Meseterápia habbal - ZSIBONGÁS A MARCZIBÁNYIN 2.

A pöttyös bögrék és teafüvek között élő, mániás boszorkány tulajdonképpen mindenki anyukája. Kizárólag férfiakat fogad a kunyhójában, mert azok vándorolnak, keresnek gyönyörű királylányokat, és Amália mindegyiknek elmond egy saját mesét, segíti a boldogulásában, aztán amelyik beleszeret, azt egy bögre formájában fogva tartja a tálalószekrény tetején.

 

 

Beszélget az élő edényekkel, miközben mi jól szórakozunk, mert a főszereplő Badacsonyi Angéla mindegyik bögremonológja egy-egy kiváló paródia a férfitípusokról, amelyeket mi anyukák már jól ismerünk. Nagy köztes tapsokat kap a színésznő a hálás felnőttektől mindezért. A Gimesi Dóra által színpadra írt szöveg szellemes, a dalbetétek pedig Alpár Balázs zenéjére varázslatos hangulatúvá teszik a történetet.

 

 

Érkezik aztán egy igazi királyfi, a lehetséges nagy ő, akibe Amália első látásra beleszeret, de ahogy a királyfiak általában, ő a gyönyörű királynőt keresi és Amália minden praktikái ellenére, egy kis lelki felkészítés után indul tovább. Nehogy egész hátralévő életében fűszálakat kelljen számolnia  a réten, vagy esőcseppekkel játszania.

 

Az élő szereplőket bábokkal kettőzte meg Tengely Gábor rendező, és ez még több humorforrást eredményez, még finomabb, szövevényesebb történetvezetést hoz elő. A pókokkal, madarakkal társalgó Amália melankolikusabb lesz, mint volt, míg hír érkezik aztán a királyfi felől, állítólag boldogtalan. Elindul hát a boszorkány, hogy boldoggá tegye. A forgószínpad átfordul a rideg porcelánpalotába, ahol egy balerinába hajló, flitterrel teleszórt barbi-királylány unottan ácsorog, néha a saját fényképét nézegeti, valamint visítozik. Egy lélekként sóhajtanak fel a nézők között ülő, csupa boszorkány anyukák, akiket minimum egyszer elhagytak egy ilyen királylányért, és végignézhették, ahogy egykori királyukból pont az a boldogtalan és egyre szellemtelenebb papucs lett, mint a színpadon ülő fiúból. Most ezek a lányok, asszonyok elégtételt kapnak, jobb, mint a pszichoterápia, képzeletben ott vannak Amáliával, beültetik virággal a kertet, emlékeznek az aranynapokra, aztán önzetlenül lemondanak, visszatérnek a saját kis bogaras kunyhójukba, bölcs öregasszonyként, egyáltalán nem boldogtalanul.

 

A záró ének alatt már nem is sírnak annyira:
"Szeretek néha délután teázni
Pöttyös bögrékbe titkot gyűjteni
Színes záporban tök jó bőrig ázni
Vadkörteszörpöt jéggel hűteni..."

 

 

A jó elnyeri jutalmát, örök életére magányos lehet. Látom, ahogy hazamennek majd ezek a nők, vadul befőttet raknak el, és kevergetik a teájukat a rusztikus konyhaasztal előtt, nézegetik az ablakban a pipitért. Arra gondolnak közben, hogy a királyfi is már régen inkább vadkörtét szedne, mint unottan róná a nagy, üres termeket, pedig a döntés szabadsága ugye mindenkié.

 

A lényeg, hogy az előadás után mindenki elégedetten távozik, hiszen jól indult a Marczin a nap, összegyűlnek a gyerekek aranyhalat simogatni a tó körül, a felnőttek megosztják egymással a családi történeteket, Boldizsár Ildikó pedig, ha jól látom, rendel a büfé előtti asztalnál, de legalábbis elhangzik ott egy-két meseterápiás beszélgetés. Talán van valaki, aki arról szeretne mesét hallani, miért él olyan királyfival boszorkány létére, aki szép, mint egy porcelánbaba, de üres és szellemtelen.