Mesterséges intelligencia segíti a fertőzést okozó baktériumok elleni küzdelmet

Egyéb

Új szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével – írta a BBC online kiadása csütörtökön.

A mesterséges intelligencia segített leszűkíteni a több ezer potenciális vegyületet arra a maroknyira, amelyet aztán a kutatók a laboratóriumban teszteltek. Az eredmény egy erős, kísérleti antibiotikum, az abaucin.

Kanadai és amerikai kutatók szerint a mesterséges intelligencia segítségével jelentősen felgyorsítható az új gyógyszerek felfedezése. Az antibiotikumok elpusztítják a baktériumokat, azonban az elmúlt évtizedekben a baktériumok egyre ellenállóbbá váltak a már létező gyógyszerekkel szemben. Becslések szerint évente több mint egymillió ember hal meg olyan fertőzésekben, amelyek ellenállnak az antibiotikumos kezelésnek.

A kutatók most az egyik legproblémásabb baktériumfajra, az Acinetobacter baumanniira összpontosítottak, amely sebeket fertőzhet el és tüdőgyulladást okozhat. Ez egyike annak a három szuperbaktériumnak, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) súlyos fenyegetésként azonosított. Az Acinetobacter baumannii több antibiotikumfajtát is képes kivédeni, és problémát jelent a kórházakban és idősotthonokban, ahol a felületeken és az orvosi berendezéseken is megél.


64707bbf7f180fb401e79222.jpg
A számos gyógyszerrezisztens fertőzésért felelős Acinetobacter baktérium. Illusztráció: CDC / Dan Higgins és James Archer

Ahhoz, hogy új antibiotikumot találjanak, a kutatóknak először be kellett tanítaniuk a mesterséges intelligenciát. Több ezer olyan gyógyszert vettek alapul, amelyeknek ismert volt a pontos kémiai szerkezete, és kézzel tesztelték őket az Acinetobacter baumanniin, hogy lássák, melyik képes lelassítani vagy elpusztítani azt. Ezeket az információkat aztán betáplálták a mesterséges intelligenciába, hogy az megtanulhassa a problémás baktériumot megtámadó gyógyszerek kémiai jellemzőit. Ezt követően a mesterséges intelligenciának adtak egy listát, melyen 6680 ismeretlen hatékonyságú vegyület állt. Az MI másfél óra alatt összeállította a szűkített listát – derült ki a Nature Chemical Biology című szaklap friss számában közzétett tanulmányból.

A listán szereplők közül a kutatók 240 vegyületet vizsgáltak meg laboratóriumi körülmények között, és kilenc potenciális antibiotikumot találtak. Ezek egyike volt az abaucin. A következő lépés a gyógyszer laboratóriumi tökéletesítése, majd a klinikai vizsgálatok elvégzése lesz.

Érdekes módon ez a kísérleti antibiotikum nem volt hatással más baktériumfajokra az A. baumanniin kívül, holott sok antibiotikum válogatás nélkül pusztítja a baktériumokat. A kutatók úgy vélik, hogy az abaucin e tulajdonsága megnehezíti a gyógyszerrezisztencia kialakulását, és kevesebb mellékhatással járhat. A tudósok azt tervezik, hogy legközelebb a Staphylococcus aureus és a Pseudomonas aeruginosa nevű baktériumokat veszik célba.

A nyitóképen Denise Catacutan, a McMaster Egyetem Biokémiai és Orvosbiológiai Tanszékének
végzős hallgatója, a cikk társszerzője. Fotó: McMaster Egyetem / Matt Clarke