? Túry Mária már menyasszony volt, amikor Kádár György megszöktette és elvette feleségül Tihanyban ? mesél szüleiről a tervezőgrafikus Kádár Katalin. Édesanyám, Túry Mária korán meghalt, munkássága mégis a realista ábrázolástól kezdve, az egészen absztrakt művekig terjed ? teszi hozzá a tervező grafikus. És már mutatja is a műteremlakásban, pontosabban emlékházban a Konyhában című képet. A didergő király című diafilm-terv készítője ápolja szülei emlékét, sőt a ház tele van olyan kincsekkel, mint például Barcsay Jenő, Domanovszky Endre festményei vagy Kondor Béla grafikái, csak, hogy néhány kuriózumot említsünk. A grafikusművész most édesanyja születésének 80. évfordulójára rendezett emlékkiállítást, ám a hosszú életű édesapa, Kádár György festményei, plasztikái, sőt Kádár Katalin rézkarcai, grafikái is láthatóak a legendás házban, amelynek minden falán mesél valamelyik kép. Túry Mária festőművész a kezdetben konstruktív vonalakat feloldotta a hetvenes évek derekára, a nyolcvanas években pedig kifejezetten absztrakt műveket alkotott, ám több évtizedes munkásságát mindvégig jellemezték a rikító színek. A Nagyon fáj című képén, amely József Attilát ábrázolja, a piros és fekete szín dominál leginkább. A művésznő azonban számtalan mozaikot, üvegablakot, tűzzománcot, gobelint és textilt is tervezett. A szürreális világ gyengéd öleléséből nehezen szakadunk el, ám a Nemzeti Táncszínházban, mintegy három perc erejéig, mi magunk vagyunk a főszereplők. A fény- és hangtechnikusok ugyanis bemutatják, mit él át egy táncos a színpadon. Madárcsicsergés, kutyaugatás hallatszik, hirtelen a fejünkhöz kapunk, a mennyezetet kémleljük, úgy cikázik keresztbe-kasul, fénycsóvák formájában egy vadászgép. Piros, kék, lila és zöld fények villognak, közvetlenül a szemünkbe. A füstgépek beindulnak, olyannyira, mintha legalább ötven, jó munkásember szívná a mezítlábas cigarettát mellettünk. A zsinórpadlásról pár másodperc alatt három tréger is embermagasságba ereszkedik, legalábbis úgy érezzük, néhányan gyorsan arrébb is ugranak, feleslegesen. Az egykor évszázadokig kolostorként funkcionáló, majd később Várszínházként üzemelő Nemzeti Táncszínházban az alsószínpadtól kezdve a páholyokig, mindenhová bekukkanthatunk.
 |
? Régen kripta volt, aztán alsószínpadba beágyazott süllyesztő működött itt évekig, ahol most állunk ? magyarázza a Nemzeti Táncszínház munkatársa, Nagy Orsolya. Elhaladunk az egykori szerzetescellák előtt, ahol most a táncművészek öltöznek az előadásokra, az egykori szentélyből színházteremmé átalakult, viszonylag kicsi térből is visszalépdelünk, közben pedig Mozart szól zenei aláfestésként, bár ezzel az erővel Beethoven muzsikájával a fülünkben is távozhatnánk, hiszen a híres német zeneszerző 1800-ban éppúgy megfordult a műemlékké avanzsált épületben, mint később Déryné Széppataki Róza és Blaha Lujza. Panaszra azonban semmi ok, főleg, hogy utunk Budapest egyik legpatinásabb bérházába vezet, a Kossuth tér 18-ba, ahol Bächer Iván író tart előadást, olyan ?Bächeresen?.
 |
? Visszahívlak később, most épp száz ember előtt állok, beszélni próbálok, tegyük le ? mondja mobiltelefonjába az író, ezen mindenki kuncog egy kicsit, konstatálja talán azt is, hogy az író is ember, és használja ezeket az új kütyüket, mobilokat, miegymást, meg is lehet szólítani, nem harap ám meg, sőt. Mesél inkább, többek között a Biarritz-házról, amelynek egyik felében még mindig működik a luxus kávéház, Berkes Gyulának köszönhetően, aki történesen éppen e házban született és belenőtt a vendéglátásba. Szó esik Jenőről, az egykori középkori faluról, amelynek mára hűlt helye, a Kossuth tér kialakításával foglalatoskodó Hültl Dezső építészről, és még a Balassi utcában szemben lévő Elysée Kávéház, később Országház, majd Szófia Étteremként üzemelő helyről, ahol most bank áll, mi más is állna. A Verő Imre (haláláig itt élt a bauxitipar elsőszámú építésze) által tervezett Bauhaus épületrész lépcsőháza azonban száz embernek bizony elég szűkös ám, ahogy a régi szecessziós, art decós liftről ejt szót az író, mindannyian keressük szemünkkel, hová tűnt a lift? Nem tűnt el, csak átalakult rondává, sebhellyé. Hallgatjuk, hány híres ember lakik itt ma is, többek között Bárdossy György földrajztudós, Széchenyi-díjas bauxitkutató, Oscar Pfeffermann, erdélyi-belga mérnök, fűtésrendszer feltaláló, anno itt élt Halász Judit édesapja, Droppa Gusztáv, egykori brazil nagykövet és Waldapfel József irodalomtudós is. Sorolhatnánk. Az írónak mégis a negyedik emeleten lakó Király professzor a legkedvesebb, mert annak lányával egy általános iskolába járt és mindig irigyelte a negyvenezres könyvtárral bíró családot, na meg a kilátást is persze. A professzor úr halála után a könyvek a Sárospataki Református Kollégiumba kerültek, megüresedett könyvespolcok viszont, jó ideig nem kellettek senkinek.
 |
| Bächer Iván |
? A könyvespolc olyan, mint egy kutya. Ha nincs gazdája, árva. Úgy, ahogy egy könyvtárnak, a könyvespolcnak is megvan a maga sorsa ? magyarázza az író. ? A Király professzor úré például nálam van ? teszi hozzá mosolyogva Bächer Iván.
