075_kalka-dailylif240708_npQHv_16.jpg

Mennyire jók a serdülők az álhírek felismerésében?

Számos kutatás foglalkozott már azzal, felnőttként mit tehetünk az ellen, hogy az álhírek csapdájába essünk – de vajon mi a helyzet a serdülőkkel? Az ELTE PPK kutatói friss tanulmányukban azt vizsgálták, milyen tényezők segítik, illetve akadályozzák a tinédzsereket a hamis információk felismerésében.

Az utóbbi évek kutatási eredményei szerint a serdülők világszerte csökkenő érdeklődést mutatnak a hírfogyasztás iránt, és nehezen ismerik fel a hamis információkat. Az álhíreknek számos veszélye van a demokráciára nézve: alááshatják a politikai részvételt, károsíthatják a tájékozott döntéshozatalt, és csökkenthetik az intézményekbe vetett bizalmat. A mostani serdülő korosztály tagjai néhány éven belül választópolgárokká válnak, így jelentős szerepük lesz a demokrácia alakításában; éppen ezért különösen fontos, hogy ki tudják szűrni a hamis információkat a hírfogyasztás során – emelik ki a tanulmány szerzői.

A kamaszok jelentős időt töltenek közösségimédia-platformok böngészésével, és jellemzően inkább „belebotlanak” a hírekbe, mintsem hogy szándékosan rájuk keresnének. Emellett szívesebben olvasnak véleménycikkeket, mint objektív információt tartalmazókat, aminek következtében hajlamosak elfogult vagy egyoldalú forrásokból tájékozódni. A hírek esetében több figyelmet szentelnek influenszereknek és hírességeknek, mint újságíróknak, és a kutatók szerint a kapott információk és a hírforrás megbízhatóságát kevéssé szokták ellenőrizni.

Gimnazistákat vizsgáltak

Faragó Laura, Orosz Gábor, Paskuj Benedek és Krekó Péter kutatásukban azt elemezték, hogy serdülők esetében milyen tényezők segítik és hátráltatják az álhírek felismerését. Vizsgálatukban összesen 1582 magyar gimnazista vett részt 25 iskolából. A kutatók többek között valós és álhírek Facebook-poszt-formátumú szalagcímeit mutatták nekik, amelyekről el kellett dönteniük, hogy mennyire tűnnek valósnak. Emellett random módon generált, értelmetlen mondatokról kellett megítélniük, hogy van-e jelentésük – ha valaki az ilyen idézeteknek értelmezhető mélységet tulajdonít, az növeli az esélyét annak is, hogy bedőljön az álhíreknek.

Az analitikus gondolkodás csökkenti a hiszékenységet

A kutatás eredményei szerint azok a tinédzserek jobbak az álhírek felismerésében, akik analitikusan gondolkodnak és motiváltak az alapos mérlegelésre. Az analitikus gondolkodás a felnőttek esetében is csökkenti az álhírek hihetőségét, függetlenül attól, hogy az adott hír egyezik-e az olvasó ideológiáival. Sőt, már maga a kognitív erőfeszítés – vagyis az, ha figyelmesen, mélyrehatóan elgondolkodunk egy olvasott hír igazságtartalmán – is védelmet nyújthat a hamis információval szemben. A kutatók kiemelik még, hogy azok a fiatalok kevésbé hajlamosak elhinni az értelmetlen idézeteket és az álhíreket, akik az etnikai többséghez tartoznak, és szüleik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek.

A szerzők szerint az álhírek felismeréséhez a kognitív képességek összességében fontosabbak, mint a társadalmi-gazdasági és az etnikai hovatartozás. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, milyen társadalmi vagy etnikai státuszú egy serdülő, az analitikus gondolkodás és az arra való motiváció védelmet nyújthat az álhírekkel szemben.

Ez is érdekelheti

Az UNESCO szerint a mesterséges intelligencia hozzájárulhat ahhoz, hogy hamis információk terjednek a holokausztról

A mesterséges intelligenciára épülő programok a holokauszt témájában hamis és félrevezető információk terjedéséhez járulhatnak hozzá az online térben, ami akár a holokauszttagadás fellendüléséhez is vezethet – áll az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) kedden közzétett jelentésében.

Az árvíz helyzetét is előre jelezte a mesterséges intelligencia

Március óta működik a Google mesterségesintelligencia-alapú árvíz-előrejelző rendszere, amely a világ szinte minden részén időben jelzi az esetleges árvizeket, ahogy a mostanit is. A HUN-REN SZTAKI hálózatkutatója szerint a közép- vagy hosszú távú éghajlatmodellek által előre jelzett csapadékmintázatokat is érdemes lenne összekapcsolni ezzel a mesterséges tudással, így segítve a jövő árvizeire való felkészülést.

A mesterséges intelligencia új Nazca-vonalakat fedezett fel

Több száz újabb, csak madártávlatból látható talajrajzot fedeztek fel a régészek a mesterséges intelligencia segítségével a perui Nazca-sivatagban.

Hatékonysággal fűszerezi életünket a mesterséges intelligencia

Az AI már jócskán itt van, és marad is. A budapesti AI Summit megmutatta, hogy a teljesítménynövelésre áhítozó vállalatok és művészek egyaránt vágyják ezt a szupererőt.