Mesevilágot hagyott ránk – Száz éve született Bálint Ágnes

Már kisgyermekként is jól rajzolt, majd a harmincas évek végétől Bécsben a Wiener Frauenakademie nevű művészeti iskolában tanult – többek között – könyvillusztrálást és plakátrajzolást is. Ezt az iskolát nagyon szerette, közben (14 éves korában) a Magyar Úriasszonyok című folyóirat mellékletében a Fánni, a modern tündér című meséjét folytatásokban közölték. Első meseregénye, Az elvarázsolt egérkisasszony 1941-ben jelent meg, ekkor 19 éves volt, ezt egy évvel később a Cimborák követte.

1958. február 1-jétől 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott. Bálint Ágnest a tévémaci szülőanyjának nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét, és ő találta ki a kis maci karakterét is. A hatvanas évek elejétől bábjátékokat írt, majd rajzfilmek forgatókönyveit. Ezek mellett képes- és mesekönyveket, mese-, valamint ifjúsági regényeket írt. Dramaturgként dolgozott Fekete István, Csukás István, Marék Veronika, Romhányi József, Tarbay Ede rajzfilmes adaptációin.

Gyermekei elmondása szerint a televíziós munkája volt az, ahol igazán elemében érezte magát, élvezte, hogy munkatársaival közösen megvalósíthatja álmait, ötleteit, és egy harmonikus, gyerekeket és felnőtteket egyaránt elbűvölő mesevilágot teremthet.

Mi újság a Futrinka utcában? (1962–1967)

1961-ben azzal bízták meg Bálint Ágnest, hogy írjon meséket a Nagyapó meséi című műsorhoz, azonban kicsit unalmasnak találta a rádióhoz hasonló „felállást”, amiben valaki mondja a mesét. Érdekesebbet szeretett volna kitalálni, szereplőket kezdett el gyűjteni nagyapó mellé. Először természetesen egy kutya és egy macska, Morzsa (Simándi József) és Cicamica (Szöllősy Irén) került a karosszék mellé, de aztán egy, a vonaton talált baba ihletésére Böbe baba (Major Ida) is megérkezett, majd egyre csak népesedett a csapat. A megrendelő főszerkesztőnek is tetszett az ötlet, még azt sem bánta, hogy volt némi hasonlóság közte és a Csőr magazin főszerkesztője között.

A magyar tévé első sikeres „szappanoperája” ugyan gyerekeknek készült, de minden korosztály szerette nézni, hiszen nem mesefigurákról szólt, hanem a hétköznapokról, az emberekről: mindenki magára ismerhetett a karakterekben. Ezt támasztják alá a Rádióújság 1961. november 23-i számának sorai is:

„Mi újság a Futrinka utcában? Sokan kérdezik ezt mostanában egymástól a televízióban, és a válasz mindig nagyon komoly: »Már bevezettük a titkos rádiókészülékeket az egérlyukba, már megjelent a Csőr első száma, a macskasanzont felvettük magnóra, a kolbászdalt most komponálják, a Lépesméz cukrászda elé hirdetőoszlop kerül, Cicamica divatos új kalapja kicsit nagyra sikerült, a 99-es busz még döcög, de majd megjavítjuk, a zsúfoltságon azonban nem tudunk segíteni…« Igen, a 99-es busz ugyanolyan zsúfolt, mint a Körúton szaladgáló nagy testvére. És az utcabéliek – bár van köztük egér, róka, sündisznó – ugyanúgy kedvelik vagy nem kedvelik szomszédaikat, ugyanúgy megbámulják az új lakásba költözőket, mint bármelyik igazi pesti, Pest környéki utca lakói. Éppen ezért reméljük, hogy ez a gyermekek számára készülő sorozatműsor nem okoz majd gondot a nagypapáknak, nagymamáknak: a képernyőn pergő eseményeket figyelve nem kell unokáiknak holmi elavult fogalmakról, intézményekről előadást tartaniuk…”

Mazsola és Tádé (1969–1971)

Bálint Ágnes egy 1964-es interjúban mesélt arról, hogyan ihlette meg Bródy Vera báb- és díszlettervező rajza a duzzogó malacról, akiből aztán mindenki Mazsolája lett (Havas Gertrúd), Manócska, a türelmes felnőtt figuráját (Bölöni Kiss István) pedig napi vonatozásai során formálta meg, látva a sok türelmetlen szülőt az utazók között. A sorozatot kedves humora és a szeretnivaló bábok nagyon hamar sikeressé tették: a történetek hétköznapi gyerek–felnőtt kapcsolatokra adtak jó megoldásokat.

Az írónő abból indult ki, hogy nincs rossz vagy jó gyerek, hiszen a gyerekek még nem tudják, mi a rossz meg a jó.

A siker igazi záloga az volt, hogy Mazsola pont olyan, mint egy kisgyerek, rosszaságaival és jóságaival együtt. A rendezők Kende Márta, Simándi József és Nagy György voltak. Az alkotócsapat 1969-ben úgy érezte, hogy valami frissítésre lenne szükség. Ekkor került bele a történetbe a kistestvér szerepében Tádé, hogy minden olyan helyzetet eljátszhassanak Mazsolával és a megfontolt, okos Manócskával, ami olyankor fordul elő, ha kistestvér érkezik a családba. Tádét az először féltékeny Mazsola és a nézők is hamar megszerették, és befogadták a családba.

Kukori és Kotkoda (1970–1972)

Egymás mellett látni e két nevet nagy valószínűség szerint sokakat éneklésre, de legalábbis dúdolásra késztet. Ez volt az első olyan mesesorozat, amely a Magyar Televízió megrendelésére készült. Az 1970-ben útjára induló rajzfilmsorozat alapötletét Bálint Ágnes egyik kolléganője adta, aki gyakran panaszkodott arra, hogy férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Így született meg Kukori (hangja: Márkus László), aki lustaságával minden epizódban felbosszantja Kotkodát (hangja: Psota Irén, Hacser Józsa).

A két tollas jószág ugyan boldog házasságban él, de Kukori csak vonakodva segít bármiben a ház körül, hiába kéri Kotkoda, hogy kapirgálja ki a gyomot a kukorica közül vagy éppen porolja ki a szőnyeget, Kukori folyamatosan azon töri a fejét, hogyan kerülhetné el a munkát. Ebben jó barátja, Kopasznyakú (hangja: Szuhay Balázs) is segítségére van, aki rendszerint segít Kukorinak kibújni a munka alól. A két barát azonban mindig pórul jár, és Kotkoda végül úgyis megleckézteti a lusta Kukorit. A rajzfilmsorozat rendezője Mata János volt.

Gondosan ügyeltek a szereplők környezetének kialakítására, Kukori és Kotkoda parasztházban laktak, Hápogi (hangja: Horváth Gyula) pedig modern házban úszómedencével. Neki robogója is volt, ezt annak apropóján írta bele Bálint Ágnes a történetbe, hogy akkoriban Mata Jánosnak is volt egy robogója. Egyes szereplőknek gépjárműve is volt, amik mind valódi, ismert modellek grafikái voltak, így például a betörő rókák VW bogárral, a Szöcske pedig Jaguar E-Type autóval közlekedett. Ha valaki kedvet kapott, hogy próbára tegye emlékezetét, ezen a linken talál egy pár kérdésből álló kvízt a sorozatról – néhány választ már el is árultunk.

Frakk, a macskák réme (1971–1985)

Valószínűleg ennek a mesének a főcímdala is elevenen él mindenki emlékezetében, ahogyan jópofa, szerethető karakterei is. A derék, focizni imádó magyar vizsla, Frakk (hangja: Szabó Gyula), aki előszeretettel tanítja móresre a sokszor rosszban sántikáló, falánk macskákat, akik érkezése előtt a ház úrnői voltak. A lusta, de fondorlatos, fekete Lukréciát (hangja: Schubert Éva) és a szintén nem túl aktív, de szelíd, fehér Szerénkét (hangja: Váradi Hédi), akik ugyan gyakran törnek borsot Frakk orra alá, de azért mégis összeköti őket a barátság, még ha kutya-macska is. Frakk valóban igyekszik megakadályozni minden turpisságot, amit a macskák elkövetnének, de ha kell, segít nekik.

Aztán ott van még a szigorú, első látásra következetes Károly bácsi (hangja: Rajz János, Suka Sándor), aki kutyájához hasonlóan kevésbé szívleli a macskákat, szeret újságot olvasni és csendben kertészkedni. És ugyan zavarja, hogy felesége elkényezteti a macskákat, ő aztán ugyanígy tesz Frakkal. Irma néni (hangja: Pártos Erzsi) pedig akárhogy is, de rendkívül jó feleség és gazda (a macskáké és Frakké egyaránt), aki remekül zongorázik, csodálatos vendéglátó és – a többiekhez hasonlóan – rendkívül szerethető.

A Frakk, a macskák réme magyar papírkivágásos módszerrel készült a Pannónia Filmstúdió készítésében. Az animációs játékfilmsorozatban Bálint Ágnes munkatársai rendezőként Cseh András, Nagy Pál, Harsági István, Macskássy Gyula, Meszlényi Attila, Imre István és Várnai György voltak, a zenét Pethő Zsolt szerezte. A szereplőket az írónő az életből vette: Bálint Ágnes orvos vejének, dr. Sárvári Andrásnak volt egy vizslája. A kutya azután került a családhoz, hogy a vő Bálint Ágnesékhez költözött. Dr. Sárvári András egy kórház udvarán látta meg a kísérletezés céljából odaszállított állatot, megsajnálta, és egy százasért megvásárolta a sintértől. Lukrécia és Szerénke az írónő két macskája volt, és akárcsak a mesében, a való életben is gyakran kaptak hajba a kedvencek.

Nyitókép: Bálint Ágnes. Forrás: a Bálint Ágnes Emlékház Facebook-oldala