„Gratulálok az Európai Filmakadémia életműdíjához, és jó egészséget kívánok Mészáros Mártának! Nagy öröm az életműdíjasok listáján az első magyar nevet látni ebben a különleges évben, amikor a magyar film 120 éves jubileumát ünnepeljük. Mészáros Márta filmjei közül, melyek a magyar és az egyetemes filmkincsben is kitüntetett helyet foglalnak el, a közelmúltban a Nemzeti filmdigitalizálási és filmrestaurálási program keretében a Filmarchívum és a Filmlabor munkájának köszönhetően tizenegy alkotás újulhatott meg. Újabb generációk ismerhetik meg a filmeket, melyek kivételes kordokumentumok egyben, ezért is kell megőriznünk és továbbadnunk őket” – nyilatkozta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.
Mészáros Márta első mozifilmjében Kovács Kati játssza a főszerepet, az Illés zenéjére táncol és szerelmet remél. Az Eltávozott nap főhőse állami gondozásban nőtt fel. Szülei keresésére hirdetést ad fel, amire egyszer csak válasz érkezik. Mészáros Márta debütáló alkotását a párizsi diáklázadásokkal egy időben mutatták be. A filmet Kovács Kati természetes alakítása mellett az érzékeny témaválasztás és a szinte eszköztelennek ható, minden sallangtól mentes elbeszélésmód teszi a gazdag életmű markáns nyitódarabjává.
Mészáros Márta harmadik mozifilmje emlékezetes képet rajzol az 1968-as generáció szabadabb életérzéséről a napi munka, a szerelmek, a bulik és a koncertek között. Öt fiú és egy lány galerit alkotnak, rajonganak a beategyüttesekért, koncertről koncertre kísérik őket. Az egyik fiú menyasszonya beleszeret egy zenészbe, a féltékeny vőlegény szabad választást ad a lánynak, aki ezért a gesztusért újra, igazán beleszeret.
A Szép lányok, ne sírjatok! a beatkorszakban fellazuló társadalmi struktúrákat elemzi, miközben az 1960-as évek legnépszerűbb beategyüttesei, a Metró, a Szíriusz, a Kex zenélnek. A film pontos lenyomata annak a bulizós, depressziós korhangulatnak, amely az 1968-as mozgalmak leverését követően meghatározó volt Európában.
Nyitókép: Kovács Kati az Eltávozott napban. Fotó: NFI Filmarchívum/Csabafi Attila