Reisz Gábort a filmek világából ismerhetjük: a mára már kultfilmnek számító, 2014-es Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a szintén rendkívül nagy sikernek örvendő, 2018-as Rossz versek írója és rendezője jelenleg új filmtervén és egy színházi előadáson is dolgozik. Talán nem mindenki tudja róla, hogy gyerekként festőművész akart lenni, ahogyan arra sem tudtuk eddig a választ, hogy melyik korba utazna vissza.

Mi kell ahhoz, hogy otthonosan érezd magad valahol?

Van egy nagy baráti köröm, ami igazából az általános iskolai, gimnáziumi évek óta megvan, természetesen velük érzem magam a legjobban és a leginkább felszabadultnak, de sokféle társaságban, új helyeken is fel tudok oldódni. Azt figyeltem meg, hogy ehhez fontos beszélnem a hibáimról. A közönségtalálkozókon, idegenek között is szeretek belemenni abba, hogy mivel vagyok elégedetlen, mit rontottam el, a negatív dolgok ilyen szempontból feloldanak, felszabadítanak.

Milyen képzőművészeti alkotást tennél ki a szobád falára?

Nagyon szeretem a képzőművészetet, de ha elmegyek egy kiállításra, alapvetően ebből a gondolatból fakad, melyik kép előtt időzöm a legtöbbet. Gondolom, ezért találunk annyi ismert reprót az Ikea polcain is. Ha azt vesszük, hogy egy ilyen alkotást minden nap látsz, olyat mondanék, amin újabb és újabb részleteket tudok felfedezni, meg közben persze fontos az is, van-e a színeknek pozitív energiája. Talán Hoppert mondanám, de szívesen látnám a falamon Vilhelm Hammershøi képeit is, egyébként ő Roy Andersson egyik kedvenc festője. Ugyan az ő alkotásai kissé nyomasztóak, de valamitől mégis jó rájuk nézni. Ha magyart választanék, egyértelműen Rippl-Rónai lenne, olyan sajátos energia van a képein, amit nagyon szeretek.

Vilhelm Hammershøi: Interior from Strandgade 30

Melyik az a könyv és zenei album, amit újra elolvasnál, meghallgatnál először?

A Krusovszky-regény (Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem – a szerk.) nagy hatással volt rám, azt például jó lenne. Meg Ulickajától az Odaadó hívetek, Surik is ilyen. Fotósokat is jó lenne újból felfedezni, Vivian Maier nekem meghatározó „robbanás” volt annak idején, de Kinszki Imre képei is ilyenek, azokat is jó lenne újból „először” látni. Nekem ő hatalmas rácsodálkozás volt, hasonló, mint annak idején Kertész vagy Brassaï fotóival találkozni először, csak Kinszkiről korábban sosem hallottam.

Van egy Building Stories című képregényalbum is, azt is hasonlóan jó lenne újból megélni, nagyjából 5 éve találkoztam vele, és akkor elképesztő volt felfedezni, milyen mélységei, határtalan lehetőségei vannak a képregényes történetmesélési formának. Elég nagy hatással volt magára a Rossz versek írására is. Ha zenében gondolkodom, Rone-t mondanám, vele az első találkozásom a Parade című dal volt, ami bele is került a VAN-ba, aztán meg is ismerhettem, beszélgettünk, söröztünk, megkedveltük egymást. Ez az egész adott annyit, hogy szívesen újraélném.

Fotó: Kinszki Imre / Fortepan

Ha bármilyen művészt, alkotót mondhatnál akármelyik korból, kivel mennél el sörözni?

Rengeteg olyan művész van, akit nagyon szeretek, de úgy tudom róluk, hogy negatív, befelé forduló, mogorva emberek voltak, emiatt nem mondanám itt őket. Mondjuk Hemingwayt esetleg mégis, hátha lenne belőle egy jó verekedés. Filmesek közül Buñuelt mondanám elsőként, de próbálok nem csak ebben a körben gondolkodni. Eszembe jut a zenészek közül Eddie Vedder, ő olyannak tűnik, akit el lehet vinni a Síp utcai Gyilkosba. Elég nagy csalódás is lenne, ha mondjuk elhaladnánk az Ötkert vagy a Bob előtt és azt mondaná, hogy inkább ide menne be, akkor lehet, hogy nem is hallgatnám többet. Azt hiszem, ő nem sörös amúgy, inkább borozni szokott. Molnár Ferenccel is összeülnék, ő olyan életet élt, amiről szívesen hallgatnám, ha lenne kedve mesélni.

Képzőművészek közül egyértelműen Picasso. Olvastam az egyik volt felesége könyvét és nagy hatással volt rám, sokat lehet megtudni belőle Picasso a szépség szabályrendszeréről való gondolkodásáról, hogy igazából teljesen relatív az, mit nevezünk szépnek. Ez nagy hatással van a mai napig a művészetekhez, így a filmhez való viszonyomra is. Mondjuk Picasso biztosan kikészülne ettől a hetedik kerületi romkocsmázástól, ez a közelében sincs a 20-as, 30-as évek Párizsának. De azért talán próbálkoznánk. Ha kalandnak fogja fel és nem sértődik meg, akár jó este is lehet belőle. Semmi kedvem egy sértődött Picassót keresgélni a Központban.

Dalí is jó ivócimbora lehetne, nem?

Na, Dalínak aztán tényleg a Bobban a helye! Vagy valami luxushelyen, mondjuk a Kempinski kávézójában. Az nem az én világom, ráadásul úgy tudom, nem szeret fizetni, így nem lenne sok értelme. Abban kéne bíznom, hogy van nála pénz, mert én aztán ezeken a helyeken nem tudom meghívni több körre.

Milyen festmény lennél?

Azt hiszem, szürrealista. Sok mindent szeretnék, sok minden érdekel, sok mindenben ki is próbálom magam. Itt van a film, a zenélés, most van ez a színházi darab is. Nehéz lenne csak a színek nyelvén megfogalmazni magamat, a formák, terek különbözőségének is helye van, ezért igen, a szürrealizmust mondanám. Semmiképpen nem egy tájképet képzelek el. Vannak ugyan sötét időszakaim, de alapvetően inkább színes képet kéne festeni rólam, amin több tér, különféle hangulatok, akár furcsa alakú emberek is vannak. Brecht Evens alkotásaihoz hasonlót tudnék elképzelni.

Brecht Evens: Disco Harem

Ki az az irodalmi karakter, akivel a leginkább tudsz azonosulni?

Surik. Ehhez hozzá kell tennem azt is, hogy sokáig olvastam a könyvet, nem azért, mert untam, hanem mert lassan olvasok. Vagy négy hónapig Surikoztam, sok időt töltöttem vele és nagyon közel került hozzám. Paul Austernek is több karaktere van, akiket hasonlóan megszerettem, a Holdpalota főszereplője, Marco Stanley Fogg is ilyen.

Van esetleg olyan karakter is, akit nem kedvelsz valamiért?

Én igazából soha nem szerettem Nemecseket. Sajnálom, kicsit kínos ezt bevallani, tudom, hogy feláldozta magát és nagyon fontos szerepe volt, de valamiért nem lett a szívem csücske.

Milyen könyvet írnál?

Igazából én tervezek írni egy novelláskötetet, néhány már kész is van. Hetedik kerületi történetekről írok, fiatalokról, idősekről, bulizó és csendes alakokról.

Van olyan hobbid, amit sokan nem tudnak rólad?

Gyűjtöttem a bélyegeket. A sportkártyákat is szerettem volna, de a szüleim nem rajongtak az olyan hobbikért, amiben csak költöd a pénzt, aztán van egy kupac valamid, ami nem igazán építi a személyiséged. Az édesanyám szerkesztő volt a Hungarotonnál és sok grafikussal dolgozott együtt, akikkel néha találkoztam és szimpatikusak voltak. Kiskoromban elég jól rajzoltam, festőművész akartam lenni, aztán elkezdtem figyelni ezek miatt a borítókra, plakátokra. Néha kivágtam egyet-egyet a Filmvilágból, de rájöttem, hogy ez nem a legjobb módszer, mert így nem tudom elolvasni a másik oldalát.

Elkezdtem plakátokat gyűjteni, a filmplakát iránti érdeklődés párhuzamosan jött a filmmel 18-19 éves koromban, a TF-en is az újkori olimpiák plakátjaiból írtam a szakdolgozatomat, ami nem volt éppen jellemző abban a körben. Amikor már az ELTE filmszakára jártam, még jobban érdekeltek a régi plakátok, csak hát ez nagyon drága hobbi, így nekem is főleg repróim vannak. Bár épp most kaptam egy eredeti, 1972-es plakátot, amit Kálmánchey Zoltán rajzolt a Botrány az Operában című filmhez. Van még egy elég ritka kiadványom, amit Amerikában kaptam egy ottani filmtörténésztől, aki megtudta, hogy film noir-rajongó vagyok, ilyen filmek plakátjai vannak benne. Szóval ezt sem úgy vettem, hanem adták. Olyan hobbim sajnos nincs, amihez sok pénz kell.

Gyárfás Jenő: Tetemrehívás

Melyik korba utaznál vissza?

Természetesen a századforduló Párizsába. Biztosan sokan válaszolnának ugyanígy erre a kérdésre, páran talán rávágnák az ókort, de szerintem ők nem egészen gondolják át, mire is vállakoznának. Ha még valamit mondhatok, lenne egy misszióm is a múltban. Anyai ágon Gyárfás Jenő festőművész leszármazottja vagyok. Ő a korának kiemelkedő alkotója volt, de a képei 85 százaléka megsemmisült. Jó lenne visszamenni az időben, hogy ezeket megmentsem, egyfajta családi kötelesség lenne részemről, amit nagyon büszkén vállalnék.

#mi lenne ha

Portréfotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu