és Kép Színpad, Pápakovácsi) ? karikás előadás, szabadtéren
  • Shakespeare: Hamlet (Janus Egyetemi Színház, Pécs)
  • Illyés Gyula: A szélkötő Kalamona (Teleszterion Színházi Műhely, Pápa) ? tűzszínházi produkció
  • Diana Son: Halak (Prospero Színkör, Székesfehérvár)
  • Csehov: Komédiák (Körmendi Kastélyszínház Társulat)
  • Kiss Csaba: De mi lett a nővel? (RÉV Színházi és Nevelési Társulat, Győr)
  • Cziczó Attila: Jonatán (Fészek Színház, Budapest)
  • Székely Csaba: Bányavirág (Móka, Érmihályfalva, Románia)
  • Tennessee Williams: Vajon mit hoz a holnap? (Figurák Színjátszó és Kulturális Egyesület, Budapest)
  • Zalavári András: Allotrópia (Sok-szín-pad Társulat, Bük)
  • Haragonics Zalán?Maczák Ibolya: Ederlezi (Inárcs) ? balkáni hangulatot eleveníti meg

Pataki András a program kapcsán kiemelte: mai korra érzékenyen reagáló válogatás született, a darabok fele pedig kortárs szerző műve. Hozzátette: több mint 100 produkciót látott a válogatás során, és ahova meghívták, mindenhová ellátogatott. A zsűriről szólva elmondta: az elnöke idén is Kubik Anna színművész lesz, további tagja pedig: Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Németh Ákos drámaíró és Pataki András. A fesztiváligazgató azt is elmondta, hogy a Nemzeti Színházban május 21-én 14 és 21 óra között rendezik meg a KASZT Fesztet, melynek keretében a tavalyi nyertesek mutatkozhatnak be győztes előadásaikkal.

Szíjjártó Anita

Fotók: Kőmives András