A Metallica-lemez premierjéhez kapcsolódó mozis eseményt világszerte megrendezik, ehhez harmincegy hazai filmszínház kapcsolódik.
A mintegy kétórás esemény április 13-án 19 órakor kezdődik, eredeti nyelven. Nemcsak az új dalokat hallhatják az érdeklődők, a műsorhoz exkluzív, az együttes tagjaival készült képanyag is társul: az általános interjúkon túl kulisszák mögötti felvételek az albumról, az új dalokról, azok történetéről, arról, miként készült minden szerzeményhez videoklip is.
A 72 Seasons anyagát a koncerthangzáshoz talán leginkább közel álló mozis Dolby Atmos 5.1 hangrendszerrel lehet a mozikban meghallgatni 24 órával a valódi megjelenés előtt. Kislemezként tavaly november óta már öt dal megjelent, április 14-től a teljes album elérhető lesz valamennyi ismert formátumban.
Az 1981-ben alakult Los Angeles-i csapat eddig tizenegy stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Hardwired... to Self-Destruct 2017-ben jelent meg. A Metallica lemezei több mint 110 millió példányban keltek el világszerte. A kilencszeres Grammy-díjas Metallica első lemeze, a Kill 'Em All 1983-ban jelent meg, az akkori felállásból James Hetfield (ének, ritmusgitár), Kirk Hammett (szólógitár) és Lars Ulrich (dobok) ma is a Metallicában játszik, 2003 óta Robert Trujillo a basszusgitáros. Az együttes legsikeresebb dalai közé tartozik a One, az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, az Until It Sleeps, a The Memory Remains és a The Day That Never Comes.
A zenekar eddig hat alkalommal lépett fel Magyarországon, legutóbb 2018 áprilisában a Sportarénában.
Az április 13-i magyarországi Metallica-eseményt tizenkét budapesti mozi mellett Debrecenben, Dunaújvárosban, Egerben, Győrött, Jászberényben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben és Zalaegerszegen rendezik meg.
A képen James Hetfield a New York-i Central Parkban egy 2022-es koncerten. Fotó: Angela Weiss / AFP