Kilencedik alkalommal hirdetik meg a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes minden eddiginél magasabb pénzdíjat kap, valamint 15 millió forint értékű médiakampány segíti könyve népszerűsítését

A Margó Irodalmi Fesztivál idén is keresi a legjobb első prózakötetes szerzőket. A 2015-ben indított Margó-díj célja megmutatni a tehetséges pályakezdő írókat és műveiket, hogy minél több olvasó ismerhesse meg őket. Az elmúlt nyolc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, tavaly pedig Vonnák Diána kapta meg az elismerést. 

A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2022. július 1. és 2023. június 30. között jelent meg, és került kereskedelmi forgalomba. Feltétel még, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát ha korábban más műnemben publikált, az nem kizáró ok. 

A nevezéseket június 30. éjfélig várják, a legjobb tíz kötetet szeptemberig választja ki a Könyves Magazin szerkesztősége, a döntősök közül pedig a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri dönt a győztesről. 

A Margó-díjat 2023. októberében, az őszi Margó megnyitójával egybekötött ünnepélyes díjátadón adják át a Nemzeti Táncszínházban.

Idén minden eddiginél magasabb pénzdíjat, egymillió forintot kap a legjobbnak ítélt első prózakötet szerzője. Ezen felül aBookline, a Margó-díj kiemelt támogatója 15 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a nyertes könyvnépszerűsítéséhez. A Margó-díjas szerző a következő évben egy önálló esten mutatkozhat be a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, továbbá próbafordítást, valamint publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon.

Idén először a legjobb tíz szerző közül különdíjast is választ a zsűri a Margó-díj támogatójával, az Erstével közösen. Az Margó x Erste #higgymagadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki leginkább megtestesíti a #higgymagadban faktort, példáultémaválasztásával vagy akár saját írói útjával.

Fotó: Margó Irodalmi Fesztivál És Könyvvásár / Posztós János