„Be akarnak fúrni az agyamba az injekcióikkal. De nem vagyok bolond hagyni. Kitépnék a lelkemet is. Aszongyák, egyél port, nyeld le a zseblámpakörtét. Dehogy nyelem. Milyen ember az, aki villanykörtét nyel? Kikötik a lelkem és vezetik, mint egy medvét. De én nem vagyok medve. A szárnyaimat akarják. De mihez kezd a lelkem szárny nélkül? Amikor akar, repül magasra, amikor akar, lejön. Ha ahhoz van kedve, sír, ha ahhoz, akkor dalol vagy nevet. Tudom, amikor az Isten itt lent járt, nem bírt a cigányokkal, ezért fölment az égbe. De erről én nem tehetek.”

Az idézett sorok Emir Kusturica Cigányok ideje című filmjéből valók, és talán felesleges is sokáig fejtegetni őket. A kultúrát gyönyörűen színesítette a cigányság, így természetesen több nagyszerű filmes alkotás ihletői is voltak.

Cigányok (1962)

Sára Sándor rövid dokumentumfilmje a rendező második „majdnem” önálló alkotása volt, operatőrként Gaál István dolgozott vele. A film elején olyan újságrészleteket láthatunk, amelyek erősítik a témaválasztás aktualitását. A hatvanas évek elején kezdődött az a – hivatalos politika által támogatott – folyamat, melynek lényege a cigányok többségi társadalomba való beilleszkedése, asszimilálása volt. Életkörülményeik javításával, iskoláztatással, munkalehetőségekkel igyekeztek segíteni ebben az ellentmondásos törekvésben: a cigányokat nem tekintették nemzetiségnek, de a társadalom egészére vonatkozó célként jelölték ki az előítéletek megszüntetését. Sára Sándor filmje összhangban van a politikai törekvéssel, csak sokkal inkább mondható őszintének.

Bemutatója idején a Cigányok nagy feltűnést keltett, a filmmel foglalkozó orgánumok mellett a sajtó is felkapta. A hazai nézők egy jelentős része ekkor szembesült először azzal, milyen nyomorúságosan él itthon a cigányság. A film hatására viták indultak el, elemzések, tanulmányok születtek. A Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Központjában összehasonlító vizsgálatot készítettek kamaszok bevonásával, és azt találták, hogy a film megtekintését követően csökkent az előítéletesség a felmérésben résztvevők körében. Talán ma is hasznát vennénk egy hasonló alkotásnak.

Találkoztam boldog cigányokkal is (Skupljači perja, 1967)

Aleksandar Petrović filmje valahol a Balkánon, tollgyűjtő cigányok zárt világában játszódik, akik a szigorú törvények és hagyományok ellenére a szabadság gyermekeinek érezhetik magukat. Boro, a film férfi főhőse beleszeret egy cigánylányba, feleségül akarja venni, a lány apja, Boro üzlettársa azonban megtiltja a házasságot. Ekkor a fiatalok szörnyű tervet eszelnek ki.

Kusturicához hasonlóan Petrović is meglátta, hogy a cigánytelepek világának mennyire sajátos, balladisztikus hangulata van – a film végéről ez különösképpen elmondható. A képek olykor stilizált, dokumentumfilmes érzetet keltenek, autentikus cigány dallamok kísérik őket. Magunkhoz közelinek érezhetjük a filmet már csak azért is, mert a helyszíne pár kilométerre fekszik a magyar határtól: még ha az ember olykor megütközéssel is nézi a cigarettázó gyerekeket, az egymást püfölő párokat, a tollban fekvő férfiakat, közben talán azt is érezheti, hogy ez nem olyan távoli világ. A Találkoztam boldog cigányokkal is az egyik legkorábbi cigány nyelvű filmes alkotás volt. Mivel a nomád emberek hajlamosak szóban továbbadni a kultúrát, olyan nyelvről van szó, amely régóta küzd azért, hogy felismerjék és beírják a nyelvtörténet „évkönyvébe”.

A film 1967-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál zsűrijének különdíját, a pulai filmfesztivál fődíját, és világsikert aratott.

Cigányok ideje (Dom za vesanje, 1988)

Emir Kusturica – a bevezetőnkben is idézett – filmjének dialógusai majdnem kizárólag cigány nyelven szólnak. Megismerünk egy Perhan nevű fiút, aki mágikus erővel rendelkezik, és kamaszfiúból a történet során válik felnőtté. Perhan mozgáskorlátozott húgával és fékezhetetlen nagybátyjával él együtt szeretett nagyanyjánál. Szeretne feleségül venni egy Azra nevű lányt, de a lány anyja ezt nem engedi, mert Perhan szegény és egy szlovén katona házasságon kívül született gyermeke. Szarajevó környékén járunk, ahol szegénységben, nyomorban tengődnek a cigányok. Az egyetlen lehetőség a felemelkedésre a külföldi munkavállalás. Hazalátogat Ahmed: a cigánymaffia vezére aranyláncot viselő, élveteg ravaszdi, aki nemcsak fenyegetéssel, hanem az érzelmesség húrját pengetve cserkészi be az áldozatait. Ahmed pénzt, támaszt és segítséget ígér az ifjú, különleges képességekkel megáldott Perhannak, ha vele tart. Amikor Perhan rádöbben, hogy kihasználták, már késő.

Kusturicát évek óta foglalkoztatta a kelet-európai cigány közösség, többek szerint mégis ebben a filmben találta meg saját hangját. A Chicago Sun kritikusa, Roger Ebert szerint „nincs olyan film, amely többet tudna vagy többet mutatna ezekről a legendás emberekről”. Kusturica mágikus realizmussal mutatja be a cigányságot övező babonákat és misztikumot, amivel első látásra talán nem feltétlenül segít a sztereotípiákon, ám a Cigányok ideje zajos tábora, sáros arcú gyerekei úgy telítenek el minket nézőként, hogy a körülményekre adott válaszokat, a bűnözést és a koldulást jobban értjük, mint korábban. Hiába a varázslat, a képek nagy része sajnos pontos. A film Goran Bregović szerezte zenéje hagyományos balkáni dallamokon alapul, egyik gyönyörű dala, az Ederlezi számos feldolgozást ért meg.

Az 1989-es cannes-i nemzetközi filmfesztiválon Emir Kusturicát a legjobb rendezés díjával tüntették ki. Arany Pálmára, 1990-ben pedig César-díjra jelölték a legjobb külföldi film kategóriában.

Latcho Drom (1993)

Tony Gatlif termékeny európai roma rendező szinte kizárólag cigány nyelvű filmeket készít. Tökéletesen hozta összhangba a formát és a tartalmat ebben a filmben. „Latcho drom”, azaz jó utat, mondják egymásnak a cigányok. A cím a roma közösségek sok szempontból mesésnek mondható, ősi vándorlására utal, melynek során Európa nemzeteiben kötöttek ki. A Latcho Drom az indiai őshazától kíséri nyomon, milyen tájakra szóródtak és közben hogyan próbáltak meg azok maradni, akik és amik. Indiától Egyiptomon, Törökországon, Románián, Magyarországon, Szlovákián és Franciaországon át jutunk el Spanyolországig.

A történelmi, zenés dokumentumfilmnek mondható alkotás a különböző országokban élő közösségekkel, azok kulturális gyakorlataival és különbségeivel foglalkozik. Gatlif nem használt sem interjúkat, sem beszélgetéseket, a filmben szinte dialógok is alig hangzanak el: a hagyományos, autentikus zene és tánc segítségével kelti életre a képernyőn megjelenő szereplőket, az őket övező hangulatot és a kultúrájukat, történetüket, sajátosságaikat. A filmben részt vevő zenészek között szerepel a román Taraf de Haïdouks, a spanyolországi La Caita, Remedios Amaya és Tchavolo Schmitt cigány jazzgitáros.

A filmet az 1993-as cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában vetítették.

Papusza (2013)

A Papusza a lengyel Joanna Kos-Krauze és Krzysztof Krauze rendezésében készült. A fekete-fehér film a múlt század egyik legnagyobb roma költőnőjének, Bronislawa Wajsnak (1908–1987), közismertebb nevén Papuszának állít emléket. A több évig tartó, rendkívül alapos előkészület után romani nyelven leforgatott film nem az életrajzot ismerteti, hanem költőileg és zeneileg megformált sorsot tár a nézők elé: az istenáldotta tehetséggel megvert, öntörvényűségre kényszerített ember pokoljárását és felmagasztosulását.

A film készítői egy eltűnt világot támasztottak fel néprajzi és történelmi hitelességgel. Ebből a világból származott Papusza, ennek adott rögzített irodalmi formát, mert minden tiltás ellenére megtanult írni és olvasni, ám ugyanez a világ éppen emiatt árulónak tekintette és megbélyegezte, magánnyal büntette.

A film 2013-ban számos díjat kapott nemzeti és nemzetközi filmfesztiválokon.

Gettó Balboa (2018)

A Bogdán Árpád rendezésében készült film fókuszában a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli élete, valamint a kettőjük kapcsolata áll. Zoli 21 éves, hat éve bokszol Misi felügyelete alatt, aki egykor a kerület alvilágának meghatározó figurája volt, tíz éve azonban egy rivális maffiózó rálőtt. Misi az eset után megtért, maga mögött hagyta addigi életét, azóta foglalkozik a kerület kamasz gyerekeivel. Zoli a családjával, azaz apjával, mostohaanyjával, kishúgával és menyasszonyával él egy egyszobás lakásban, ablakukból a kerület egyik leghírhedtebb utcájára lehet rálátni. Tehetséges, de képtelen saját erőből átlépni az árnyékán, Misi barátsága és segítsége kell ahhoz, hogy visszatérjen a sporthoz.

A Gettó Balboa a kilátástalanságtól a profi boksz világáig követi a két főszereplőt: inspiráló, érvényes és mai történet a lehetőségekről, a kitartásról, a fontos döntésekről és a kitörésről. A film már az utómunka fázisában kivívta a nemzetközi dokumentumfilmes szakma figyelmét, amikor egy fejlesztő workshopon elnyerte az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam), a világ legrangosabb dokumentumfilm-fesztiváljának különdíját, és ezt követően is bezsebelt jó pár elismerést, számos fesztiválon szerepelt sikerrel.

+1: Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Csak egy szögElőítélet két zajos részben (2003)

Fotó: Bálint F. Gyula

Zöld az erdő, zöld a hegy is,
a szerencse jön is, megy is.
Megátkoztál, meg is vertél,
örök csavargóvá tettél.

Egész világ ellenségünk,
űzött tolvajokként élünk.
Nem loptunk mi, csak egy szöget
Jézus vérző tenyeréből.

Isten, könyörülj meg nékünk,
ne szenvedjen tovább népünk.
Megátkoztál, meg is vertél,
örök csavargóvá tettél.

2003. október 10-én mutatták be a kaposvári Csiky Gergely Színházban a Csak egy szög című darabot. A bemutatón volt szerencsém személyesen is részt venni, a mai napig az egyik legmeghatározóbb színházi élményeim közé sorolom azt az estét. A Csak egy szög a XXI. századi magyar színház egyik fontos, megkerülhetetlen előadása. A Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb társulatnak járó elismerést, Kovács Zsoltnak pedig a legjobb férfi főszereplő díját hozta.

A történet a cigányoké, a magyaroké, a miénk: abszurd, olykor sokkoló jelenetek során elevenedik meg a cigányok sorsa, az őket ért csapások, a velük kapcsolatos sztereotípiák, mindez négy és fél órán át tart úgy, hogy az ember ezt nem igazán veszi észre. Kovács Zsolt Istennel beszélget, együtt kávéznak, miközben a szemünk előtt zajlik a cigányholokauszt, Krisztus kereszthalála és még annyi minden más. Más időkbe, más terekbe kerülünk, mialatt csontig hatoló élességgel rajzolódik ki előttünk a mai kor kirekesztése és rasszizmusa. A darab nem csupán etnikumokról szól, hanem az egész emberiségről, annak legalapvetőbb kérdéseiről.

Nyitókép: Latcho Drom