Mi lepte meg a rendezőt?

Egyéb

?Egyszerű a történet, a gyerekkorom idején játszódik a kora ?90-es években. Zsófi új iskolába kerül, ahol eleinte szokatlannak érzi a környezetet, kis reménysugár számára, hogy felveszik az iskola híres kórusába. Hamar kiderül, hogy az ambiciózus énektanár díjakat szeretne nyerni a kórussal, és ezért mindenre hajlandó. A kislány és új barátnője, Liza, az osztály hangadója együtt eszel ki egy zseniális tervet, hogy a tanárnőt megleckéztessék? ? foglalta össze az MTI-nek adott interjújában Deák Kristóf, akinek alkotása felkerült arra a rövidített, tíz munkából álló listára, amelyről januárban kiválasztják az öt Oscar-jelölt kisjátékfilmet. A rendező szerint egy iskolában lehet jól vagy rosszul foglalkozni a gyerekekkel. A Mindenki központi eleme egy rossz pedagógiai modell, a sikerhajhászás, amely komoly problémákhoz vezethet. Mint mondta: bár még nincs saját gyermeke, de olyan iskolát képzelne el neki, amelyben a legfontosabb működtető erő az empátia. A film közvetít valamiféle vágyálmot is ? fűzte hozzá. ?Az a jó nevelés, amely arra ösztönzi az embereket, hogy gondolkozzanak önállóan és cselekedjenek együtt. Szeretném, ha ilyen lenne a társadalom és kis közösségekben talán sikerül is ezt megvalósítani, de úgy látom, hogy a szélesebb társadalmi szinten még nem.?


deak2_600x399.png
Fotó: Kallos Bea

 

A Mindenki gyermekszereplőit, Gáspárfalvi Dorkát és Hais Dorottyát Steinhauser Andrea castingszakértő segítségével majdnem nyolcvan gyerek közül választották ki, akik már egytől egyig rendelkeztek valamilyen szereplési tapasztalattal ? mesélte a rendező. ?Jó nagy merítésből kerestük a szereplőket, mert tudtam, hogy komolyabb színészi feladatokat fogok kérni tőlük. A többkörös szereplőválogatás után maradt végül a két Dorka, akik kezdettől kimagasodtak a mezőnyből. Könnyű volt velük dolgozni, mindketten éles szemű, nagyon okos lányok, hatalmas energiák vannak bennük, de probléma nélkül tudtak hosszú ideig koncentrálni? ? idézte fel a közös munkát. Deák Kristóf szerint mindkét főszereplő kislány nagyon tehetséges és érett gondolkodású. ?A filmben felmerült témákról teljesen egyenrangúként tudtunk beszélgetni velük. Megértették a jelenetek pszichológiai hátterét, tetszett nekik a történet? ? mesélte.

 

A forgatókönyvet Deák Kristóf először két angol író barátjával írta meg angliai környezetbe helyezve, mert eredetileg arra gondolt, hogy ott forgatja le a kisfilmet. De valami miatt nem működött a dolog, így az eredeti történetváz alapján a saját gyerekkorára emlékezve, magyar körülmények közé helyezte filmet. A 25 perces kisjátékfilm végül a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával valósult meg. A Mindenki 2015 tavasza óta több rangos nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt: júniusban elnyerte a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíját és a mustra fődíját is, amely kvalifikálta a produkciót az Oscar-nevezésre. ?Szerencsés voltam, el tudtam menni Japánba, mert a fesztivál fizette az utazás költségét. Fantasztikus fogadtatása volt a filmnek Tokióban, megtapsolták, és rengeteg kérdést kaptam. Az lepett meg, hogy mennyire univerzális ez a téma. A japán közönségből is elmondta valaki, hogy vele is nagyjából ez történt iskolás korában. De Dél-Koreában, ahol most komoly társadalmi mozgások zajlanak, szintén nagyon örültek a filmnek. Az összetartást és a szolidaritást emelték ki, úgy gondolták, olyan, mintha ez a film hozzájuk szólna. Mindig kellemes meglepetés, amikor más kultúrákat megismerve kiderül, hogy az emberek belül ugyanolyanok, a lényeges dolgok tényleg univerzálisak? ? fogalmazott a rendező.


deak1_600x399.png
Fotó: Kallos Bea

 

Deák Kristóf további terveiről elárulta, hogy egy újabb kisfilmre kapott támogatást a Médiatanácstól, de közben egy tévés minisorozatot fejleszt saját ötletéből, dolgozik egy tévéjátékon, valamint az első nagyjátékfilmjére is készül. A forgatókönyvíró-rendező elmondta: 2009-ben ment ki Angliába, hogy rendezést tanuljon, azóta valójában ott él, bár idén többet volt Budapesten. Az a célja, hogy a magyarral párhuzamosan angliai karrierjét is tovább építse. ?Angliában a szélesebb nemzetközi közönséget könnyebben el lehet érni a nyelv miatt. Emiatt piaci alapon működő projektek is vannak. Tehát létezik olyan projekt, amelyben nincs vagy csak minimális az állami támogatás és meg tud élni a piacon. Ez nagyon vonz. Magyarországon viszont az az előny, hogy létezik az állami támogatási rendszer, egy művésznek ilyen szempontból könnyebb dolga van, mert nem kell befektetőknek megfelelnie, szabadabban lehet kísérletezni. Remélem, nem esem két szék között a pad alá. Szeretném mind a két rendszernek az előnyeit megtapasztalni.?

 

Deák Kristóf elmondta, hogy az Oscar-listán szereplő többi versenyfilm közül csak a cannes-i nyertes Timecode című spanyol filmet látta. ?Ha a többi film is olyan erős, akkor biztos nem lesz egyszerű dolgunk. De én már ezzel a tízbe jutással is elégedett vagyok? ? jegyezte meg.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kallos Bea