mayan-thrift-store-vase-on-display.JPG

Négy dollárért árultak egy kétezer éves maja vázát

Húsz ősi mexikói műtárgy tér haza az Egyesült Államokból, köztük egy kétezer éves maja váza, amelyet egy washingtoni filléres üzletben négy dollárért árultak – jelentette be csütörtökön a közép-amerikai ország régészeti intézete (INAH).

A műtárgyak között az azték, totonac és teotihuacan kultúrából származó több száz éves tálak, edények és szobrok is vannak.

A vörös-fehér színezésű maja vázát a washingtoni televízió riportja szerint 3,99 dollárért (1500 forintért) Anna Lee Dozier helyi lakos vette öt éve egy olcsó árukat kínáló üzletben.

Az INAH szerint a jó állapotban fennmaradt váza a maja civilizáció klasszikus korszakában, 200 és 800 között készült, rajta díszes írásjelek és profilból ábrázolt, kezükkel gesztikuláló ülő alakok láthatók.

Dozier azt követően jelezte idén Mexikó amerikai követségén, hogy feltehetően nem egy másolat, hanem egy valódi műkincs van a birtokában, hogy Mexikóvárosban járt. A műtárgyat át is adta a mexikói illetékeseknek, mert mint a televízióban elmondta, úgy gondolta, a történelmi darabnak haza kell térnie abba az országba, ahonnan származik. A két kisfiú édesanyja hozzátette, hogy nagy megkönnyebbülés volt számára a műtárgy átadása, mivel így már nem kell félnie tőle, hogy történik vele valami az otthonában.

„Megrémített, hogy kétezer év után éppen én törném el” –  magyarázta.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – február 22.

Közösségi napot tartanak Kálloy Molnár Péter emlékére, német alkotás lett a legjobb film a Berlinalén - hírösszefoglalónk.

Elhunyt a kortárs magyar plasztika egyik legeredetibb alkotója

A Munkácsy-díjas keramikus- és szobrászművész 79 éves volt.

Hírmozaik – február 21.

Befejezték a Munkácsy Mihály Múzeum felújítását, korábban elveszettnek hitt, Jókai-mű alapján írt operettet fedeztek fel, aktok a Mai Manóban – hírösszefoglalónk.

Új nézőpontba helyezi a magyar zsenialitást a veszprémi CODE

Február 20-án mutatkozott be a CODE – Digitális Élményközpont legújabb produkciója, a Találmányok – a magyar zsenialitás történetei. Az immerzív előadás kifejezetten a CODE Hexagon elnevezésű termére készült, mely a tudósok és feltalálók világába kalauzolja a látogatókat.