Mi nem Drakula népe vagyunk – Látogatóban a Székelyföldi Legendárium háza táján

Adódhatna a kérdés, ki az a merész bolond, aki arra adja a fejét, hogy animációs stúdiót alapítson itt, de köztudott, hogy ez is a 2008-ban létrejött civil kezdeményezés, a Székelyföldi Legendárium sikertörténetének egyik állomása.

Ma is emlékszem arra, amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt először láttam Legendárium-térképet egy benzinkúton – tündérek, ördögök, óriások, várak, templomok, források voltak rajta, legendák jeleneteit sikerült beazonosítanom a mesés Székelyföld-térképen, és valószínűleg még sokáig bogarásztam volna, ha nem sietünk. Nem tudnám megmondani, hogy az akkor óvodás nagyfiam vágyott jobban arra, hogy otthon is legyen ilyen térképünk vagy én, de hamarosan beköltözött a Legendárium az otthonunkba: a térkép mellett könyvünk és társasjátékunk is lett, délutánokat töltöttünk ezzel a kinccsel. Már akkor úgy gondoltam, hogy aki ezt kitalálta, olyan emberek méltó utóda lehet, mint Orbán Balázs és Benedek Elek, akik nélkül igencsak szegények lennénk, jóval kevesebbet tudnánk Székelyföld valódi lényegéről. Ez a gondolat pedig épp bizonyossággá válik most, hogy Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája végigvezet ebben a birodalomban.

Tündérek, óriások nyomait lesik

Elképzelni sem tudom, miről szólhatott a Legendárium előtt az élete, hiszen most ekörül forog minden gondolat, ezt építi tovább minden út és ötlet, ebből kerül ki az a jóemberekből szövődő háló, amely körbeveszi, vigyázza és továbbépíti ezt a várat. Utólag visszanézve ide vezet minden.

– Operatőrnek tanultam Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd riportokat készítettünk, több tévéstábbal dolgoztam itthon és külföldön is. Mindig bennem volt, hogy tenni kellene valamit azért, hogy láthatóvá váljanak Székelyföld kincsei.

Brüsszelben, az Európai Parlamentben a kezembe került egy gyermekeknek készült európai térkép, és nagyon felháborodtam. A szerkesztők Románia területéről Drakulát tették be referenciapontként. Pedig mi nem Drakula népe vagyunk, és a román kultúra is értékesebb annál, hogy csak ezzel azonosítsák. Sajnos ezek a sztereotípiák jól beágyazódtak, ha külföldön mondtam, hogy Romániából jöttem, akkor rögtön Drakulát kezdték emlegetni… Bosszankodtam, aztán átvillant az agyamon, hogy mégis mit tettünk mi azért, hogy Erdély kapcsán ne Drakula jusson mindenki eszébe. Mit tettem én ezért? Hát nem sokat.

De hazajöttem Brüsszelből, és elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan tudnánk bemutatni a saját legendáinkat, saját mondáinkat. A térképpel kezdtük, százötven legenda alapján készítettük el a Székelyföldi Legendárium térképet, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét az őseik tanításaira, ezekre a csodás történetekre. És nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez csapatmunka volt, és a csapat egyre nő, amiért hálás vagyok.

– Sejtetted, hogy ekkora sikere lesz?

– Azt tudtam, hogy ennek van értelme. Tudtam, hogy ez érték. És éreztem, hogy fontos. Eleinte sokan bolondnak néztek, de nem foglalkozom azokkal, akik legyintgetnek. A székelyföldi legendákból könyvet terveztünk, de persze nem volt elég a pénz a kiadásra.

Lementem a kocsmába, és egyszerűen eladtam az autómat. A szívem szakadt meg, de a könyvnek meg kellett jelennie.

Először – 2012-ben – tízezer példányt adtunk ki. Mindenki mondta, hogy sohasem fog elfogyni, de ma már hatvanezer eladott példánynál tartunk. És azóta készült hangoskönyv, játék, színező, újabb térképek. Nemcsak székelyföldi legendákat mutatunk be, hanem Kárpát-medencében gondolkodunk, több mint 1400 legendát dolgoztunk fel. Van könyvünk Szent Lászlóról, Mátyás királyról, Szűz Mária európai legendáriumából, székelyföldi legendás várakról. És létrejött ez a stúdió is.

– Nem érezted magad hályogkovácsnak, amikor ebbe is belevágtál?

– De, ha úgy vesszük, hályogkovács voltam. Csak aztán úgy döntöttünk, tanulni fogunk, hogy ne maradjunk azok. A Likas kő volt az első epizód, négy és fél évig készítettük egyetlen egy csíkszentdomokosi animátor munkatársammal. Rengeteget dolgoztunk ezen a tizennégy perces filmen – kicsit olyan volt, mint magos Déva vára: megcsináltuk, nem lett jó, kezdtük elölről addig-addig, amíg elfogadható nem lett az eredmény.

2015 tavaszán mutattuk be, sikere volt, az emberek megszerették, az eladott DVD-k száma is tízezer példány fölött jár. Folyamatosan árultuk a Legendáriumot, vásároztunk, piacoltunk, ebből a pénzből tudtuk megcsinálni az első rajzfilmet. Jött még három kolléga, majd tizenhatan lettünk, folyamatosan bővült a csapat.

A sikeren felbuzdulva egy sorozatot kezdtem el tervezni, Budapestről kértem árajánlatokat, de olyan sok pénzt kértek, hogy egyértelmű volt, annyit mi nem tudunk elővenni. Aztán végiggondoltam, és arra jutottam, jobban megérné, ha képeznénk magunkat, és mi magunk valósítanánk meg az elképzeléseinket. Alapítottunk egy stúdiót – az is nagy szó, hogy ezáltal itthon munkát és jövőt tudunk biztosítani lelkes és tehetséges fiataloknak. Képzett grafikusok, képzőművészek voltak a csapatban, de egyikük sem tudott animációs filmet készíteni, viszont hittek abban, hogy együtt képesek vagyunk erre is. Tanulni kezdtek, Budapestről hívtunk hozzájuk szakembereket, néhányan Hollywoodba is ellátogathattak, és Washingtonból kértünk fel egy animátortanárt, aki a Kung Fu Panda című rajzfilmben is dolgozott. Valójában azzal kezdtem, hogy összeraktam egy átfogó animációs képzést.

Két rusnya terpe a monitoron

A lenti raktár igazi kincsesbánya, könyvek, ajándéktárgyak, térképek, játékok – és egy 3D-nyomtató mellett hatalmas műanyaghangya ácsorog. Ő egy új park lakója lesz, és hamarosan óriásbogarak érkeznek ide Kínából is. Fazakas Szabolcs fejében mindig több projekt épül egyszerre, folyamatosan ötletel, gondokat hárít el, lehetőségeket teremt, épít.

A Szejkére megyünk tovább – ott a Mini-Erdély park és az Orbán Balázs Látogatóközpont, ezek is a Legendárium ötletgazdájának köszönhetők. De indulás előtt pár szóra még visszatér a kollégáihoz:

– Te, ott amikor Botlik megnő, Csetlik arcán legyen árnyék, jó? Tudod, melyik jelenetet mondom?

– Persze. Ezt itt…

Csetlik és Botlik „két rusnya terpe” (a szóhasználat a Vargyas patak völgyében élőktől származik), karakterük a bohóc szerepkörbe sorolható, a rajzfilmsorozatban ők segítik az ördögöt, aki el akarja pusztítani a legendákat.

Nekünk kell megtennünk

A Szejkére irányuló fokozott figyelem az Orbán Balázs Látogatóközpont létrejöttét is előmozdította, ott is magától értetődő, hogy román és angol nyelven is megszólítják a látogatókat, és látványos megoldással hívják fel a figyelmet Orbán Balázs politikai pályájára. 

– Orbán Balázs volt az egyik első magyar politikus, aki a magyar parlamentben felszólalt az erdélyi románság érdekében 1862-ben. Fontos, hogy ez az információ a román nemzethez is eljusson. Meggyőződésem, hogy ha erről tudnának, Orbán Balázs minden román tankönyvben benne lenne. De nem gondoskodtak arról az elődeink, hogy ezt lefordítsák és megmutassák nekik, tehát most nekünk kell megtennünk – jegyzi meg Fazakas Szabolcs, akit különleges kihívás elé állított az a tény, hogy úgy kellett egy életrajzi kiállítást rendeznie, hogy az említett székelykapun, néhány fotón és jegyzetfüzeten kívül nincs Orbán Balázshoz kötődő tárgyi hagyaték.

De beszereztek korabeli párbajpisztolyokat, asztalt, huszárkardot, fényképezőgép is került, sőt egy piramisrészletet is megépítettek, a kivetített holografikus kép által maga Orbán Balázs szólít meg minket – tehát így is van bőven látnivaló. És mindenekelőtt adott egy értékes életmű és egy elképesztően kalandos életút.

Orbán Balázst sokan egykönyves szerzőként ismerik: azon kívül, hogy ő írta A Székelyföld leírása című monumentális és nagy hatású művet, szinte semmit nem tudnak róla. Ezért is fontos vállalás, hogy a Legendárium csapata az ő életművét is beviszi a köztudatba. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek segítségével állították össze a látogatóközpontban berendezett kiállítás anyagát. A szakmai munkában számíthattak a Haáz Rezső Múzeum, valamint az erdélyi és magyarországi levéltárak munkatársaira is, fotókat kaptak a Román Nemzeti Levéltár marosvásárhelyi tagozatától és a Kováts fényképészettől, leszármazottaktól, jószándékú emberektől. A kiállítás létrejöttét pedig a Bethlen Gábor Alap támogatta.

– Nagyon hálásak vagyunk az anyaországnak, hogy folyamatosan segítenek, és szeretnénk megmutatni, hogy ez nem időszakos pénzkidobás volt, hanem egy folyamatos, fenntartható projekthez adták az áldásukat. Nem akarok az lenni, aki csak ötletel és tartja a markát – mondja Fazakas Szabolcs. – Ezért agyalok annyit, hogy egyik dolog épüljön a másikra, mert bízom benne, hogy egyszer meg tud állni az egész a lábán, maradandót alkotunk, mert a kultúrára lehet alapozni a jövőt. 

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2021/5. számában olvasható.