Miért ne lehetne ebből a talált gyerekből uralkodó?

Na, figyelj, Ancsa, mert neked nyomom! – szól oldalt üldögélő társának a próbán az egyik szereplő. Harmadszor futnak neki A kaukázusi krétakör egyik láthatóan komoly munkával megkomponált jelentének, a jellemtelen bíró antréjának. A Kesztyűgyár Közösségi Ház emeletén a KÖR – Egy gondoskodó uralkodó története bemutatójára készül a fiatal alkotóközösség.

– Ezek a fiatalok szeptember óta napi öt órát járnak hozzánk az ART-RAVALÓba. Közben többségük tanul és dolgozik – mondja Schermann Márta, a program szakmai vezetője. – Ez egy kilenc hónapos program, amelyben évente tizenöt növendéket fogadunk. 18 és 24 év közötti, javarészt állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok érkeznek hozzánk, akik nevelőszülőnél vagy intézetben nőttek fel. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy zárt intézetből is érkezzenek hozzánk. Akiket a próbán láttál, a magyarországi állami gondozottak pontos lenyomatát adják. Ez az a veszélyeztetett csoport, amelynek kétharmada a gondozási ideje lejártával hajléktalanként, az emberkereskedelem áldozataként, esetleg bűnelkövetőként foglalja el méltatlan helyét a társadalomban. Miközben tanúja voltál: ha megkapják a kellő támogatást, szuperül működnek.

És valóban, a próba olajozottan zajlik, láthatóan erős egymás iránti figyelemmel. – Mi művészek vagyunk, nem pedagógusok – a színház nem csupán eszköz, hanem a művészeti értéke is fontos – hangsúlyozza Márta. – Manapság egyre gyakoribb, hogy civilek hoznak létre produkciót, és ezeknek az előadásoknak a szakmai színvonala ugyanolyan magas, akár a profiké. Mély, őszinte pillanatok jönnek létre a színpadon. A művészet és az odafordulás erejével, jó szakemberekkel, koncentrált figyelemmel olyan közeget teremtünk ezeknek a fiataloknak, amelyben megfelelően tudnak játszani és dolgozni.

Márta szerint a színházi alkotás keretrendszere nagyon hasonló a hétköznapi működés rendjéhez. – Az ART-RAVALÓra úgy tekintek, mint egy gyakorlópályára. A fiatalok rengeteget tanulnak magukról: ki vagyok én, mik az erősségeim, mik a gyengeségeim, hogyan tudom az egyiket meglovagolni, a másikat kicsit feljebb húzni, és miként működöm egy közösségben – ugyanezekre a kérdésekre keresik a választ az alkotás során is.

A színházi évadok rendjéhez hasonlóan a program szeptembertől júniusig tat. A fiatalok erre az időszakra lakhatást, teljes ellátást, BKK bérletet kapnak, és októbertől kötelező számukra a munkavállalás és az előtakarékosság. – Kevés pénzt raknak félre, mégis fontos, hogy gyakorolják, hogy kétezer forintból nem lehet kettőt, pláne ötöt elkölteni. Visszatérő mondásunk, hogy nem veszünk iPhone-t, amíg nincs pénzünk a megélhetésre. Van egy csodálatos szociális munkásunk (Sárosi Mária), akivel minden nap találkoznak, és ő az utógondozásban is segít. Azt szoktuk mondani nekik, hogy: – Lécci, szívjál ki belőlünk mindent: szeretetet, pénzt, támogatást, és júniusban – a program végén – nézzük meg, hogyan adod mindezt vissza. Nem nekünk, hanem azoknak, akik közé mész.

A programban segítik a fiatalok pályaválasztását, akik decemberben prezentációval igyekeznek meggyőzni a stábot arról, hogy testhezálló hivatást találtak maguknak. A heti egy pályaorientációs napon gazdasági ismereteket tanulnak, és segítséget kapnak ahhoz, hogy a művészeti munkában is megtapasztalt erősségeik milyen pályára teszik alkalmassá őket. – Bármit választhatnak.

A tavalyi növendékeink közül hárman a felsőoktatásban tanulnak, idén hárman még a foglalkozások után elmennek gimnáziumba, és utána dolgozni. Volt olyan, aki mérlegképes könyvelő lett, más szobafestő. A lényeg, hogy ne mi mondjuk meg nekik, hanem ők találják ki, mivel lennének elégedettek. A színházi bemutatót követő három hónapban iskolába járnak, dolgoznak, és tervezzük a jövőjüket, hogy mi lesz, amikor elmennek tőlünk. Az utolsó hónapokban fokozatosan kivesszük a támogató pilléreket: az ellátás egy részét, a szállást; apránként kell a saját lábukra állniuk.

A program a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg, de sajnos jövőre kevesebb pénzre számíthatnak. Mégis azt remélik, nem kell komoly szakmai kompromisszumot kötniük.

A kérdésre, hogy mi alapján válogatják ki az ország különböző pontjairól érkező fiatalokat, a szakmai vezető azt feleli: – Nem az a szempont, hogy ügyesen szaval-e, vagy szépen énekel, sokkal inkább a személyes motiváció a fontos, amit igyekeznünk kell végig megtartani.

Filep Mercédesz Baktalórántházán, állami lakásotthonban nevelkedett, két és fél évig Nyíregyházán élt egy gyermekvédelmi intézmény utógondozásában. – Míg tanulunk, addig benne maradhatunk a gyermekvédelmi rendszerben – magyarázza. Mindig is szerettem volna kipróbálni a színjátszást, de úgy alakult, hogy iskolai színjátszó körökbe sosem tudtam bekerülni. – Ezek szerint nem vagy lámpalázas? – kérdem. – Ha mozogni, táncolni kell, nem. Ha meg kell szólalni, az egy kicsit nehezebben megy, de úgy érzem, hogy mostanra sikerült túllépnem ezen is. Egy kicsit még beszélgetünk arról, hogy milyen volt a beilleszkedés az új közegbe. – Amikor idekerültem, nagyon jó érzéssel töltött el, hogy van egy olyan közösség, amelyik nem rekeszt ki, és nem néz le azért, mert nem családban nőttem fel. Új barátokra találtam.

Merci – ahogyan a többiek szólítják – az elmúlt években művészet- és médiafotográfus képzésben vett részt, leginkább a portréfotózás foglalkoztatja, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jelentkezett. – Két évvel ezelőtt nem vettek fel, hátha második nekifutásra sikerül. Beadtam még az ELTE-re is informatikus-könyvtárosnak.

Mercédesz Gruse lelkiismeretét játssza az előadásban. – Mercinek folyamatosan kérdései voltak: miért cselekszik Gruse így vagy úgy, következetesen képviselte a gondolkodó, kritikus ént, ezért kettéválasztottuk a figurát – mondja Borsos Luca rendező, aki Szenteczki Zitával közösen dolgozik az idei előadáson. – Ha az ember civilekkel próbál, különösen fontos a fokozatosság, nem lehet „durr” beleugrani. Egyébként is jó, ha megérkezünk valamibe, elmélyedünk benne, majd van egy kivezetés. Profik gyakran nem adják meg saját maguknak ezt az időt. Mi szeptember óta azt tanuljuk, hogy egy lépést még milyen sok apró lépés előz meg. Rájöttem, hogy ha egy értékes beszélgetés születik, az legalább annyit ér, mint ha megcsinálunk egy játékot vagy egy jelenetet. Itt különösen fontos az egymásra figyelés, a támogató jelleg. Igazából erre a profiknak is szükségük lenne, csak elfelejtjük.

Lucát Schermann Márta hívta meg, miután úgy érezte: az elmúlt öt év intenzív, a fiatalokkal közös munka után kell egy kis szusszanás. – Eleinte nem tudtam, milyen drámai anyaggal szeretnék dolgozni – folytatja Luca –, csak hogy szeretnék velük építeni meg bontani: magunkat, tárgyakat, tereket. A kollégámnak jutott eszébe A kaukázusi krétakör, amihez nekem nem volt kötődésem. Tetszett a darab, de az elején kicsit féltem, hogy túlságosan személyes témát feszeget számukra. Végül iszonyú fontos beszélgetések születtek gondoskodásról, figyelemről.

Nagyon sok mindent át is írunk benne, mert ők a legtöbbször az összefogás és közös megoldás irányába vitték a drámai konfliktushelyzeteket is. A mi krétakörünk a megoldáskeresésről szól, nem az igazságszolgáltatásról, amely megmondja: ki a jó és ki a rossz. Mi arról gondolkodtunk, milyen világot szeretnének maguknak, és ha vezetők lennének, akkor hogyan gondoskodnának a környezetükről: a közös gyerekünkről, az országról. – Miért ne lehetne ebből a megtalált gyerekből uralkodó? – kérdezték. Hiszen annak van igazán rálátása a világra, aki megtapasztalta a nehézségeket.

A KÖR – Egy gondoskodó uralkodó története február 24–25-én lesz a Jurányi Inkubátorházban. Bővebb információ itt.