A nemzetközi konferencia ünnepélyes megnyitója szeptember 6-án 10 órakor kezdődik. A megnyitón beszédet mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora és Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia főigazgatója. A négy napon keresztül zajló tanácskozás középpontjában Szigetvár ostroma, valamint Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán halála áll. A konferencia keretében az érdeklődők megismerkedhetnek az Oszmán Birodalom politikájával, ideológiájával, szimbólumaival, képet kaphatnak a Habsburg és az Oszmán Birodalom kapcsolatáról és a szigetvári ostrom eseményeiről is. A rendezvénynek a Pécsett található Dél-dunántúli Regionális Tudásközpont és Könyvtár ad otthont.

dsc_1612_600x3991

 

A konferencia első napján az Oszmán Birodalom Szulejmán-kori működésébe nyerhetnek bepillantást a résztvevők. Szó lesz többek között a birodalom kiépítéséről, a vallásról, valamint a művészetről és az építészetről is. A második napon kulturális programok várják az érdeklődőket, akik ellátogathatnak Szigetvárra, az 1566-os ostrom helyszínére is. A tanácskozás következő napján V. Károly, I. Ferdinánd és a magyar hadszíntér kerül a figyelem középpontjába: az előadások a Habsburg Birodalom működéséről, a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti kapcsolatról, továbbá Magyarország és Bécs védelmi rendszeréről szólnak majd. A konferencia utolsó napján, szeptember 9-én a szigetvári ostrom eseményeire, valamint Zrínyi Miklós és Szulejmán szultán halálára fókuszálnak az előadók, akik felidézik, miképpen emlékeznek az ostromra a magyar, az európai, illetve a török kultúrában.

 

Az előadók között van többek között Cemal Kafadar (Harvard University, Cambridge), Rhoads Murphey (University of Birmingham), Tijana Krstić (Central European University, Budapest), Korpás Zoltán történész, Oborni Teréz, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa. A Szigetvár, 1566 című konferenciát Dr. Hóvári János, a ?Zrínyi Miklós?Szigetvár 1566? Emlékév Emlékbizottságának elnöke zárja.

 

A rendezvény meghívója itt érhető el. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

Fotó: Csákvári Zsigmond