Deák Kristóf az MTI-nek elmondta: a film történetére Vörös András forgatókönyvíró talált rá egy régi internetes adatbázisban, ahol az 1990-es években készült interjúkban idősebb emberek mesélték el személyes történeteiket a 20. századból. Ezek között fedezte fel egy festőművész családjának igaz történetét: 1951-ben, a Rákosi-rendszer legsötétebb napjaiban, a kitelepítések évében a kisgyermekes családhoz hajnalban becsöngettek az Államvédelmi Hatóság emberei. Ott maradtak a családnál, napokig fogságban tartották őket és mindazokat is, akik becsöngettek hozzájuk. ?Mint egy kisgömböc, ez a lakás szépen megevett végül több mint 20 embert? ? hangsúlyozta, kiemelve: senki nem tudta, hogy mindez miért történik meg velük, mert egyáltalán nem ismerték azokat az embereket, akiket az ávósok kerestek. ?Erről az abszurd helyzetről nekem egyből a klasszikus magyar groteszk jutott eszembe, mint a Tanú vagy az Isten hozta, Őrnagy úr? ? mondta, hozzátéve, hogy a film nem egy véres dráma lesz, mivel az alaphelyzet maga is nagyon abszurd.

 

A rendezőt leginkább a lakásban egymással összeütköző sokféle karakter foglalkoztatta, és az, hogy az emberi természetről és a hatalomról mit tud elmondani általános érvényben egy ilyen történet. Akkor, az egyik legsötétebb politikai korszakban is sokan gondolták azt, hogy egész tűrhető így élni, hiszen vége a háborúnak, van munka, van mit enni és végre nincs veszélyben az ember élete. Vörös Andrással két éve dolgoznak a történeten, történész szakértő bevonásával, levéltári kutatással rekonstruálva a történet valós hátterét és a részleteket. A szereplőket hosszú castingfolyamat útján választotta ki. ?Olyan arcokat akartunk találni, akiket nem látunk folyton, akik valami újat, valami frisset hoznak. Több, a szakma által ismert és elismert, de széles körben még kevésbé elhasznált tehetséget választottunk? ? mondta.

 

Tizennyolc színész és két gyerekszínész népesíti be a filmbeli lakást. A főszerepet Sodró Eliza alakítja, az ő féltestvérét, a kisgyerekes család anyukáját játssza Szamosi Zsófia. A filmben feltűnik még Fekete Ernő, Porogi Ádám, Molnár Levente, Lengyel Ferenc, Jászberényi Gábor, Soltész Bözse, Kardos Róbert, Csőre Gábor, Barta Ágnes és Vasvári Emese. A két gyerekszínész Dömötör Abigél és Sáfrány Ágoston. Deák Kristóf eddig rövidfilmeket és sorozatokat készített, a Foglyokat egy köztes állomásnak tekinti. ?Még az első nagyjátékfilmem előtt szerettem volna letenni az asztalra egy kisebb lélegzetű, 75?80 perces tévéjátékot? ? mondta.


d__kb20161125025112_600x300.png
Deák Kristóf

 

A film operatőre Gózon Francisco (Haggyállógva Vászka, Iszka utazása), látványtervezője Valcz Gábor (Moszkva tér, Félvilág, Lajkó: Cigány az űrben), jelmeztervezője Sinkovics Judit (Testről és lélekről, Kojot). A film vágója Csillag Mano, hangmérnöke Péterffy Máté. A film gyártója a Filmfabriq, producerei Dreissiger László és Osváth Gábor. A film a Magyar Média Mecenatúra Fehér György-pályázatán nyert támogatást.

 

A Foglyokat 2019-ben mutatják be a Duna televízióban.

 

Forrás: MTI

Fotó: hirado.hu