„Torma Ákos, a nagybátyád metálgitáros volt, ő mutatott be téged. 1986-ban behozott a gimibe, és azt mondta: öcsém, verd le azt a szólót. Kilencévesen a Black Sabbath szólóját játszottad” – idézte fel megismerkedésüket Livius. „Négyéves koromban túl voltam a fazékon dobolós korszakon” – jegyezte meg Frenk. „A nagypapám kántor volt; az első élőzenei élményem, hogy mellette guggolok az adonyi templomban, amikor Bachot játszik az orgonán.”
Kicsi gyermekkorától meghatározó volt számára a zene. „Emlékszem, ütemesen nyikorgott a babakocsi kereke, én pedig vezényeltem. Nagyon sírós gyerek voltam; amikor anyukám le akart szaladni boltba, felrakott egy lemezt, és amíg a zene szólt, csendben voltam.”
Frenk mesélt arról, hogy két-háromévesen kezdett dobolni, hatévesen autodidakta módon gitározni, majd négy évvel később zongorázni tanult. „Nem volt a családban zenész, a szüleim gyárban dolgoztak.” Kisgyermekkori példaképként Ringo Starrt és Szikora Róbertet mint dobost említi.
„Éreztem, hogy el kell jönnöm Dunaújvárosból. Tizennégy évesen vettek fel a budapesti konziba. A ’90-es évek elején a konzervatórium engem kicsit egy katolikus leányiskolára emlékeztetett, nagyon csodálkoztam ezen. Három év után kirúgtak. Kilógtam a sorból. Elég meredek dolgokat csináltam: Rolling Stonest játszottam, és egyszer az aula közepén fogadásból megittam egy üveg whiskyt.”
A hittel kapcsolatos kérdésre Frenk elmondta, hogy bár a szülei nem nevelték vallásosnak, sokat olvasta a Bibliát, a kereszténység és Jézus tanításai fontosak számára, „bár nem tetszik az intézményes forma, amit az emberek csináltak belőle.
A zene számomra egyenlő Istennel vagy a teremtéssel.”
Egy időben felháborítónak tartották a dalszövegeit, ám szerinte nincs bennük semmi megbotránkoztató. „Nagyon gátlásos gyerek voltam, a gátlásaim levetkőzéséhez szükségem volt ezekre a szövegekre. Később átestem a ló túloldalára, és belevetettem magam az éjszakába.”
Három-négyévesen kezdett el Beatlest hallgatni. „Amikor John Lennont lelőtték, sírtam az óvodában.” Sokféle zenét szeretett már gyermekként. „Beethovent, Bartókot, Stravinskyt, a 20. századi klasszikus zenét általában. Tizenkét éves koromban kattantam rá Frank Zappára, aki nagyon meghatározó volt számomra, megfordította a zenei ízlésemet; de hatott rám David Bowie, Iggy Pop, Rolling Stones, Lou Reed.” Megjegyezte, hogy bár balkezes, jobb kézzel gitározik. „Így fogtam meg először a hangszert, és így maradt.”
A zeneszerzéshez nem használ számítógépet, inkább az agyát tornáztatja. „Fejlesztem a belső hallásomat, gondolkodom, a fejemben épül a szám, fantasztikus, amikor először meghallom egy stúdióban, hogyan szól. Nagyon ritkán írok kottát.”
Livius kérdésére elmesélte, hogy bár nincs abszolút hallása, ha meghallgat egy dalt, általában meg tudja mondani a hangnemet, a harmóniamenetet, jól emlékszik rá. „Meghallom a hibákat, a félrenyúlásokat, régen ilyenkor mindig megállítottam a próbákat. Mára puhultam. Beláttam, hogy minden zenésznek van egy karaktere, személyisége, erre kell szabni a hangszerelést; észre kell venni, hogy mi áll jól neki.” Bár az utolsó négy lemezén kevés kivételtől eltekintve minden hangszert ő játszott fel. „Ez egyrészt költségkímélő, másrészt pontosan olyan, amilyennek elképzeltem.”
Frenk beszélt a hiperkarmás kezdetekről is. „Bérczes Robinak akkoriban volt a BlaBla nevű zenekara, ami nekem annyira nem jött be, de a közös barátainknál mutatott nekem egy demót néhány számmal, és az tetszett. Először arról volt szó, hogy koncertezzünk, csináljuk meg élőben, aztán jött a többi – a zenekarnak volt egy felfelé, aztán egy lefelé ívelése. Szerintem ez az együttes sokkal többre vihette volna.”
Miután belső feszültségek miatt otthagyta a Hiperkarmát, pár nap múlva felhívta Farkas Róbert, hogy volna-e kedve énekelni a Budapest bárban. „A Tom Waits-dalokat játszó Braindogsban hallott Veszprémben. Nekem tetszett az ötlet, hogy régi sanzonokat játsszunk cigányzenei kísérettel, és tetszett a társaság, akik részt vettek ebben.”
A zeneszerzést 13 éves korában kezdte, kisebb darabokat írt a fióknak.
„Sajnos nem találom azokat a kottákat.”
A saját zenekar alapításáról elmondta: hiányzott, hogy felelőssége legyen, vágyott arra, hogy zenekart vezessen, és egyben tartson egy produkciót. „Ez nem mindig sikerült. Elegem lett a zenekarból, feloszlattam, és három évig egyedül játszottam, ami komoly tanulópénz volt. Ha egyedül vagy, nem tudsz kamuzni, minden hamis hang, félrenyúlás hallatszik. Ha ez megy, zenekarral a hátad mögött már gyerekjáték.”
Hozzátette: mindegy, mekkora helyen lép fel, „a Hunnia kocsmája éppolyan jó, mint az Arénában Presser Gáborral. Teljesen mindegy, hogy öten vannak vagy tízezren.”
A beszélgetést vasárnapig meghallgathatjuk az Erőművház oldalán.
Fotók forrása: frenk.hu
