Millenárisból Meseország

Egyéb

A Reneszánsz Év alkalmából a XV-XVI. század szellemiségét megidéző előadások, események is bekerültek a fesztivál programjába, de akadnak majd igazi csemegék is, amelyek a hagyományos báb-, illetve utcaszínházi formák határait túllépve kínálnak egyszerre szórakoztató és merész kortárs művészeti csemegét a kíváncsi nézőknek.
 

kemenyhenrik_vitezlaszloDBELO20080129008.jpg
Kemény Henrik bábelőadása

Augusztus 22-én délután négy órától "a régi sobrikalapos, árvalányhajjal lebögő, büdös kenyőccsel kifent bajszú, puskadurrogtató betyárvilágról" gereblyéznek össze pár történetet a Langaléta garabonciások, majd felhangzik a mindenki által jól ismert mondat: "Szervusztok, pajtikák!". Vitéz László, a mindig és minden helyzetben verhetetlen, leküzdhetetlen, pajkos és furfangos, eszes és vidám magyar népi bábhős figurája. Piros ruhájában, hegyes sapkájában, csizmával a lábán évszázadok alatt sem változott. Mindig humoros helyzetekben győzi le az ördögöt, de még a halált is. Kemény Henrik bábelőadását a Cirkuszszínház Utca című produkciója követi. A Frei Zoltán koreografálta műsor mozgásszínház és kortárs cirkusz egyszerre. A szinte hihetetlen kézenálló és légtánc trükkök ötvöződnek a harcművészet energiáival és a breaktánc lazaságával. Hazánk legismertebb tűztánc csoportja, a Tűzmadarak formáció zárja a napot.  

 
Augusztus 23-án 11 órától rügyezik a Csodafa. A XVIII-XIX. századi hagyomány alapján készült vadonatúj előadásban megtalálható a klasszikus Karagöz művek minden apró jellemzője. A darab alapvetően az érzelmekről szól, a Karagöz művek sámánisztikus karakter jegyeinek epikus feldolgozásával. A cseh Divadlo Continuo hatalmas képzelet-szülötte madarakat röptet 12 és 19 órától, délután háromkor pedig Vándor Lóci és vendégei szórakoztatnak a Zenepavilonban. A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem és a Temesvári Csiky Gergely Színház Szívek és szarvak című produkciója Moliere három egyfelvonásos bohózatát gyúrja egy előadássá. Hatkor ismét a kezeké a főszerep, csak egy kicsit másként: "ők" játsszák (a maguk módján) egy kicsi porondon a korcsolyázók, a bűvész, az erőművész, a zsonglőr, a fakír, a légtornászok, a pankrátorok, az állatidomár, a víziparádé és az ugrócsoport szerepeit.
 

A bolgár Naria Inri Magaria társulat figurái a látvány, a szépség és a báj megtestesítői. Vasárnapi előadásuk (11 és 19 óra) egy interaktív játék, amelynek során testközelbe kerülhetünk e lényekkel, közelről csodálhatjuk őket. 12 és 16 óra közt a Bóbita színpadáról megismert mesék szereplőivel találkozhatnak és játszhatnak a gyerekek. A szabadtéren felépített meseországban hét történet (egyebek mellett: Ludas Matyi, Csipkerózsika, Hamupipőke) helyszínére vezeti a kicsiket a "mesefonal". Háromtól a Szomorú királykisasszonyt vigasztalhatjuk, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábtagozatának előadása következik Arthur Sullivan A Mikádó című operettjéből. 17 órától vidám zenés sétához csatlakozhatunk, amit a Brass int he Five és Méhes Csaba vezet. "Hegyen, völgyön, dombon át egy hűs patak csordogált. A patak partján élt három testvér: Ada, Sári és Noémi. Se anyjuk, se apjuk nem volt, de még házuk sem, ahol alhattak volna, csak egy birkájuk." Hogy milyen viszontagságos út vezet a három lánynak és a birkának a boldogság felé, azt megtudhatjuk (18 óra) az Apró Színház Trebla, a bárány című meséjéből.