A Várkert Bazár exkluzív koncertjein népszerű zenészek lépnek ki a megszokott felállásukból, hogy hangszereikre koncentrálva hozzák közelebb zenéjüket a közönséghez. Február 3-án Mező Misi várja az érdeklődőket.

Mező Misi a magánéletéből és a zenei pályája során megélt élményekről mesél zenés estjén a Várkert Bazár új zenei sorozatában. A zenész műsorának címe Mesélő, melyben személyes történetekhez kapcsolódó, akusztikus gitárkísérettel játszott dalok színesítik az előadást, amelyek meghatározók voltak az életében.

Humorral, vidámsággal, néhol elgondolkodtatva szórakoztatja majd a nézőket, bensőséges és meghitt hangulatot teremtve, összekapcsolódva a közönséggel.

A művész így fogalmazta meg, mire számíthat, aki ellátogat az estjére: „Egy hangulatos, bensőséges, kicsit – a tőlem megszokottnál – csendesebb estére. Egy kis megállásra, kikapcsolásra, kiszakadásra a hétköznapokból. Egy szál akusztikus gitárral énekelek majd, és mivel nem a nagykoncerteken megszokott számban lesz jelen a közönség, úgy érzem, jobban át tudunk majd élni minden egyes dallamot, hangot, pillanatot. Úgy igazán, őszintén, ahogy vagyunk. Most zenésztársak nélkül, csak a hangszeremmel, azzal az útravalóval, ami belőlem fakad. Szerintem egy-egy útkereszteződésnél biztosan összetalálkozunk.”

Az előadásról bővebben itt olvashatnak.

Nyitókép: Mező Misi Facebook-oldala. Fotó: Lajtos István