Mészáros Márta

Az operatőr, akit Jancsó Miklós szemének neveztek – Kende János 85

Szeptember 22-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Kende János Kossuth- és Balázs Béla-díjas díjas operatőr, a nemzet művésze, akinek olyan emlékezetes filmek fűződnek a nevéhez, mint a Csend és kiáltás, az Égi bárány, a Szerelmem, Elektra, a Magyar rapszódia, az Egy őrült éjszaka, a Petőfiʼ73 és A három testőr Afrikában.

Szeptember 19-én történt

„Gyerekként 8-10 órát gyakoroltam, akkor nyílt ki a világ… napról napra éreztem, hogy egy újabb réteget fedezek fel… egyre nagyobb a kezem, végre elérem a pedált, nagyobb fizikai erőt tudok kifejteni, egyre hosszabb és nehezebb darabokat tudok eljátszani, mindig egy új dimenzió, ami nagyon inspirált. Hiszek a jóistenben és a sorsban, és nem hiszem, hogy nekem más utat szánt volna, mint a zene” – fogalmazta a ma 38. születésnapját ünneplő Balázs János Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője.

Felejthetetlen filmslágerek – A magyar film aranykora

A magyar filmgyártás aranykorában a számtalan kiemelkedő művészfilm és történelmi tabló mellett a közönségfilmekről sem feledkeztek meg az alkotók.

Mészáros Márta úgy mutatta meg a női erőt, mint senki más

Egyszer azt mondták neki, hogy óvodások és lányok nem lehetnek filmrendezők. Csak azért is az lett, méghozzá az első rendeződiplomás magyar női filmes: Cannes-ban és a Berlinalén is kitüntették.

Szeptember 19-én történt

„Nem az a fontos, hogy engem szeressenek, belém legyenek szerelmesek, hanem az, hogy én szeressek, én legyek szerelmes. A szerelem és a szeretet számomra a legfontosabb. Az élet élővé, élhetővé válik általuk” – vallja a ma 94. születésnapját ünneplő Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, Mészáros Márta, a nőiség és a női életsorsok filmes ábrázolásának számos fesztiváldíjjal elismert alkotója.

Meghalt Grunwalsky Ferenc rendező-operatőr

Nyolcvankét éves korában, rövid, súlyos betegségben hétfőn elhunyt Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező-operatőr, a Magyar Mozgókép Mestere – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-vel.

Szabó István előtt tisztelegnek a cannes-i filmfesztiválon

Világsikerű Szabó István-film gazdagítja a májusi cannes-i fesztivál hivatalos válogatását. A napfény íze című, 1999-ben bemutatott, háromszoros európai filmdíjas alkotást meghívták a felújított mozifilmek javát felvonultató Cannes Classics programba. A cannes-i premieren személyesen vesz részt Szabó István és Robert Lantos producer.

Mészáros Márta filmjeit világforgalmazásba vették a franciák

Mészáros Márta 14 filmjét vásárolta meg világforgalmazásra a francia Coproduction Office, a magyar rendezőnő életműve előtt tisztelegve, új együttműködési megállapodás keretében a Nemzeti Filmintézettel.

Szeptember 19-én történt

1931-ben ezen a napon született Mészáros Márta, az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. A nőiség és a női életsors ábrázolása filmjeinek egyik legjellegzetesebb vonásává vált, amit számos fesztiváldíjas alkotása is bizonyított.

Kenyérrel, borral és filmmel ünnepelhetjük a nőket Szentendrén

A szentendrei skanzen augusztus 19-én és 20-án Szűz Mária mennybevételének apropóján a női létet, a női szerepeket járja körbe egy izgalmas programsorozat keretében. Beszélgetések, filmvetítés, irodalmi borkóstoló, jóga és kézműveskedés várja az érdeklődőket.

Magyar filmek és a Medvék: így szerepeltünk az eddigi Berlinalékon

Javában zajlik az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a Berlinale. A nemzetközi szcéna egyik legfontosabb A-kategóriás seregszemléjét idén február 15. és 25. között tartják – ennek alkalmából felidézünk néhány magyar sikert a fesztivál életéből.

A filmkészítés kábítószere

A legnagyobb szerelemben kell a legjobban alkalmazkodni, ezt az életre is szeretném javasolni magának – figyelmeztet Andor Tamás, akit többszöri próbálkozásra sem vettek fel színésznek, és mivel a szerelme miatt mindenképp a főiskolára akart kerülni, végül operatőrnek jelentkezett. A nemrég életműdíjjal elismert alkotó a a munka hajmeresztő kockázatairól, pályatársaairól és Reisz Gábor új filmjéről is beszélt.

Örök lázadó – Baksa-Soós János 75 éve született

Hetvenöt éve, 1948. szeptember 20-án született Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova énekes, képzőművész, performer, az egykori legendás Kex együttes vezéregyénisége, a magyar underground meghatározó alakja.

Vasárnapig ingyen nézhetjük Szabó István és Mészáros Márta filmjét a Filmión

Ingyenesen hozzáférhető a Te és a Szép lányok, ne sírjatok! című alkotás a Filmión. A válogatás tisztelgés a Magyar Mozgókép Fesztiválon életműdíjjal kitüntetett két művész, Esztergályos Cecília és Mészáros Márta munkássága előtt.

Életműdíjasoknak tartottak gálaestet a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kaptak életműdíjat pénteken a balatonfüredi Kisfaludy Galériában tartott gálaesten.

Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai

Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében, 2023. június 9-én este Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában kerül majd sor.