Lajkó Félix hegedűművész MTI 16-9.jpg

Lajkó Félix és a Meybahar a világ legrangosabb világzenei toplistáján

Ritka az olyan hónap, amikor két magyar kiadású album is felkerül a világ legrangosabb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra (WMCE). Áprilisban a Meybahar és Lajkó Félix albumai kerültek az első tízbe.

A világ legrangosabb világzenei toplistája, a World Music Charts Europe (WMCE) minden hónapban közli a több mint 20 ország mintegy 50 zsűritagjának pontozásos szavazatai alapján kialakult toplistát, azaz a legjobb világzenei albumokat. Áprilisban a Meybahar első nagylemeze került fel a lista rangos 4. helyére – az album az előző hónapban már a másik világzenei toplistán, a Transglobal World Music Chartson is sikerrel szerepelt. A hetedik helyre került Lajkó Félix GisL című balettzenéje, amelyet a szerző a Győri Balett előadásához komponált. A lemezt ebben az évben Fonogram-díjra is jelölték világzene kategóriában.

A Meybahar első nagylemezén tíz szám, hagyományos görög népzenei átdolgozások és saját szerzemények hallhatók. Az együttes jellegzetes hangzásvilágát a görög szantúri, a hegedű, az ütőhangszerek és a görög és magyar nyelven több szólamban énekelt dalok adják. A lemez központi témája: az élet nehézségein történő átlendülés gondolata és érzelemvilága. „A lemez mérföldkő a zenekar életében, többévnyi munkánkat foglalja össze, ami alatt mi is nagyon sokat változtunk, összecsiszolódtunk” – foglalta össze a formáció egyik alapítója, Kopcsik Márton.

A Giselle, a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve GisL címen a Győri Balett előadásában, Velekei László koreográfiájával és Lajkó Félix zenéjével kelt új életre a Müpában és szerepelt sikerrel műsoron az elmúlt időszakban. Lajkó Félix zenéje a Fonó kiadásában önállóan is megjelent. A zenei anyagról így számolt be egy kritika: „Akkora ívű zenei anyag ez, ami teljesen egyedülálló, és nem hiszem, hogy sok művész képes ennyiféle hangulatot átadni egy lemezen.”

 

Ez is érdekelheti

Ötvenéves lett Lajkó Félix, a „Vajdaság Paganinije”

December 17-én ötvenéves Lajkó Félix hegedűművész, citerás, zeneszerző, a „Vajdaság Paganinije”.

Megjelent Lajkó Félix GisL című balettzenéje

Megjelent Lajkó Félix a Győri Balett GisL című előadásához készült zeneműve lemezen, egyelőre online kiadványként, de pár héten belül CD-n is elérhető lesz.

Lajkó Félix és a VOLOSI az elmúlt 5 év legjobb 50 albuma között

A világ legelismertebb világzenei szaklapja, a londoni székhelyű SONGLINES listázta az elmúlt 5 év legjobb 50 lemezét, amelyek közé – egyetlen magyar kiadású albumként – bekerült Lajkó Félix és a lengyel VOLOSI közös lemeze.

Lajkó Félix, az Ötödik évszak és Lakatos Mónika világzenei listákon

Három magyar előadó, Lajkó Félix, az Ötödik Évszak és Lakatos Mónika is szerepel a világ legrangosabb világzenei toplistájának (World Music Charts Europe) legfrissebb, februári listáján.