A Kölcsey központban megrendezett nagydíjas versenyben a kategória győztes kórusok vettek részt: a Sanghaji Ifjúsági Kórus (gyermekkórusok), a Cantilon Kamarakórus (ifjúsági kórusok), a Cantemus kórus (egyneműkarok), az Imusicapella kórus (énekegyüttesek/kamarakórusok) és a New Dublin Voices (vegyeskarok). Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által felajánlott egymillió forint összegű nagydíjat megnyerő kórus meghívást kapott a Kórusmuzsika Európa Nagydíja versenyre, amelyet 2019 augusztusában az olaszországi Arezzóban rendeznek, Betsy Cook Weber, a kórus karnagya pedig a 2020. évi Bartók Béla XXIX. Nemzetközi Kórusverseny zsűrijébe.


chor1_600x320.png
A Houstoni Egyetem Koncertkórusa

 

A Kölcsey központban július 8-án este megrendezett díjkiosztó záróünnepségen különdíjakat is átadtak. A kortárs mű legjobb előadásáért járó különdíjat a nemzetközi zsűri és a művészeti tanács döntése alapján a New Dublin Voices (karnagy: Bernie Sherlock) kapta, a döntőben előadott Seán Doherty Under-song című darabjáért. A kórusverseny karnagyi különdíjának nyertesei Bernie Sherlock, a New Dublin Voices kórus vezetője, Denis Ceausov, a Cantemus kórus vezetője, Tristan Caliston Ignacio, az Imusicapella kórus vezetője és Vera Slasnaya, az Art Sonus kórus vezetője lettek. Az Editio Musica Zeneműkiadó Kft. különdíját ? magyar zeneszerző művének kiemelkedő megszólaltatásáért ? Lin Fang, a Sanghaji Ifjúsági Kórus karnagya kapta a döntőben előadott kötelező mű ? Andorka Péter: Kirakós ? előadásáért.


chor3_600x399.png
Fotó: C. Kiss Ilona

 

A zsűri az In Memoriam Szesztay Zsolt karnagyi különdíjat ? az ezredforduló után keletkezett kortárs mű leghitelesebb tolmácsolásáért ? Ráczné Nyiri Dorottyának és Porcsalmy Balázsnak, az Amici Cantates karnagyainak ítélte oda. A Kontrapunkt Zeneműkiadó Kft. által egy kiváló fiatal karvezető számára felajánlott kottacsomagot Nemes József, a Lautitia Gyermekkar karnagya kapta. A 28. alkalommal megrendezett debreceni Bartók Béla kórusversenyen 11 ország 18 kórusa vett részt. A kórusok a versenyprogram mellett debreceni köztereken, parkokban és templomokban is énekeltek a négynapos találkozón.


chor2_600x399.png
Fotó: C. Kiss Ilona

 

A Houstoni Egyetem győztes koncertkórusa az intézmény vezető vokális együttese. Főként egyetemistákból áll, akik között zenei pályára készülők is vannak. A tanév folyamán általában 10-12 koncertet adnak, amelyek műsora a régi zenétől a mai darabokig terjed. Az énekkari tagok gyakran muzsikálnak vagy vezényelnek különböző produkciókban.

 

Forrás: MTI

Fotó: Béla Bartók International Choir Competition Facebook-oldala