Megyéink értékei mutatkoznak be a Szent István Bazilika előtt

Egyéb

A Magyar Értékek 2013 rendezvényen mind a 19 megye képviselteti magát, 600 fellépő, 24 stand és több mint 100 település nemzeti kincsei közül válogathatnak az ideérkezők. A program keretén belül a Bazilika előtti téren minden megye önálló standon mutatja be azokat az alkotásokat, alkotókat, közösségeket, produkciókat, amelyekkel a térség gazdag kultúráját, értékeit prezentálhatja. A hat órakor végződő programok után a Bazilikában szentmisét tartanak, majd este 7 órakor a Debreceni Kodály Kórus ünnepi hangversenyére kerül sor, amelyen főleg Liszt és Kodály dallamok csendülnek fel.

Halász János kultúráért felelős államtitkár elmondta: ?fontosnak tartjuk az ágazatok közötti együttműködést, amely az esemény létrejöttét jól jellemzi?. Az államtitkár kitért a Vidékfejlesztési- és a Honvédelmi Minisztériummal való szoros együttműködésre is, melynek során a szakmai bemutatók, a válogatott kézműves termékek és a katonazenekarok is megtalálhatóak lesznek a programban. Az államtitkár hangsúlyozta: hagyományteremtő céllal indult a program, és reméli, a következő években is megrendezésre kerül a rendezvény.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt hangsúlyozta, hogy sok olyan érték van, amelyet helyben kell megerősíteni, a költségvetésben pedig meg kell teremetni azokat a formákat és lehetőségeket, amelyek révén az értékteremtő embereket, közösségeket is lehet támogatni. Mint mondta, bízik abban, hogy minél több olyan szellemi értéket sikerül fellelni országszerte és a Kárpát-medencében, amellyel Magyarországot azonosítják a világban, ilyen többek között a Pető- és a Kodály-módszer. Az alelnök a védjegy pályázat jelenlegi helyzetéről is tájékoztatást adott. A beérkezett pályázatok közül hat munkát kért fel a Jankovics Marcell által vezetett bizottság arra, hogy részletesebben dolgozza ki a látványtervet, amit a hungarikumnak minősített termékekre az elképzelésük szerint rákerülne majd.

Az eseményt megelőzően, szeptember 12-én rendezi meg az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a Magyar Kézművesség Napját, a két esemény erősíti egymást, hiszen az értékek jelentős része éppen a kézműves mesterségekből születik, amely része a nemzeti kultúra tárgyiasult formájának.

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium fővédnökségével, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásában, a Szent István Bazilika, az Állami Számvevőszék, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a Mintamenza Program együttműködésében valósul meg.