A Czóbel művészetében bekövetkezett fordulat jele
1905-ben járunk, kezdi Barki Gergely a történetet. Ez volt az az év, amikor a fauve-ok megjelentek a Salon d’Automne-on. Ezen a seregszemlén Czóbel is szerepelt, és bár csak a következő évben csatlakozott Matisse-ékhoz, bizonyos, hogy látta a műveiket, írt is erről. „A Vadak kiállítótermében láttam először a fauvesokat [sic!], azaz a vadakat. Már előzőleg megismerkedtem Van Gogh és Gauguin festményeivel, akiknek a hatása alatt alakult ki a fauvesok művészete. A fauvesok nagyobb hatást tettek rám, különösen Matisse. Ők alakították át látásomat és törekvésemet.” Barki a Kislány ágy előtt című képről szóló kötetében levezeti, hogy a festmény e kiállítás után készült el, és az alkotó néhány hónappal később, már 1906-ban mutatta be a Salon des indépendants kiállításán hét másik munkájával együtt.
Czóbel fordulóponthoz ért, amelyről így vallott: „Elfeledni mindent, mi rám erőszakolt, eldobni mindazt, mi másokból kiválogatott, semminek lenni, s újra megszületni, hogy az első hang az én gagyogásom legyen, mi ha mondattá válik, szóljon az bármiről, énrólam beszéljen.”
Barki kísérletet tett a Függetlenek Szalonjában kiállított teljes Czóbel-anyag rekonstruálására, és arra jutott, hogy abban az Intérieur gris avec fille (Szürke szobabelső lánnyal) címmel bemutatott mű volt a magyar mester legnagyobb méretű és legjelentősebb képe. „A többi festmény még a Nagybányáról hozott naturalista szemléletet őrzi, és bár érezhető rajtuk a posztimpresszionizmus hatása, még nem ezzel a nyers erővel megfestett kompozíciók.” A művészettörténész szerint Czóbel már a téma megfogalmazásakor tisztában lehetett azzal, hogy ez az alkotása fontos lesz, nem véletlenül választott ilyen nagy méretű vásznat a kompozícióhoz. „A megnövelt lépték eleve reprezentatív megjelenést kölcsönöz [...] a nagyobb vásznon lendületesebben siklik az ecset, határozottabb festői gesztusokra, szélesebb mozdulatokra, látványosabb kontúrok, elevenebb vonalak és ívek meghúzására nyílik lehetőség.”
Magabiztosan megfogalmazott kompozíció
Nagyon szép az alkotás szerkezete. Az aranymetszés szabályának megfelelve a képmező bal szélső harmadába került a főalak, mégsem billen erre a mű, a jobb szélen ugyanis Czóbel érzékenyen kiegyensúlyozta a harsány színekkel, valamint a falon megjelenő festménnyel, amely önidézet. „A festői öntudatra vall ez a momentum, ugyanakkor jelzi azt is, hogy Czóbel valódi foltfestőként milyen izgalmasan absztrahálta egy korábbi munkáját.”
Barki Gergely rámutat, hogy a kompozíció sötét-világos tagolása is rendkívüli: a bal oldal sötétségéből kiviláglik a lány arca, ruhájának buggyos ujjai, a jobb oldal világos homogén felületét pedig a harsány színekkel ellentételezi. „Ez a jin-jang effektus valószínűleg inkább ösztönös volt nála.” Két repoussoir motívum is megjelenik a képen: az íves vonalakkal megfogalmazott váza, valamint az átlósan elhelyezett ágy, amelyek befelé vezetik a tekintetet, megteremtve a néző térélményét.
Czóbel minden ecsetvonása arról árulkodik, hogy pontosan tudta, mit és hogyan akar megfesteni, állapítjuk meg Barkival, aki felhívja a figyelmet az ágyon végigfutó expresszív lendületességre, amely az egész kompozíciót mozgással, mozgalmassággal tölti meg. Különös ritmusa zeneiséget kölcsönöz a képnek.
„Nyers erővel és lendülettel megfestett mű ez, ami azért is különleges, mert tudjuk, hogy Czóbel gyakran küszködve-kínlódva alkotott, de itt ennek nyoma sincs. Nem óvatoskodik, alig javítgat, nagyvonalú.” A művészettörténész hozzáteszi, hogy szerencsénk is van, mert a mű felülete teljesen intakt, e festmény azon kivételek közé tartozik, amelyek megmenekültek a restaurátori beavatkozásoktól, valamint a lakkozástól, ami teljesen megölte volna a mű érzékekre ható varázsát.
Lendületes ecsetkezelés, változatos faktúrák
„A Kislány ágy előtt érintetlen, lakkozástól is mentes, szűziesen eredeti felületét szemlélve szinte időutazásszerű szenzuális élményben, kivételes élvezetben lehet részünk” – írja Barki a képhez készült kötetben, majd sorra kiemeli, hogyan váltják egymást a pasztózusan vagy éppen száraz ecsettechnikával felvitt telítettebb foltok a lazúrosan megfestett felületekkel és azokkal a részletekkel, ahol elő-előtűnik a nyers vászon. A művész játszott a fényes és matt, a telített és tünékeny kontrasztjával. Ezektől vibrálóvá válik a mű, és nehéz szabadulni lenyűgöző festőiségétől.
A fény is nagyon izgalmasan jelenik meg a kompozíción. „...még egyfajta impresszionisztikus felfogásból ered az, hogy miként tudja materializálni a fényt. Azt látjuk, hogy a megcsillanó pontokat sokkal vastagabban, anyagszerűbben festi meg, e műnél azonban szürkés-kékes, hideg árnyalatokkal is operál” – részletezi Barki Gergely.
Látványos kontúrok, elevenebb vonalak és ívek
Czóbel nagybányai korszakához képest itt már dominánsabb a szerkezetesség: a kompozíciót formákra tagolja, amelyeket nagyvonalúan meghúzott kontúrokkal hangsúlyoz – magyarázza a szakember. E vonalak gyakran feketék, de Czóbel már itt is használ kékeket. „És bár a felületkezelés fluidálóvá, mozgalmassá és expresszívvé teszi a művet, a kontúrok és a belőlük létrejövő szerkezetesség összerántja, kompakttá teszi az egész kompozíciót.” Az alkotó játszik a színfoltokkal, a mintázatokkal, a körvonalakkal, a dekorativitással, a mű mégsem válik síkszerűvé.
Szuggesztív tekintet
A lány arcán is megjelenik az egész művet átható elemi erő. Barki Gergely megemlíti, hogy ebben az időben a művészek legfőbb inspirációs forrásai a trecentóban született művek voltak, de az afrikai szobrok kultusza is ekkoriban erősödött fel, s az arc megfogalmazása ezeket a hatásokat mutatja.
„A kép igazi erejét a lány kéztartása és tekintete közötti disszonancia adja. Az összekulcsolt ujjak ártatlanságról, megszeppentségről árulkodnak, a tekintetben viszont már jelen van a születőben levő nő csábereje” – világít rá Barki. A festő egykori jóbarátja így írt erről: „Durva kézzel, könnyen rajzol, és modelljeiből, azok arcából brutálisan kisajtolja a karaktert.” Ez a szuggesztív tekintet ejti rabul végérvényesen a befogadót.
A Musée d’Orsay egykori igazgatója is szemet vetett rá
„A czóbeli œuvre egyik kulcsművéről van szó, amely nem csak az életműben bekövetkezett fordulatot jelzi. Különlegességét az adja, hogy Czóbel igazi fauve-os képeiből csupán néhány darab maradt fenn” – mondja a művészettörténész. Maga a művész is kiemelten kezelte e festményt, ragaszkodott hozzá, sokáig nem is szerepelt eladó műveinek a listáján, majd a sógora (és mecénása), Réh Béla főorvos vásárolta meg, akinek az 1950-es évekig szerepelt a gyűjteményében, s ezt követően került Márton Ödönhöz. „Megdöbbentő, hogy ez a muzeális fő mű napjainkban is magánkézben van.” Barki Gergely felidézi, hogy amikor 2013-ban az Allegro Barbaro című kiállítást rendezték a Musée d’Orsay-ben, a párizsi intézmény igazgatója személyesen tárgyalt a mű megvásárlásáról Budapesten, de ő is kosarat kapott. Ám most lehetőség nyílik arra, hogy egy neves gyűjteménybe kerüljön. „Múzeumban lenne a helye, s aki megszerzi, annak biztosan gyémántként fog ragyogni a kollekciójában” – teszi hozzá a művészettörténész.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
