Mi, Magyarok
A legjobb német színésznő is magyar volt
Ferrari Violettát 15 évesen vették fel a Színművészetire, márpedig ha egy kamasz lány a zsűri egyhangú döntésével bekerült, nem lehetett kétséges a tehetsége.
Boszorkányok, kígyónyelv és rontás elleni varázs
Április 24-e Szent György és az állatok első kihajtásának napja, tisztító és rontáselhárító nap a néphagyományban. De mi közük a boszorkányoknak Szent Györgyhöz és a sárkányhoz?
A lélek nem pusztul el, hiszen Jézus legyőzte a halált
Aki látott már húsvéti tojáskereséskor rohangáló, ragyogó tekintetű gyerekeket, könnyen megértheti azokat a családokat, amelyeknek a húsvét egyik fő eseménye a nyuszi által elrejtett ajándék és édesség felkutatása.
Hanglemezekkel is ünnepel a harmincéves Fonó
A 2025-ben megnyitásának harmincadik évfordulóját ünneplő Fonó különleges vinylsorozatot indít, amelyen emblematikus alkotók lemezeit teszi hozzáférhetővé. A kiadványsorozatot négy hangfelvétel, Dresch Mihály és vonóskvartettjének Reptető című lemeze, Lajkó Félix GisL című balettzenéje, Párniczky András kvartettjének Mikrotheosz című albuma, valamint a Meybahar többszörösen toplistás első nagylemeze indítja útjára.
Kőrösi Csoma Sándor az őshazát kereste, de egészen mást talált
Tizenhárom nyelven tudott tökéletesen. Székelyföldről indulva bejárta Ázsiát, összeállította a világ első tibeti–angol szótárát, és megalapította a tibetológia tudományát. Utazásai mellett arra is kitérünk, hogyan ápolják emlékét és segítik a tibetiek mindennapjait elhivatott mai magyarok.
Sanyarúhét, szenvedőszerda, zöldcsütörtök
A nagyhét nem volt a magyar nép kedvenc hete – sanyarúhétnek hívta a népnyelv. Vajon mitől volt szenvedő a szerda és zöld a csütörtök? És mi is van eredetileg a húsvéti kosárban?
Flow-élményt ad Craft_ME, a kosárfonásra oktató online tanár
A Hagyományok Háza nemzetközi innovációs napján bemutatták az intézmény újonnan fejlesztett oktatóplatformját, a Craft_ME-t, és több közreműködője vallott meghatóan a kézműveskedés közösségteremtő erejéről.
Magyar siker a European Blues Challenge-en
A hétvégén Szebényi Dániel és az általa létrehívott kollektíva képviselhette Magyarországot 2025 tavaszán a rangos European Blues Union szervezésében megrendezett 13. European Blues Challenge eseményén.
A kiszellőztetett fű a legjobb fű a focihoz
A tökéletes gyep nem a véletlen műve, hanem folyamatos odafigyelés és komoly szakértői munka eredménye – derül ki a Hajógyár Egy nap című videósorozata következő részében.
Istennel a hazáért és a szabadságért
Kétszázkilencven éve, 1735. április 8-án halt meg rodostói száműzetésében II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország fejedelme, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, akinek születésnapját, március 27-ét az Országgyűlés 2015-ben Rákóczi-emléknappá nyilvánította.
Karikó Katalin is előad a Magyar Tudományos Akadémián
Karikó Katalin, May-Britt Moser, Edward Moser, Aaron Ciechanover Nobel-díjas kutatók és Lovász László Abel-díjas matematikus is részt vesznek az Amerikai Magyar Akadémikusok Társasága (AMAT) rendezvényén májusban Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megújult székházában.
Fonográffal Székelyföldtől Somogyig
Európa első népdalgyűjtője, aki felvette az énekeket: Vikár Béla ma lenne százhatvanhat éves.
Kertemberek találkozója a Tündérkerti pomológia könyv bemutatóján
Minden fához történet fűződik – de ezt csak akkor tudja értékelni az ember, ha ismeri. Ambrus Lajos és Kovács Gyula Tündérkerti pomológia című kötetének bemutatóján jártunk a Tündérkertek napján.
Ezek a prófétanők az élet kulcskérdéseire adnak pimasz válaszokat
Belestünk a sorsvető könyvecskébe, amelynek a sok használattól megkopott, csonka példányát jelenleg az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára őrzi.
Akkor születik új ének, amikor a régiek már nem tudják leírni, ami történt
Füzesi Manuélából, az abuzált kislányból hívő kardiológus lett, és úgy érezte, meg kell írnia a történetét. Így született a Ráháb zsoltára.
Ott ültek éjszakákon keresztül, ujjaikkal kócos hajukat cibálva
A később Amerikában is népszerűvé vált karikaturista, Major Henrik rajzait megőrző asztal kivételes és teljesen unikális műtárgy, amely megidézi a New York kávéház egykori hangulatát.