Minden idők legnagyobb szabadulóművésze – Benéztünk a Houdini-házba

Kevesen tudják, hogy létezik Budán egy mágikus épület, igazi varázslómúzeum. Kicsit olyan, mintha a Harry Potter-sorozatból pottyant volna a Várhegyre, pedig semmi köze a világhírű bűvészinashoz. Egy másik világhírű illuzionista, a magyar származású Harry Houdini emlékét hivatott megőrizni. 

Már a kapualjban csodák várnak a látogatóra. Egy ember nagyságú stopperóra, egy rémületes tartály, éppen olyan, amilyen a filmekben. Ezek a borzalmas akváriumok a tragédia helyszínei. De ne szaladjunk előre, hiszen van itt még valami: egy kis ízelítő az illúziók világából.

Egy vitrinben két szembefordított Zsolnay-váza, s az egyikből víz csöpög a másikba: az alsóból a felsőbe – dacolva a gravitációval. 

Azután belépünk az emlékhely előterébe, s kicsit olyan érzésünk támad, mintha valami időcsapdába kerültünk volna. A Houdini-ház évszázados időutazásra hív. A jegypénztár mintha egy amerikai bank kasszája lenne az 1920-as évekből, a sarokban páncélszekrény, a falakon plakátok. Igazi cirkuszi hangulat. A bejárat mellett maga a nagy Houdini áll megbilincselve, ketrecbe zárva, alig várja, hogy megmutassa a csodát, a lehetetlenből szabaduló képtelen varázslatot. Persze a viaszbábu csak díszlet, a valódi csoda akkor kezdődik, ha belépünk a kiállítótérbe. 

Vezetett séta visz végig a termeken. De szükség is van kalauzolásra, mert a gyűjtemény egyes darabjai önmagukban keveset mondanak. A múzeumi hoszteszek azonban minden tárgyról, képről, oklevélről elmondják, amit csak tudni lehet, s így valóban lenyűgöző élettörténet bontakozik ki.

Hősünk a maga korában a showbiznisz legnagyobb alakja volt.

Talán nem is a legjobb szó, ha egyszerűen sztárnak nevezzük. Sokáig senki nem tudta, hogy a világhírű illuzionista, Harry Houdini magyar. Budapesten született 1874-ben a jiddis anyanyelvű Mayer Sámuel Weiss rabbi, jogtanácsos és felesége, Steiner Cecília fiaként. A hajdani anyakönyvben természetesen nyoma sincs a később felvett művésznévnek, ekkor még Weisz Eriknek hívták. 

Négyéves volt, amikor családjával kivándorolt az Egyesült Államokba. Wisconsin államban, Appleton városban éltek, s később Houdini – bizonyára az egyszerűség kedvéért – ezt a települést nevezte a szülővárosának. A hiteles anyakönyv csak a hetvenes években került elő. Természetesen Budapesten. 

De vissza a varázslatos karrierhez! A kicsi Erik meglepően hamar eldöntötte, hogy illuzionista lesz. Lenyűgözték a vándorcirkuszok, vendégelőadók, komédiások trükkjei. Érdekes módon kezdettől fogva tudta, hogy a varázslat mögött nincs semmi spirituális. Tehetség, tudás és végtelenül sok gyakorlás azonban igen. Nekiállt tehát gyakorolni, tervezni, szervezni, s hamarosan már maga is bűvészként léphetett föl Appleton környékén. A Houdini nevet is nagyon korán felvette. Tizenhét évesen már ezen a néven szerepelt. Rajongással tekintett ugyanis a kor egyik neves francia illuzionistájára, Jean-Eugène Robert-Houdinre. Egyik barátjától pedig megtudta, hogy a Houdin névhez hozzáadva egy i betűt franciául azt jelentené: „mint Houdin”. Több se kellett neki…

Persze a múzeumban nemcsak fényképek, dokumentumok, plakátok láthatók. Van itt mindenféle relikvia is. Akadnak eredeti tárgyak, amelyek kimondottan a Houdini-hagyatékból származnak. Személyes levelezésének darabjai, láncok, bilincsek, amelyeket fellépései során használt, néhány plakát, amely a műsorát hirdette. Értékes emlékek az Adrien Brody főszereplésével Magyarországon forgatott Houdini-film eredeti kellékei is. 

A házat azonban nem pusztán a gyűjtemény miatt érdemes felkeresni. A kiállítás mellett aprócska orfeum várja a látogatókat, ahol fiatal és – tapasztalatból mondom – rendkívül tehetséges bűvészek visznek közel a kézügyesség és a leleményes megoldások csodálatos világhoz. Kártyatrükkök, kalapban eltűnő tárgyak, ujjak között semmivé váló érmék, s ki tudná felsorolni, hányfajta bűvésztrükk várja a közönséget. 

– Mindent magam dolgoztam ki – magyarázza az előadás után a fiatal bűvész. – Komoly művész nem lép színpadra mások trükkjeivel – teszi hozzá. Hamarosan az is kiderül, hogy a színpadon látható néhány perces varázslat mögött sokszor hónapokon át tartó tervezés, olykor komoly technikai apparátus és minden esetben elképesztően sok gyakorlás rejtőzik. 

A beszélgetésbe egyszer csak bekapcsolódik egy férfi. Hogyan bukkant föl mellettünk úgy, hogy észre sem vettem érkezését, fel nem foghatom. Ám amikor kiderül, hogy ő a ház alapítója és tulajdonosa, David Merlini, maga is ismert szabadulóművész, belenyugszom az érthetetlenbe. Próbálom kifaggatni arról, hogyan és miért hozta létre a múzeumot, de meglehetősen tartózkodó. 

– Nem szeretném, ha rólam szólna, amit a ház nyújt. Itt minden Houdiniről mesél, arról a honfitársunkról, aki a maga korában igazi világsztár volt, akiről filmeket forgattak, akinek relikviái milliókért cserélnek gazdát, aki máig megmozgatja azoknak a fantáziáját, akiket lenyűgöznek a csodák, de főleg a csodálatos emberi képességek. 

De azért azt is érdemes elmondani, hogy David Merlini huszonkilenc évesen elnyerte a világ legjobb szabadulóművészének járó díjat, veszélyes és látványos műsorának bevételeiből pedig létrehozta a Houdini-házat, hogy így tisztelegjen nagy elődje előtt, s hogy méltó emléket állítson az egyik legtehetségesebb magyar mágusnak. S hogy ez a múzeum most itt lehet a magyar fővárosban, az maga is egy kisebb csoda. 

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2022/4. számában olvasható.

Fotók: Lettner Kriszta