Hol töltötted a gyerekkorodat?

A gyerekkoromban. Ha visszaemlékszem, rendkívül intenzív belső életet éltem; olykor nemigen tudtam, hol vagyok. Különben a Ferencvárosban, a Thaly Kálmán utcában éltem harminc-sokéves koromig, ott volt a nagyszüleim és az anyukám lakása. Gyakran átmentem József Attiláék Gát utcai lakásába, szerettem elidőzni az emlékhelyen. Csupa nő volt körülöttem: a dédmamám, a nagymamám, a nagymama testvére meg az anyukám, aki nevelt. Így volt ez 1962-ig, akkor férjhez ment az édesapámhoz, Müller Péterhez, aki örökbe fogadott; számomra ő az édes.

Sok vakációt töltöttem Veszprémben a nagymama testvérénél, de lehetett nyaralni egy néninél is, aki a mamámnál dolgozott a kis Madách, vagyis a mai Örkény Színház büféjében. A soroksári Duna-ág partján lakott, volt egy nagyon szép kamasz lánya. Az első csodásan érzéki audiovizuális élményemet neki köszönhetem. Talán hat-hét éves lehettem, és egy kánikulai reggel arra ébredtem, hogy gyönyörűen csellózik. Nem volt rajta semmi más, csak egy bugyi. Szájtátva bámultam, mert meztelen női testet nem láttam addig. Aztán felállt, és kiderült, hogy sántít. Az egész így együtt volt számomra gyönyörű és különös.

Azt a Thaly Kálmán utcai lakásotokat elvették a Labor Műszeripari Művek számára.

Még később a Szonda Ipsos költözött oda. Pár évvel ezelőtt beengedett egy őrző-védő lány. A nagymama szobájából Levendel Ádám irodája lett, az enyémből pedig mozgássérültvécé. Aztán megint visszakanyarodtam a IX. kerületbe: a Sziget első irodáját az Erkel utcában rendeztük be, abban a házban, ahol Arany János lakása volt. A másodikat a Lónyai utcában, a Nyugat hajdani szerkesztőségének házában. Laktam is a 18-as szám alatt. Egy időben szerveztem a Bakáts téri Ferencvárosi Ünnepi Játékokat. Most is a Kinizsi utcából jövök, a Karaván Színház új helyén jártam – sok minden köt a Franzstadthoz.

Hova jártál iskolába?

A Lenhossék utcába, ahol most Andrásik Remóék Öröm a Zene nevű iskolája (a Szent György Média és Informatikai Szakgimnázium részeként – a szerk.) működik.

Akkor már énekeltél?

Nem, legfeljebb a Mennyből az angyalt. Az Üllői úti Örökimádás-templomba jártam hittanra, ministráltam is, talán ott énekelgethettem valamit. Kamaszkororomban kötöttem barátságot a kiváló dalszerző-előadó Dévényi Ádámmal. Megzenésítette és énekelte a verseimet, esteket rendeztünk, néha én is énekeltem, vokáloztam vagy zenebohóckodtam. Így kezdődött. Hogy az éneklésbe belebocsátkozzam, az csak harmincéves koromban fordult komolyra. 

2012-ben egy koncerten
Fotó: MTI/Kallos Bea

Hova mentél, amikor kipateroltak benneteket a lakásotokból?

Három ajánlatot kaptunk, amelyek közül egy kőbányai lakótelepi lakás volt a legjobb. Közben szétszéledt a család, a nagymamám meghalt, anyukám az édesapámhoz költözött, és én megkaptam a kőbányai lakást.

Szereztél egy sor oklevelet. Mivégre?

Könyvtáros szakképzettséggel léptem ki a középiskolából. Egy darabig dolgoztam is a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Utána elvégeztem a bölcsészkart magyar–francia szakon. Egy év külföldi kitérővel 26 évesen diplomáztam. Csakhogy felemelték a katonai szolgálatra behívhatóság korhatárát harminc évre. Egy tuti biztos elhatározásom volt: hogy nem megyek katonának. Egyszer sikerült elérnem, hogy alkalmatlannak minősítsenek. De megint behívtak. Szétnéztem, és mindenhová jelentkeztem, ahol felmentést lehetett kapni. Fel is vettek egy csomó helyre, például a Malévhez stewardnak, bábszínészképzőbe, valamint film- és tévérendező szakra a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Végül is ott kötöttem ki: Tarr Bélával, Deák Krisztával jártunk együtt, remek társaság volt. A bölcsészkarral párhuzamosan az Artistaképző Főiskola bohócosztályába is jártam, a színművészeti mellett pedig a Magyar Rádió szerkesztő-riporter kurzusát végeztem el. A katonaságot sikerült végleg megúsznom.

Ezekben az években már volt zenekarod?

A bölcsészkari években rengeteget dolgoztam, nappal egyetem, délután és este artistaképző, sőt szombaton burleszkórák Kovács Gyulával, a Bábszínház rendezőjével, akinek hatalmas némafilmgyűjteménye volt. Mindemellett szerkesztőként dolgoztam a Magyar Televízió frissen alakult szórakoztató és könnyűzenei főosztályán. A színművészeti főiskola vége felé, 1980-ban alakult meg az URH zenekar, az első, ami frontemberként és szövegíróként a nevemhez kötődik. Előtte a Spions zenekarral, az első fontos, teljesen „elszállt”, szabadgondolkodó, intellektuális punkegyüttessel dolgoztam, amely nem volt hajlandó tudomást venni a hatalomról, az államformáról, a gyarmati sorsról. Rendeztem a show-jukat, voltam a hangmérnökük. És még dalt is írtam Peter Ogival, amit a legnagyobb titokban, éjszaka vettünk fel a Zeneakadémia stúdiójában.

Ugorjunk egyet. Hogyan keveredtél Miskolcra?

Voltak miskolci kötődéseim: az URH a második koncertjét a legendás Kollektív Ház lakóinak meghívására adta. 1979-ben Miskolcra költözött egy egész évfolyamnyi fiatal építész, hogy megújítsák a várost. Kommunaszerűen éltek: a földszint egy nagyon nagy közös tér volt, amiben dolgoztak, a galérián kis lakások. Este beültettek egy autóba, a sötétben csak annyit érzékeltem, hogy hegynek megyünk, majd egy hangulatos pincénél álltunk meg. Nappal szembesültem az Avas különlegességével: hegy, szőlőskertek, borospincék egy város kellős közepén. Később, amikor a színházban dolgoztam, elsőként vettem ott borospincét, kis házzal. Azóta divat lett arrafelé kertet és pincét rendbe hozni, nyaralót építeni. Manapság a Cinefest idején világsztárok borozgatnak a teraszokon.

Rövidesen vezető egyéniség lettél a Miskolci Nemzeti Színházban, az ország mai határain belül épült első kőszínházban.

A Sziámi zenekarral turnéztunk, és a szcenírozott koncertszínházi előadásunknak Miskolcra is szerveztek egy estet. Az akkori igazgató, Hegyi Árpád Jutocsa a koncert után megkérdezte, nem akarok-e náluk valamit rendezni. Rendező volnék, miért ne? De mit? A Mária evangéliumát – válaszolta. A darab – nevezhetjük rockoperának – zenéjét Tolcsvay László, a librettót az édesapám, Müller Péter írta, a verses szöveget pedig én. A rendkívül izgalmas ősbemutatót Nagy Viktor vitte színre a Madách Színházban, egy gyönyörű arany ikonosztáz előtt játszódott.

Rólam az a kép élt, hogy avantgárd rocker vagyok. Abszurdnak látszott a helyzet, de engem mindig vonzottak az abszurd kihívások. Más szemlélettel, mint Pesten, nagyon jó légkörben és hangulatban megrendeztem az előadást. A felújított színházban öt játszóhelyet alakítottak ki. Jutocsa azt ajánlotta, hogy legyek az egyik művészeti vezetője. Így lett. Igen sok érdekes dolgot valósítottam meg ott. Egy szalonspicces éjszakán Jutocsa hátba vágott, és azt kérdezte: „Miért nem csinálsz ide egy fesztivált? Te úgyis szoktál” – célzott a Szigetre. „Milyen fesztivált?” – kérdeztem megrökönyödve. „Kellene egy nagy nemzetközi operafesztivál” – válaszolta. Ide? Kinek? Tönkrement a nehézipar, megszűnt az export, tízezrek költöztek el a városból, turisták nem jönnek, és még a Diósgyőr is kiesett az NB I-ből… De ez annyira elvarázsoltan hangzott, hogy azt válaszoltam: jó. Így keletkezett a Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. 

Amely sajnos az alapításának huszadik évfordulóján elmaradt. Talán végleg.

Nem volt olyan kulturális kormányzat, amely ne mondta volna azt: olyan színvonalas ez a fesztivál, hogy jövőre már nem kell gazsulálni a támogatásért, költségvetési sorra kerül. Ám ezt soha nem sikerült betartani. 2020-ban a Bartók+ állami támogatását megvonták, a városnak pedig nincs forrása a fesztivál finanszírozására. Ráadásul kitört a Covid, ami miatt törölni kellett a kész programot.

Én nem tekintem megszűntnek a Bartók-fesztivált, mert nemcsak nekem, neked, sokaknak hiányzik. Nicoletta Mantovani, Pavarotti özvegyének alapítványa épp akkor jelezte, hogy benne kívánnak lenni az általunk kiírt nemzetközi operaíró versenyben. Más keretben, más szellemben biztosan életre kelthető, komoly támogató is lenne – de erről még nem szeretnék beszélni. Ehhez is kapcsolódik, hogy a Miskolci Egyetem rektorát, a korábbi felsőoktatási államtitkár Horváth Zitát bízták meg a regionális területfejlesztési program kidolgozásával. Kulturális elképzeléseiben néhány apró ötlettel segíthettem őt. Tudom, hogy ha a fesztivál feléledne, az egyetem stabil partner lenne. Hiszen a Miskolci Zeneművészeti Intézet levált a Zeneakadémiáról, 2021 őszén az egyetem nyolcadik kara lett.

További miskolci, szűkebben egyetemi projekteket is dédelgetsz.

Meggyőződésem, hogy a romológia szakiránynak még nagyobb súlyt kellene kapnia Miskolcon. Nem „zöldmezős” ügy, mert az egyetem páratlan tematikus gyűjteményt őriz. A szociológiai és az antropológiai tanszéken eddig is jelentős kutatások folytak. Pécsett a romológia szak elsősorban nyelvi irányultságú, Debrecenben pedig inkább pedagógiai jellegű. De a romológia kulturális centrumának Miskolcon kellene lennie. A másik „heppem” nagyot lépett előre. Rengeteg költészet szorult a mai rockzenébe, miért ne létezhetne az irodalom és az ének-zene oktatás mezsgyéjén egy dal nevű tantárgy? Ennek a gondolatnak voltak, vannak társkezdeményezői, például az iskolájában Andrásik Remo és a nagy szomorúságomra nemrég elhunyt Póka Egon.

2006-ban a Gödör Klubban
Fotó: MTI/Kollányi Péter

Tegyünk egy kis kitérőt! Érdekel, hogyan lettél stratégiai igazgató a Magyar Állami Operaházban.

2005-ben pályázatot hirdettek a főigazgatói és a főzeneigazgatói posztra. Hegyi Árpád Jutocsa és Kesselyák Gergely megkeresett, hogy pályáznának, írjak számukra ajánlást. Hogyne írnék a miskolci fesztiválalapító társaknak! Aztán Zimányi Zsófia és Kovalik Balázs ugyanerre kért, minthogy ők is indultak a posztokért. Jó szívvel ajánlottam volna őket is, de már elígérkeztem. A frissen kinevezett kulturális miniszter, Bozóki András pedig tanácsot kért tőlem, hogy kiket nevezzen ki. Azt mondtam, hogy a Zimányi–Kovalik páros nagyon alkalmas lenne, de ők remekül viszik a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivált, fontos és távlatos az a munkájuk. Így Jutocsa és Gergely mellett voksoltam.

Bozóki feltételként szabta, hogy vegyek részt a vezetésben. Én ezt elutasítottam, sose volt ilyen ambícióm. Legfeljebb stratégiai tanácsadói funkciót vállalok, mondtam. Kérték, hogy a társulati ülésen, ahol az eredményt bejelentik, üljek ki az emelvényre. Bozóki a kicsit paprikás légkörben azt találta mondani: Müller Péter Sziámi stratégiai igazgató lesz. Vagyis az én igazgatóságom egy nyelvbotlásból eredt. Kérték, hogy ne cáfoljam, mert még nagyobb zavart keltenék. Azt igen kevesen tudják, hogy nulla forintos szerződést kötöttem. Kesselyákot szerették, engem elfogadott az együttes, de Jutocsa modernizáló elképzeléseit, amelyekhez nem kapott eszközöket, megbuktatták.

Meddig tartottad érzelmileg a sajátodnak a Szigetet?

A mai napig annak tartom. Képzeld el: születik egy szerelemgyereked, gyönyörű kislány. Nézed: biztosan balerina lesz… De ha nem balerina lesz, hanem a Világbank elnöke, attól még a te kislányod. Én így vagyok a Szigettel. Pontosan láttam, hogy milyen változásokon megy át a környezete és a világ. Volt idő, amikor a társaimmal együtt küzdöttem, hogy fennmaradjon, mert iszonyatosan eladósodtunk. Ez nemcsak a romantikus periódusban volt, hanem később is, amikor egy időre Pepsi Szigetnek kellett neveznünk. Kapcsolatban álltam a Pepsivel, mert egy nemzetközi reklámfilmjüket én csináltam. Idejöttek, megismerkedtünk, és beszálltak a finanszírozásba. A tulajdonosi és a szervezői struktúra mára teljesen megváltozott, de a Sziget létezik, és 2022 augusztusában remélhetőleg élni fog a meghirdetett program.

Müller Péter Sziámi 2006-ban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Amikor először kerestelek, épp dalírásban voltál benne.

Száz és száz dal írásában vagyok benne. Sokaknak írok. Jó játék egészen különböző zenészekkel és előadókkal együtt dolgozni úgy, hogy azt keresed, nekik mi ideális. Természetesen magamnak is írok. Volt egy egyéves projektem: minden áldott nap megírtam egy dalszöveget, kitaláltam a tempóját, a struktúráját, a stílusát, és kitettem egy videót azzal, hogy keresem azokat, akiknek van kedvük megzenésíteni. Lezárult a Napi dal projekt éve, beérkezett több mint 1100 dal, kétszáz (abszolút kezdő és teljesen befutott, nagynevű) szerzőtől, a kiválasztottak részvételével zajlik a Dalműhely Sziámival című est az A38-on, és fut az abból készült tévéműsor. A Park Kiadó gondozásában kötet is készül a szövegekből.

A pályám során mindig írtam dalokat zenés darabokhoz. Nemrég mutatták be az Egressy Zoltánnal és Kovács Adriánnal alkotott Tesla és Vadak ura című zenés játékokat. Most a Veszedelmes viszonyok című izgalmas „majdnemoperát” írjuk Kis Csabával Choderlos de Laclos regénye alapján. Roppant ígéretesen indult egy másik születendő zenés játék. Kállai István, aki a Budapesti Operettszínház dramaturgja volt, és akihez szoros barátság fűzött, megkereste Jávori Ferencet meg engem, és letett elénk egy librettót, mondván, hogy ez élete fő műve. Sajnos akkor még nem tudtuk, hogy a hattyúdala is lett. Farmerkirály a címe, és Lévi Straussról szól. A darab a zűrös vezetőváltások miatt csak nem tudott elkészülni. Most viszont úgy látszik, nyáron meglesz bemutató a Fertőrákosi Barlangszínházban. Gubik Petrának teljes lemezre való anyagot írtunk Szirtes Edina Mókussal, Bérczesi Róbert barátom kiválasztott 72 dalt a 366 napi dalból, és a születésnapomra meglepett egy nagylemezzel és egy videóklippel.

Azt mondtad, hároméves korod óta írsz verseket.

Igen, alapvetően költő lennék. Megjelennek verseim folyóiratokban, de eddig még nem volt első kötetem. Azt kérdezte mostanában valaki, hogy mi van még a bakancslistámon? Mondtam: semmi. Csak a folyamatosság: hogy ami van, az létezzen, fejlődjön, amíg csak lehet, a saját törvényei szerint. Nem volt más ambícióm, mint hogy azt csináljam, amit szeretek. Eddig sikerült.

Nyitókép: Müller Péter Sziámi. Forrás: a művész Facebook-oldala