Mészáros Márta úgy mutatta meg a női erőt és makacs kitartást, mint senki más

Mészáros Márta számos további elsőséggel is büszkélkedhet, hiszen ő volt az első nő, aki Arany Medvét nyert a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon az Örökbefogadással, valamint az első filmes, aki bemutatott egy igazi szülést a Kilenc hónapban. Noha ma már egyre elismertebbek a női rendezők, és az Oscar-átok is szertefoszlani látszik, azt a fajta vagányságot máig kevesen képviselik, amit tőle láthattunk már a hetvenes években. Próbálták Jancsó feleségeként és csak egy újabb lázadó feministaként beskatulyázni, mindhiába: Mészáros Márta a legfontosabb, női témákkal foglalkozó rendezőnk.

A pszichológus azt mondta: legyen inkább építész

1931-ben született, édesapja, Mészáros László, akiről később a rendezőnő dokumentumfilmet is készített, a kor neves szobrászművésze volt, édesanyja pedig szabadidejében festett. Gyerekkorában sokat utazott együtt a család, például Kirgíziába, a második világháború kitörése előtt. Itt történt a tragédia: édesapját magyar nemzetisége miatt a háború kitörése után kémkedés gyanújával letartóztatták, majd kivégezték, édesanyja pedig nem sokkal ezután tífuszban meghalt. Márta és ikerhúgai először egy szovjet nevelőintézetbe kerültek, majd a háború után egy magyar nő hozta végül őket haza Magyarországra és vállalt gyámságot felettük.

A Világ Ifjúság riportere 1975-ben meginterjúvolta Mártát, aki ekkor elmesélte, hogy érettségi előtt a nevelőanyja megkérdezte, mi szeretne lenni. Azt válaszolta, hogy filmrendező – erre pszichológushoz vitte, az tesztet csináltatott vele és megállapította: jobb lenne, ha építész, belsőtervező vagy csillagász lenne belőle. Mészáros Márta azonban nagyon eltökélt volt, és mivel az orosz nyelvű Gorkij Iskolában tanult, a moszkvai Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol azonban már nem volt filmrendező hely, de azt mondták, hogy gyártásvezetőnek viszont tanulhat. 

„Kimentem a Hunniába, megkértem egy portást, hívjon ki egy gyártásvezetőt. Elő is került egy Kerekes nevű ember (sajnos már nem él), aki elmagyarázta, mi is az a gyártásvezető, és azt tanácsolta, hogy a világért se próbálkozzam ezzel a szakmával. De én makacskodtam – szerencsémre. Moszkvában kiderült, hogy valakit, aki gyártásvezetőnek készült, filmrendezőnek vettek fel, egyszerű cserével megoldódott a gondom” – mesélte ebben az interjúban. Vámos Miklós Lehetetlen című műsorában pedig Márta azt is elárulta, hogy itthon, Magyarországon annak idején még azt is mondták neki, hogy „óvodások és lányok nem lehetnek filmrendezők”. Ő persze az a típus volt, akit ezek az akadályok nemhogy eltántorítottak volna, de üzemanyagként szolgáltak a belső motorjának még nagyobb lángon való égéséhez.

A nők, akiknek a kudarc is győzelem

Rendezői pályáját az ötvenes években kezdte a bukaresti Buftea stúdió dokumentumfilmes osztályán, a szülők hiánya pedig egész pályája során visszaköszönt a filmjeiben: a szülők és a gyerekek közötti viszony bemutatása, valamint az egyik szülőnek, netán a gyermeknek a hiánya, a szeretetvágy és a női identitás kérdése számos filmjének témája. Legelső, Romániában forgatott kisfilmje például egy háborús árva kislány hányattatásáról szól. 

„Kisfilmes koromban is foglalkoztattak, izgattak a bennem megérett nagy témák. Évek óta arra vártam és arra készültem, hogy ezeket elmondhassam. De ezt a vágyat szerencsére nem sarkallta bennem a hiúság; nem sürgettem a sorsomat, nem siettettem, hogy mindenáron plakátra kerüljön a nevem. Tudtam, ki kell várni, hogy megérjenek a feltételek” – mesélte egy régebbi interjúban Mészáros Márta.

Magyarországra hazatérve megismerkedett Jancsó Miklóssal, akivel hamar össze is házasodtak. A dokumentumfilmek után 1968-ban, 37 évesen készítette el első nagyjátékfilmjét, az Eltávozott napot, Kovács Kati énekesnővel a főszerepben, akit egyetlen okból választott: nagyon erőteljes egyéniségnek tartotta.

Hősnőire egyébként jellemző maradt ez a vonás: későbbi filmjeiben is erős, önérzetes nőket látunk, akik eltökéltek és hisznek a saját igazságukban – még akkor is, ha látszólag az egész világ ellenük van. Öntörvényű, erős és makacs nők egy férfiak uralta világban, akik egyedül képesek döntéseket hozni és akik a saját útjukat tapossák – még akkor is, ha nem tudják, merre vezet. Lázadnak a bezártság, a lekorlátozottság és a beletörődés ellen: ezeknek a nőknek a kudarc is győzelem, hiszen a saját igazukért való harcba buktak bele. Az Eltávozott nap egyébként visszakanyarodik a szülőhiány témához: egy árva lány és az őt intézetbe adó anya találkozását meséli el.

Mészáros Márta ezzel a filmmel robbant be itthon, a korabeli újságok pedig azt írták: ő az első filmrendezőnő Magyarországon. Pályáján ezután magyar filmek következtek, mind női fókusszal. A Holdudvar (1969), a Szép lányok, ne sírjatok! (1969), a Szabad lélegzet (1973) vagy éppen az Örökbefogadás (1975). Utóbbi klasszikus főhőse egy fiatalon megözvegyült munkásasszony, aki szeretői viszonyba keveredik egy nős férfival, akitől gyereket is szeretne, ám a férfi ezt nem akarja, így amikor a nő megismerkedik egy nevelőintézetben élő fiatal lánnyal, úgy dönt, hogy örökbe fogad egy babát.

A Kilenc hónap (1976) aztán még mélyebben belemegy a nők döntési jogának kérdésébe. Ebben a filmben Monori Lili egy olyan nőt játszik, akinek már van egy gyereke nős professzorától, és aki kénytelen egy gyárban dolgozni az egyetem mellett, hogy be tudja fejezni az iskolát. Itt ismerkedik meg a főmérnökkel: ismét terhes lesz, ám a nő inkább elhagyja, mert ha hozzámenne, abba kéne hagynia a tanulást és jó feleségként beszorulna egy olyan élethelyzetbe, amelyre cseppet sem vágyik. Van a filmben egy jelenet, amely Monori Lili színésznő valódi szülését örökítette meg: ez pedig a hetvenes évek Magyarországán hatalmas botrányt kavart – az európai kritikusok viszont egyenesen odavoltak a bátorságáért.

A béranyaságtól Nagy Imréig

Érdekes módon egyébként a rendezőnőt sokkal korábban elismerték külföldön, mint Magyarországon – ebben pedig talán közrejátszott, hogy itthon Jancsó Miklós számított a nagybetűs rendezőnek, Mészáros Mártát pedig sokszor summázták a „jancsófelesége” eposzi jelzővel. Eleinte senki nem akarta komolyan venni filmrendezőként. Márta tíz évig tartó házasságuk alatt mindig türelmesen válaszolt a kötelező riporteri kérdésre: kifejtette, hogy természetesen hatottak egymásra Jancsóval, ám kettejük művészi világa gyökeresen különbözik. Az amerikai és nyugat-európai feminista filmkritikusok a magyarokkal ellentétben viszont már a hetvenes években elismerték, ezért hamarosan Franciaországban, New Yorkban, valamint később Lengyelországban is forgathatott.

A Kilenc hónap után pedig talán nem véletlen, hogy leginkább francia és lengyel koprodukciókat készített, alkalmanként olyan nagy nevekkel, mint Isabelle Huppert vagy Marina Vlady. Ezek a filmek mind nőkről szóltak: Ők ketten (1977), Olyan, mint otthon (1978), Útközben (1979), Örökség (1980), Anna (1981). A nyolcvanas évek elején aztán bemutatta az önéletrajzi ihletésű, politikai töltetű Napló gyermekeimnek című filmjét (1982), melyet még három rész követett, a Napló szerelmeimnek (1987), a Napló apámnak, anyámnak (1990) és a Kisvilma (1999). Az első három alkotás főhőse Juli, akinek a rendezőnőéhez nagyon hasonló életútját a Kirgíziából való hazatérésétől kezdődően követhetjük nyomon, tehát a negyvenes évek közepétől az '56-os forradalomig.

Az 1993-as A magzat a béranyaság problémáját boncolgatja, míg A szerencse lányai (1996) a prostitúciót mint a kelet-európai nők egyik megélhetési forrását. A hetedik szoba Edith Stein német filozófusnő életét mutatta be, A csodálatos mandarin pedig Bartók Béla balettjét ültette át a vászonra. A Temetetlen halottban (2004) egy történelmi igazságtalansággal foglalkozik: Nagy Imre életének azt a szakaszát tárja elénk, melyről a legkevesebbet tudhatunk, az utolsó éveit a jugoszláv nagykövetségtől a snagovi fogságon és a tárgyaláson át a kivégzésig. 

Mészáros Mártát az Örökbefogadás és a Kilenc hónap című filmek emelték az ünnepelt európai szerzői filmesek sorába, és díjazták a legfontosabb A listás filmfesztiválokon: Berlinben és Cannes-ban. Ő ösztönösen érezte, hogy nőként nőkről kell filmeket készítenie, témaválasztásának merészségében és a nők újszerű ábrázolásában pedig valami olyat hozott létre, amit korábban senki más.

Szerinte a női lét még egyáltalán nem von maga után feltétlenül puhaságot, érzelmességet: Mészáros Márta számára sokkal inkább azt jelentette, hogy belülről ismerte a nőket, és hogy bizonyos apró részleteket, amelyek felett a férfi szem tovasiklik, másképp látott.