Mi lenne, ha... Ujj Mészáros Károllyal

Ujj Mészáros Károly rendező, forgatókönyvíró, producer. Az első meghatározó művészeti élménye egy orvosi rendelőben lógó kép volt, amit inkább ijesztőnek talált, mintsem csodálatosnak. Szívesen beszélgetne Voltaire-rel vagy Boris Viannal, és azt is elárulta, melyik korba utazna vissza pár napra.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori álmod?

A kérdés kétértelmű. Egyrészt szerettem volna feltalálni a
halál ellenszerét. Másrészt űrhajóval keringtem a Föld körül egy rakétában,
mikor elaltattak egy mandulaműtét előtt.

Mi volt az első művészeti alkotás (könyv, film, festmény,
bármi lehet), ami igazán nagy hatással volt rád?

Egy bő zoknis, bakancsos kisgyereket ábrázoló kép volt a gyerekorvos, Kutor doktor bácsi rendelőjében. Mindig ezt néztem, amikor injekciót kaptam, és nagyon félelmetesnek találtam.

A könyv a Micimackó volt, amit kiolvastam, akárhányszor beteg voltam. Nagyon szerettem, bár rövidebb időtartamú betegségek esetén nem jutottam a végére.

A film a Star Wars volt. Csak ültem tátott szájjal a balatonalmádi kertmoziban, és nem hittem el, hogy mit látok.

Sorozat pedig a Négy páncélos és a kutya. Ez utóbbi hatására hős szovjet katona akartam lenni. Ez a vágyam azóta tökéletesen elmúlt.

Játék – mi jut eszedbe a szóról, milyen szerepe van a
játéknak az életedben?

Szerencsés vagyok, mert a munkám maga a játék. Azt játszom,
hogy rendezek, miközben felnőtt játszótársaim azt játsszák, hogy más személyek,
mint a valóságban, és ezt vagy felvesszük valamilyen kamerával, vagy megnézik a
színházban a nézők. Ha tetszik nekik, akkor tapsolnak!

Mónival (Balsai Móni színésznő, Ujj Mészáros Károly élettársa – a szerk.) és a kisfiunkkal is sokat játszunk, utóbbi már szépen mondja, hogy „kukucs!”. Móni már régóta szépen mondja.

Ha bármit választhatnál, milyen tehetséget, képességet
szeretnél magadénak tudni?

Nagyon jól szeretnék rajzolni, és zenélni is legalább
annyira!

Milyen műalkotást vinnél haza legszívesebben az
otthonodba?

Nem vagyok hazahordós fajta. Az Uffizibe szívesen elmennék, mert még nem voltam.

Van olyan művészeti alkotás (könyv, film, zenei album, dal), amit szeretnél újra először látni, hallani, olvasni?

Ezekkel csínján kell bánni. Kunderát nagyon szerettem
például fiatal koromban, de felnőtt fejjel nagyon nagy csalódás volt újraolvasni.

Mario Vargas Llosától a Pantaleon és a högyvendégeket
nagyon sokszor olvastam, mert az idősűrítés miatt mindig nagyon kellett rajta
nevetnem, ugyanígy Fehér Bélától a Törökméz és a Zöldvendéglő is
sokszor újraolvasható, mindig ugyanolyan friss (zöld) marad.

Ha könyvet írnál, milyen műfajú lenne?

Forgatókönyv. Ez éppen folyamatban van. Vígjáték.

Ha nem erre gondolsz, akkor memoár. Viszonylag rövid lenne, mert nem emlékszem semmire.

Melyik irodalmi karakter áll hozzád igazán közel, és ki
az, akit valamiért nem tudtál megkedvelni?

Kalefás Kirkeppenekliben és Lábítós Yapmakban sosem csalódtam, de nagy kedvencem volt Sümeg Gyula férficukrász is, aki nem csak arról a mondásáról híres, hogy „Szeles nap, víg kedély”. Nagyon szerettem az argentin rádiójáték-írót is a Julia néni és a tollnokban, aki összekutyulja a történetei szereplőit, amikor enyhén megőrül.

Van olyan nagy klasszikus (szintén bármilyen műfajból),
amit „illik” szeretni, de neked mégsem megy?

Félve vallom be, hogy sokak nagy kedvence, a Bűn és
bűnhődés és A per mélységesen idegesített, nem tudtam egyiket sem
végigolvasni.

Bármilyen alkotót választhatsz bármelyik korból: kivel
mennél el sörözni, és mit kérdeznél tőle? Hogy töltenétek az estét?

Nem nagyon iszom alkoholt. Fehér Bélával pálinkázhattam volna egyszer kettesben reggel kilenckor, de kihagytam, azóta is bánom. Aki Karuismakit láttam iszogatni Helsinkiben, a saját kocsmájában, bár nem mentem oda hozzá, valójában egy légtérben söröztem vele.

Leonardo da Vincivel szívesen beszélgetnék, Voltaire-rel és Moliére-rel is, akár Shakespeare-rel, vagy szakézgatnék Akutagava Rjinoszukével, Kitanóval vagy Kuroszavával egy tokiói macska-kávéházban. Egy elképesztően vad estét szívesen mulatnék át Boris Viannal és barátaival az ő korában, Párizsban.

Ha találkoznál egy űrlénnyel, és mesélni akarnál neki a kultúránkról, miket mutatnál meg?

Óvatosnak kell lenni, mert attól is függ, mire fogékonyak a szilíciumalapú élőlények vagy a buckalakók. Mert még az hiányzik, hogy felfalják az Operaház zenekarát Mimistül vagy fecnikre szabdalják a Giocondát vagy Gerhes Gábor kiállításán valamelyik képet a Mai Manóban.

Ha külföldön jársz, esetleg olyan helyen, ahol még nem voltál, mi az, amit biztosan beiktatsz a programodba?

Az attól függ, hol vagyok. De nagyon szívesen megyünk
Mónival koncertre vagy színházba, bárhova is vessen a sors. Az nagyon jó móka,
még akkor is, ha Stockholmban megpróbált egy hatalmas gumimaci magáévá tenni,
amikor egy zenés darabban kölcsönhatásba lépett a tánckar a publikummal.

Van olyan vers, ami nagyon közel áll hozzád valamiért?

A Lázár Ervin által megírt nagy költői versenyből talán Vacskamati költeménye: A szerda ablakában csütörtök ül, és ordít csütörtökül.

Ha festmény lennél, milyen lennél?

Nem lennék festmény. Étlen-szomjan lógni naphosszat a falon,
miközben bámulnak az emberek – nem, ezt ne kérjétek tőlem!

Melyik korba utaznál vissza néhány napra és miért?

Két napra legalább, minden korba. Talán a jurát és a pleisztocént kivéve. A jurába csak akkor, ha nagyon jó az idegenvezető, a pleisztocénben meg nagyon hideg van, jól öltözzetek fel, ha arra jártok!

Portréfotók: Kultúra.hu/Beliczay László

#mi lenne ha