Meyer Eszter-Virág 12 éven át blogolt és írt, majd hirtelen ötlettől vezérelve belevágott az Y Konszeptbe: először vintage kabátokra festett fel verssorokat, majd a márka kibővült, és ma már saját felirataival díszített pólókat, pulcsikat és hudikat is beszerezhetünk. E sorok nagyon személyesek, ugyanakkor globális kérdésekre is reflektálnak. A héten az Y Konszept megálmodójával beszélgettünk. 

A tervező, Meyer Eszter-Virág

Indítsunk a jelenből: nemrégiben költöztél haza Szegedre. Mi zárult le, mi kezdődik?
Valójában körbeértem: tíz évet töltöttem Budapesten, imádtam, de egy idő után úgy éreztem, hogy másféle flow-ra van szükségem, így visszatértem Szegedre, ahol már gyerekként magamba szívtam a szecessziót, a szépet. Most kétlaki vagyok: Szegeden festem a kabátokat, a Signature-darabokat pedig a fővárosban intézem.

Érdekes volt egyébként visszaköltözni oda, ahol életem első tizennégy évét töltöttem. Kicsit most idegen vagyok itt; sokszor úgy érzem, nyaralok, viszont a városban sétálva nagyon erősen visszatérnek a gyerekkori emlékeim.

Fotó: Szabó Luca

Az általad alapított Eszterésagidák ugyanúgy segíteni fog azoknak, akik most vágnak bele a márkaépítésbe, mint ahogy neked segítettek az induláskor. Te kiktől kaptál tanácsot, amikor belevágtál a márkádba?
Az Eszterésagidák galéria, designerüzlet, kulttér és inkubátorház lesz fiatal művészek számára. Úgy látom, hogy itthon nagy igény van a segítségre, mivel hiába képzünk nagyon tehetséges szakembereket, szükség lenne arra is, hogy egy-egy alkotó megfelelően tudja reprezentálni magát, és bemutatni, eladni, amit készít – mi Zelei Ágival, a Színházista alapítójával azért vagyunk, hogy ebben segítsünk.

Amikor négy éve elindítottam a saját márkám, nagyon szerencsés voltam, mert az összes képtelen és csak félig képtelen ötletemet meg tudtam beszélni Marillai Évivel, az INQ alapítójával, és Marillai Ildivel – a lányok indították például a WonderLAB-et is. Jelenleg a Leanzer Newcraft a rezidensgalériám – Cser Bogival, a galéria tulajdonosával és a Leanea alapítójával is sokat szoktunk beszélni a hazai alkotói piacról, tőle is rengeteget tanulok.

Szerintem fontos ezt továbbadni. Én olyan közegből érkeztem, ahol természetes volt, hogy megosztod mással azt, amid van. Azt hiszem, idővel én is ilyenné érek.

Fotó: Szabó Luca

Az Y Konszept előtt 12 évig blogoltál divattémában, és novellákat osztottál meg a személyes oldaladon. Hogyan vált az írásból tervezés?

13 éves koromban kezdtem el blogolni. Akkor itthon még teljesen ismeretlen dolog volt a webnapló vezetése. Mindig az a típus voltam, aki írt vagy rajzolt, ezek az önkifejezési eszközeim kicsi korom óta – igazából az Y Konszept is a szövegre épül.

Az első kabátkollekcióval szerettem volna az irodalmat és a divatot összehozni, így voltaképpen a lényeg megmaradt, csak nem legépeltem, hanem felfestettem. A szavakkal tudok dolgozni a legjobban. Egy ideje elfogytak a hosszú szövegek belőlem, átlényegült a mondanivalóm, így lettek a rövid feliratok.

Ha a pólóimat vagy a pulóvereimet egymás mellé teszed, elmesélik a történetem.

Azt már sok helyen elmondtad, hogy a márka megszületését nem előzte meg hosszas tervezgetés, ötletelés, hanem hirtelen nekifutásból raktad össze a koncepciót. Mennyire vagy ad hoc ember?

Én az vagyok, aki egyszerűen csak ugrik. Nagyon intuitív módon létezem, a gondos tervezgetés nem az én eszközöm – csak átfuttatom az agyamon a dolgokat, és ha látom, hogy valami működik, akkor belevágok. Nem hiszek a kudarcban; tudom, hogy ez klisé, de úgy gondolom, minden bukással tapasztalatot nyerünk.

Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?
Forrás: Facebook/ Y Konszept

Az első kollekcióra Závada Peti sorai kerültek. Miért épp azok?

Szeretem Peti műveit, már az AKPH (az 1996-ban alakult Akkezdet Phiai hiphopformáció a szerk.) óta figyelemmel követtem őt. Nekem, aki a szentesi drámatagozaton nőttem fel, természetes volt, hogy ismerek kortárs szerzőket, hogy könyvtárba járok, hogy fejből idézek… Szerettem volna mindenkinek megmutatni, hogy igenis

menő az irodalom, és menő a kortárs.

Nagyon örülök, hogy ma már rengeteg instaverses profil van, és terjed a kultúra a social media felületein.

Sokan nem is a Závada-sorokkal, hanem az Akarsz-e játszani… Kosztolányi-részlettel kötik össze a márkát. Kinek, kiknek a költészete fontos még a számodra?

Nagyon szeretem Tóth Krisztinát, Erdős Virágot, Ágai Ágnest, Nagy Lászlót. Egyébként novellás és regényes típus vagyok, így Fejes Endre, Szabó Magda, Dragomán György, Ljudmila Ulickaja, Anna Gavalda, Jodi Picoult, Harper Lee, Margaret Atwood és Grecsó jól megférnek nálam. Rajongok egyébként a szocialista ifjúsági regényekért is, megszállott pöttyös- és csíkoskönyv-gyűjtő vagyok, minden hónapban módszeresen sorra járom az antikváriumokat új darabokért.

Kicsi korod óta körbevett a művészet. Mesélsz arról, hogy milyen közegben nőttél fel?

Anyukám újságíró volt, mindig nagyon sok könyv vett körül – az első felelősséggel járó tárgyam a könyvtári belépőm volt. Kiskoromtól kezdve hordtak a Thealterre, aminek anya volt a hivatalos bloggere. Művészfilmekre, vetítésekre, beszélgetésekre, kiállításokra vittek, és többféle művészeti képzésen is részt vettem. Évekig tanultam grafikát, tűzzománcot, jártam kerámiára, üvegfestészetre, agyagozni, majd a gimnáziumban eldőlt, hogy akkor az írás marad – addigra már folyamatosan ontottam magamból a novellákat, kisregényeket, verseket.

Forrás: Facebook/Y Konszept

A szentesi drámai tagozaton végeztél. Milyen szemléletet kaptál ott?

Egészen más közeg volt számomra, mint ahonnan érkeztem – előtte egy poroszos, nagyon korlátolt általános iskolába jártam, ahol az összefogás, az összetartás nem volt jellemző, így az elején nem is tudtam kezelni a Jó szóval oktat, játszani is enged elvet, amit a tagozat vall.

Nagyon sokat tanultam magamról – életem négy, leginkább meghatározó éve volt, jóban és rosszban egyaránt gazdag, nagyon sok tapasztalással. Sok mindent hoztam onnan, amire ma építkezhetem, és olyan dolgokat is, amikről utólag látom, hogy miért voltak fontosak.

Ezt követően nem kacsingattál a színészetre?

Néhány hete fogalmaztam meg, hogy miért is nem: a színművészet, a színpadi játék azonnali kommunikációs dolog, egyből érkezik a reakció. Nem tudnám azt csinálni, amit a színészek, én másféle beállítottságú vagyok. Az én kommunikációm egyirányú.

Régi farmerkabátokra kerülnek fel a festéseid. Ez környezetvédelmi szempontból történt így, vagy inkább a vintage stílus divatja hajtott?

Mióta az eszemet tudom, gyűjtöm a vintage holmikat. Szeretem a klasszikus szabásokat, szerintem sokkal menőbbek, mint az ezredforduló után született ruhadarabok így egyértelmű volt számomra, hogy egyszer ezzel fogok dolgozni. A mai napig két véglet uralkodik a ruhatáramban: a vintage darabok és a tervezői holmik. Nagyon szeretem a régi dolgokat, amiknek története van, és nagyon szeretem az új darabokat, amik nekem készültek, szeretettel és odafigyeléssel.

Igyekszem felelős tervezőként gondolkodni, és példát mutatni, ezért például egy hazai vállalkozás szitázza a termékeim, egy másik készíti a csomagolásokat, és még egy a pakkok díszítőelemeit. Szeretem, hogy a márkám másoknak is ad munkát, igyekszem minél több mindent itthon megoldani.

A kabátokat kézzel fested. Hogyan készülnek ezek az ötlettől a megvalósításig?

Kabátokat már csak egyéni megrendelésre készítek – és ilyen esetben sem vállalok el mindent, mert vannak dolgok, amikkel nem tudok azonosulni. Szerencsés vagyok, mert sokan szeretik, amit csinálok, és tiszteletben tartják a stílusomat; azért jönnek hozzám, mert kifejezetten tőlem szeretnének kabátot.

Most szeretnék egy couture vonalat indítani részletgazdagabb darabokkal, viszont lassan már alig bírom az Y Konszept és az Y Konszept Signature körüli feladatokat egyedül, így most éppen egy csodálatos budapesti „helytartót” keresek, aki majd tehermentesít.

Hogyan születnek meg a Signature-kollekciók sorai?

A párbeszédeim során elejtett mondatokat írom fel – aki ismer, tudja, hogy nagyon sok, az életemre visszautaló szöveg született már így. Majdnem tíz évig dolgoztam a budapesti éjszakában, a Szia, uram! erre utal, az Elhagynálak téged magamért pedig azután született, hogy életem aktuális szerelme SMS-ben dobott. Vannak megmosolyogtató és fájó szövegek is, akárcsak olyanok, amiket régi írásaimból ollóztam ki.

A Nemnőüggyel közösen készült el Az én feminizmusom kollekció. Mi a Nemnőügy célkitűzése, és miben áll a te feminizmusod?

A Nemnőügyet majdnem egy éve indítottuk Pór Ágival, mert szerettünk volna egy olyan kezdeményezést, ami nem a fogyasztható, kényelmes feminizmust boncolgatja, hanem valóban fontos témákkal foglalkozik.

Az első kiállításom viselte Az én feminizmusom címet, ami egy állásfoglalás volt. Erre készültek olyan pólók, amik a minket ért előítéletekre reflektálnak, olyan szövegekkel, mint Nem jött meg, csak szimplán felb*szol, vagy Nem vagyok közügy, A feminizmus nem szitokszó, Nincs pasim, csak nem tetszel, Nem mosolygok parancsra.

Forrás: Kultúra.hu/Y Konszept

Ezek mind arra mutatnak, hogy nagyon sok előítélet él még arról, hogy egy nő azért morcos, mert menstruál, ha visszautasít minket, biztosan nem azért teszi, mert nem kíváncsi ránk, és a kedvencem: „Egy ilyen szép kislány miért nem mosolyog?”

Terveztél egy kollekciót a Színházista számára is, amelyeken a Közös kultúra, közös jövő sor szerepel. Mit jelent számodra ez a mondat?

Egy országot a kultúrája határoz meg: ez borzasztó nagy közös örökségünk, közös felelősségünk, amelyet gondozni, ápolni kell. Összeköt minket, és

ez az egyetlen, amit tovább tudunk adni a gyerekeinknek örökségül.

Míg a korábbi soraid inkább egyfajta körülbástyázásról, a saját én védelmezéséről szólnak, addig a legújabb széria, a Szerelmes vagyok beléd mondatai számomra sokkal inkább az együtt létezésről, a közössé válásról.

A Szerelmes vagyok beléd darabok a barátomnak, Gergőnek (Fekete Gergő operatőr – a szerk.) készültek, ahogyan a fiúkollekció Sötétkékmajdnemfekete vonala is, ami a vezetéknevére utal.

Nagy élettörténeti szakaszaim bújnak meg a kollekciók között. Míg az Elhagynálak téged magamért darabjai öt-tíz évvel ezelőtti archív anyagaim újrafelhasználásai, addig a Szerelmes vagyok beléd már kifejezetten arról szól, hogy életteret, várost váltottam, és valami nagy dolog történik most velem, körülöttem.

A márkádnak van egy nagyon személyes oldala. Miért fontos, hogy ennyi mindent megmutass magadból is?

Korábban blogger voltam, akkor sokkal inkább előtérbe helyeztem magam. Egy ideje viszont igyekszem háttérbe húzódni, és nem magamat megmutatni, hanem a munkáimon, a gondolatvilágomon keresztül bemutatni azt, ki is vagyok.

De nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek tudják, mi történik a márka életével, milyen nehézségekbe ütközik itthon egy fiatal tervező, és mik azok, amik könnyebben mennek.

Kell tudni esendőnek lenni, beismerni, ha hibázunk,

ha valami nem megy flottul, mert mind emberek vagyunk. Hiszek a kommunikáció fontosságában.

Az Y Konszept a gyerekem, nem pedig a munkám – ez egy nagyon személyes művészeti projekt, ami egyben a saját felnövéstörténetem dokumentációja.

Visszatértünk az első kérdéshez: „Engem sosem a dolgok születése, hanem a vége érdekelt igazán”, írtad az egyik posztodban. Mi az izgalmas a végben?

Van az a mondás, hogy a megtett út a lényeg – ezt nem vitatom, viszont én szeretek hátralépni, és látni azt, hogy az eredeti tervhez képest mennyiben különbözik, mennyire más az eredmény. Engem ez a különbség izgat.

Egy könyv, ami nagy hatással volt rád: Szabó Magda: Az őz
Mivel foglalkoznál, ha nem lenne
az Y Konszept?
Kitalálnám
az Y Konszeptet. 🙂
Kedvenc ruhadarabod:Mindegy,
csak legyen puffos ujja.
A kedvenc szegedi épületed : A Reök-palota – azzal szemben nőttem fel.
Egy zene, ami legjobban kifejezi azt az állapotot, amiben most vagy: Buddy Holly: Everyday