Mi a tehetség? Ezt a kérdést már számtalanszor feltették, és számtalan választ is adtak rá. Mégis mindig újra előkerül, mert valójában nem lehet pontosan, objektíven megítélni és leírni. Érezni azonban tudjuk. Ha tehetséggel találkozunk, felismerjük, halljuk, látjuk. Ez az igazi ajándék számunkra. Tehetség Boros Misi és Bonino Anna-Sofia is, akiket a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsorban ismerhetett meg a nagyközönség. A Kis Virtuózok Alapítvány missziója pedig éppen az, hogy a felfedezett tehetségeket segítsék.

 

Az alapítvány segítségével támogatjuk a tehetségek képzését, fellépéseit, segítünk az életkörülményeik javításában ? mondta el a Kőrössy-villában tartott szeptember 27-ei sajtótájékoztatón Peller Mariann, a Virtuózok ötletgazdája és producere, a Kis Virtuózok Alapítvány alapítója. Szavaiból kiderült: évente több tehetséges fiatalnak adnak ösztöndíjat minden hónapban, illetve hangszerhez juttatják a fiatalokat. A Kis Virtuózoknak köszönhető az is, hogy Boros Misi Kínában járt mesterkurzuson, idén december 6-án pedig mesterével léphet színpadra a fiatal zongorista. Aki ezen a napon ellátogat a Müpába, tanúja lehet a Kossuth- és Liszt-díjas Bogányi Gergely és a Junior Prima díjas Boros Misi közös ?Mester és tanítványa? című koncertjének.

 

Bogányi Gergely ezzel kapcsolatban elmondta: a tehetség komplex. Nem elég hozzá a technikai képesség. Hallatlanul komoly munkabírás és munkakedv is kell hozzá. Misi mindezzel rendelkezik, így nem megterhelő számára, hogy rengeteg koncerten játszik. Nem fog ettől elszállni, és energiája és kedve is marad még fejlődni és gyakorolni. A sok koncert inspirálja ? emelte ki Bogányi Gergely, hozzátéve: mindezt azért is tudja ilyen pontosan, mert velem is így volt pályája elején.

 

A koncerten megtudhatjuk majd, hogyan alkot együtt két generáció, és épül fel a híd két művész között. Az est során Schubert és Mozart művei csendülnek fel a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának kíséretében, Bogányi Tibor vezényletével. A színpadon a művészek két Bogányi-zongorán játszanak, és a rendezvény különlegessége lesz, hogy első alkalommal mutatkozik be az új Bogányi-zongora, amelynek műszaki tartalma teljesen új, egyedileg fejlesztett.

 

A Virtuózoknak vannak hétköznapjai is, és ezeknek a mindennapoknak a motorja és középpontja a Kis Virtuózok Alapítvány ? fogalmazta meg Batta András zenetörténész, az alapítvány elnöke. Az alapítvány hirdette meg azt az online aukciót is, melynek keretében a leghíresebb Forma 1-es pilóták ? többek között Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo ? által dedikált sisakot árverezik. A bevételből a szklerózis multiplexszel diagnosztizált Bonino Anna-Sofia gyógykezelését támogatják. A fiatal hegedűművész a Virtuózok 3. évadában tűnt fel. Most elárulta nekünk: először nem akarta elmondani a műsorban, hogy beteg.

 

Nem így akartam indulni a tehetségkutatón, de aztán rájöttem, hogyha elmondom, mivel küzdök, akkor reményt tudok adni az embereknek azzal, hogy zenészként vállalom a betegségemet, és így folytatom a pályát ? mondta el a fiatal tehetség, akinek a koncert keretében adják át az árverés bevételéből befolyt összeget.

 

Emellett még egy jelentős eseménynek lehetünk tanúi december 6-án. A Kis Virtuózok Alapítvány hagyományteremtő szándékkal 2016-ban létrehozta ?A Legjobb Zenetanár? díjat, amellyel azok előtt kívánnak tisztelegni, akik kimagasló szakmai munkájukkal régóta segítik a magyar zenetanítást. A díjjal fel szeretnék hívni a figyelmet arra az áldozatos munkára, mellyel a zenetanárok támogatják, segítik a fiatalok pályára kerülését. Sokszor emberfeletti áldozatokat hoznak és nem csak pedagógusként, hanem mentorként, támogatóként, mentális szakemberként is helyt állnak tanítványaik mellett. A kuratórium idén három tanárnak ítélte oda a díjat, melyet egy ünnepélyes díjátadó keretében, a ?Mester és tanítványa? címmel megrendezett koncerten adnak át a Müpában.

 

?Mester és tanítványa?: Bogányi Gergely és Boros Misi közös koncertje

A mester: Bogányi Gergely

Liszt-, Kossuth- és Prima díjas zongoraművész

Számos nemzetközi zongoraverseny nyertese, többek között első helyezett lett az 1993-as Budapesti Nemzetközi Chopin- és Mozart zongoraversenyeken, 1996-ban aranyérmes a Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc versenyen, a világ egyik legrangosabb vetélkedőjén. Majd 2000-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2002-ben a Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztje kitüntetést adományozta neki a finn köztársasági elnök, 2004-ben Kossuth-díjjal ismerték el művészetét. Ahogyan Liszt a saját korszakának zongoraújításaitól inspirálva, úgy ő is törekszik a tökéletességre. Ebből a törekvésből született a forradalmi Bogányi-zongora, amely az elmúlt 150 év leginnovatívabb hangversenyzongora-áttervezéseinek egyike.

 

A tanítvány: Boros Misi

Junior Prima díjas zongoraművész

A 14 éves, óriási ismertségnek örvendő zongoraművész hároméves korától kivételes érdeklődést mutatott a zene iránt. Ötévesen bátyjával közösen kapott egy zongorát, azóta szabadidejének nagy részét a hangszer mellett tölti. Minden országos zongoraversenyt megnyert a korosztályában. Külföldön is szép eredményeket ért el: Rómában a 8. Mozart zongoraversenyen a legfiatalabbak kategóriájában abszolút győztes lett, Párizsban a 18 éven aluliak között kiemelt első díjat hozott el a Concours Musical de France nemzetközi zongoraversenyen. Még 2014 végén, 11 évesen tűnt fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutatóban, ahol korcsoportgyőztesként végzett. A világ legnagyobb pódiumain játszott Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában. Kimagasló tehetségét és elbűvölő személyiségét olyan mesterek méltatták, mint Placido Domingo és Vásáry Tamás, 2016-ban pedig Junior Prima díjjal ismerték el tehetségét. Bogányi Gergellyel többször játszott már együtt, akinek ajánlására júliusban egy Bösendorfer mesterzongorát kapott.

 

Wéber Anikó