A világhírű, magyar származású fotográfus, Robert Capa évtizedekig elveszettnek hitt felvételeit Mexikóba, szerencsés véletleneknek köszönhetően a kilencvenes években találtak rájuk. A közel 4500 negatívból álló anyag végül egy ír filmrendező, Trisha Ziff közbenjárásának köszönhetően került 2007-ben a Capa életművét őrző New York-i International Center of Photography-ba.

Ekkor derült ki, hogy a negatív tekercseken nem csak Capa eddig ismeretlen felvételei vannak, hanem a lengyel származású Chimnek (David Seymournak), és Capa fiatalon, épp a spanyol polgárháborúban életét vesztő szerelmének, Gerda Tarónak korábban soha sem látott képei is.

 

000

A bőrönd valójában három dobozt jelent, amelyet nagy valószínűséggel maga Capa és Chim állított össze 1939-ben, Capa barátjának, Weisz ?Chiki? Imrének a segítségével, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Párizs 1940-es német megszállásának zűrzavarában az anyagot sikerült külföldre menekíteni. A gondosan elrendezett és felcímkézett tekercsek a spanyol polgárháború egész történetét felölelik.

Chim 1936-ban és 1937 elején tudósított a háborúból, Taro 1937 júliusáig fotózott, amíg maga is egy összecsapáskor lelte halálát, Capa ? kisebb-nagyobb megszakításokkal ? a háború legvégéig dokumentálta megrázó képekkel a konfliktust. Ezeken kívül a dobozokban volt Fred Stein több tekercs filmje is, zömmel Taróról készült portrék, amelyek a fotós halála után elválaszthatatlanul összekapcsolódtak magának a háborúnak a képeivel.

 

A fasizmusnak és antifasizmusnak a XX. század tragikus történetét meghatározó szembenállása a spanyol polgárháborúval vette kezdetét. A háborút sokan a kitörése pillanatától (1936. július 19.) az európai fasizmus riasztó térnyerésének tekintették, ezért a világ számos országából érkező baloldali értelmiségi és művész, többek között Capa, Chim és Taro tudósított megrendítő erejű képekkel és cikkekkel a háborúról és annak mindennapjairól.

osa

A Mexikói bőrönd negatívjai rendkívüli bepillantást engednek e három haditudósító korabeli munkásságába. Jóllehet egyik-másik képet már ismerhettük régebbi újranyomásból vagy folyóiratok reprodukciójából, a negatívokból készült itt látható modern kontaktmásolatok először mutatják meg az évek során ikonikussá vált képeket megalkotásuk sorrendjében és eredeti kontextusukban. Az anyag nem pusztán egyedülálló gazdagságban mutatja meg a spanyol polgárháborút ? az Európa történelmét alakító konfliktust ? hanem azt is szemlélteti, hogy a háborús sajtófotózás alapjait Capa, Taro és Chim teremtette meg.

 

MEGNYITÓ: 2015. december 18. 17 óra

 

A kiállítás kapcsolódó rendezvénye:

Spanyol anzix: egy polgárháború emlékezete. Filmvetítés-sorozat 2016. január 13-tól szerdánként a Galériában.

 

2016. január 13-án, 18 órakor:

 

The Mexican Suitcase / A mexikói bőrönd

Színes, mexikói-spanyol-amerikai dokumentumfilm, 86 perc, 2011

Rendezte és a forgatókönyvet írta: Trisha Ziff, zene: Michael Nyman

Fotó: OSA Archivum