Merényi Dávid ajtói a valóság és a festészet határán

Napról napra különféle ajtókon haladunk keresztül, kapualjakba állunk be az eső elől, bejáratok nyílnak meg előttünk, majd csapódnak be mögöttünk. A nyilvános és privát tereket elválasztó és összekötő nyílászárók használata annyira természetes számunkra, hogy szinten teljesen megfeledkezünk róluk. Az esztétikai aspektusuk pedig rendkívül ritkán kerül szóba.

Merényi Dávid Up Close című kiállításának festményei ezekre a hétköznapokban szinte már észre sem vett ajtókra, kapukra irányítják a figyelmünket.

A Klauzál6 Projekt Galéria terébe lépve megigéz bennünket a képekből áradó derű. Merényi ugyanis mestere a színeknek, és egészen bámulatos, hogy milyen árnyalatokat képes egymás mellé tenni. Miközben ezeket a mélybordókat, perzselő narancsokat és vibráló sárgákat nézzük, Szinyei kései festményei juthatnak az eszünkbe, amelyeken a virágba borult, színpompás jernyei kertet látjuk. Merényi is hasonló pompával fest, és lenyűgöző, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat érzékelteti. Festményei üdeségükben és atmoszferikusságukban erősen emlékeztetnek az impresszionista képekre is, témájukban, koncepciójukban azonban izgalmasabbak azoknál.

Merényi ugyanis az urbánus lét nyomait rögzíti a képein.

Megfestett ajtóin ott vannak a felületi kopások, a korrózió nyomai, a fafelületek vetemedései. De a falfirkák, a graffitik is e kompozíciók szerves részei. Nem steril, lecsupaszított, idealizált ajtókat látunk, hanem olyanokat, amelyek az emberi jelenlét nyomait őrzik. Itt ember járt, mondják ezek a festmények, ezért nem a tárgyról, hanem az emberről mesélnek. Mint Kovács Rebeka, a kiállítás kurátora írja: „A kapuk, lépcsőfordulók, gangok és eldugott beugrók mind ember alkotta, ember számára készített dolgok: egyben magukon is viselik készítőik és használóik nyomát, miközben képletesen felfoghatóak úgy is, mint az »élet jelei«.”

De szólnak az időről is. Arról, hogy a különböző korok hogyan tapadnak egymásra, és alkotnak közös szövetet.

A szecessziós motívumokra rákerülnek a szocialista rendszer jól ismert elemei, az impozáns keretekre fém szórólaptartót szegelnek. A díszes kapualjon ott a műanyag csengősor. És mindent a graffitik kacskaringói díszítenek. Merényi képein így ér össze egymással múlt és jelen, kapcsolódik össze magas- és szubkultúra. A festőművész állítása ugyanis ez: a különböző korszakok egymásra rakódnak, az ember múltbeli nyomai összeérnek a jelennel, és együtt határozzák meg a jövőt.

Merényi monumentális festményei azonban nemcsak szimbolikájukban izgalmasak. Lenyűgöző az is, ahogyan a realitás kérdését kezeli.

A festményekre nézve rögtön felismerjük, hogy ajtókat látunk, ám minél tovább nézzük őket, annál erősebb lesz az érzésünk, hogy ezek a képek egy alternatív valóságba invitálnak. Merényi ugyanis épp csak annyi részletet vesz át a valóságból, hogy az ismerősség érzetét keltse. A képek többi részét erősen absztrahálja: vegytiszta festészet, amit ezeken a mezőkön látunk. A kompozíciói a realitás és a szür- és/vagy irrealitás határán egyensúlyoznak, és elképesztő érzékiségükkel szinte magukkal rántanak.

És nem ez az egyetlen játék, amit Merényi a nézővel űz. Képei más és más arcukat mutatják attól függően, hogy honnan nézzük őket.

Bizonyos távolságból a valóság illúziójával kecsegtetnek. Közelebb lépve azonban eltűnnek azok a torzítások, az egyenes vonalak görbülései, a felületi játékok, amelyek festészeti jellegüket erősítik. Merényi ügyesen kelti fel a térbeliség érzetét is: ami az egyik szemszögből erősebben érvényesül, máskor teljesen eltűnik, és már síkba kivetített színmezők sokaságaként érzékeljük a kompozíciót. 

E kiállításon már két olyan festmény is szerepel, ami láttatja, hogy a művész merre halad tovább.

Az olasz tájakat a Kádár-kockák váltották, majd az ajtókkal még közelebb jutott az urbánus léthez. Egy berlini utazás pedig karnyújtásnyira vitte a kozmopolita világ tereihez. E két festményen a metrólejárat szabályos, négyzetrácsos felületei köszönnek vissza.

Ezek az egyik pillanatban a maguk teljes realitásában és anyagszerűségében mutatkoznak meg, míg máskor homogén színmezők. Mégis: a néző érzékeli a teret és atmoszféráját. Merényi színei és felületi játékai olyan erősek, hogy szinte még a konkrét hely illatát és hangjait is érezni-hallani véljük.

Merényi Dávid Up Close című kiállítása a Klauzál6 Projekt Galériában szeptember 29-ig látogatható.