Hogy született meg benned az ötlet, hogy saját kiadót alapíts?
Már egy éve abbahagytam az újságírást, amikor úgy éreztem, hogy hiányzik valami az életemből a regényírás mellett. Valami, ami kicsit praktikusabb dolgokkal foglalkozik, és amit majdnem ugyanannyira szeretek, mint írni. Egyértelmű volt, hogy ez az olvasás. Korábban sok olvasóm kérte, hogy ajánljak nekik könyvet, amit két Fejős Éva könyv között olvashatnak. Jómagam pedig sokszor jártam úgy, hogy elolvastam angolul egy könyvet, és szerettem volna elolvasni magyarul is, de nem jelent meg lefordítva. Azon meditáltam, hogy milyen jó lenne, ha megjelennének nálunk ezek a könyvek, és minden jel arra mutatott, hogy létrehozzak egy saját kis kiadót. Thaiföldön voltam éppen, amikor az ötlet megszületett, ezért is lett Erawan a kiadóm neve, ami egy elefántisten a thai mitológiában.
Milyen gyakorlati lépéseket kellett tenned ehhez?
Először én sem voltam teljesen tisztában vele. Ott ültem Bangkok tetején, és azon gondolkoztam, hogyan fogjak hozzá. Első lépésben kiválasztottam egy csomó külföldi kéziratot, ami tetszett. Miután hazajöttem, elkezdtem felvenni a szerzők ügynökeivel a kapcsolatot. Bejelentkeztem az itthoni irodalmi ügynökségekhez is, és azóta folyamatosan kapom a kéziratokat. Úgy működik, hogy teszek egy ajánlatot az ügynökségnek, ők továbbítják a kinti jogtulajdonosnak, és ha elfogadják, akkor szerződést írunk, a könyv pedig indulhat a maga útján. Szerencsére Magyarországon szerzőként már nevet szereztem magamnak, ami jó referenciának számított, még ha nem is ismerem a könyvpiac összes buktatóját. Nem vállalkozóként, hanem szerzőként léptem be ebbe az egészbe, szerzői szemmel nézem a folyamatokat, ami valószínűleg a külföldi szerzőknek is megnyugtató gondolat.
Van azért segítséged?
Egyedül viszem a kiadót, de minden területen van tanácsadóm, és minden munkát a megfelelő emberek végeznek, akik a maguk részfeladatát remekül ellátják: nagyon jó grafikussal, korrektorral, szerkesztőkkel és fordítókkal dolgozom együtt. Én vagyok a folyamat kezdő és záró pontja, hiszen én választom ki a könyveket, és a végén én engedem el a kezét egy-egy külföldi műnek. Ugyanúgy izgulok mindegyikért, mintha a sajátom lenne.
Mi volt az első könyv, amit kiadtál az Erawannal?
Az első kötet a Most kezdődik volt, egy régi regényem új köntösben. 1999-ben jelent meg Holtodiglan címmel. Bár a legelső kiadásnak nem volt olyan nagy sikere, de már akkor is úgy éreztem, hogy sokakhoz el kellene jutnia. Végül 2013-ban teljesítette be a sorsát, amikor teljesen megújult: új szerkesztőt kapott, új címet és új borítót. Kicsit szimbolikus is, hogy ezzel indultam el annak idején, és most megint ezzel a regénnyel vette kezdetét valami új az életemben.
Milyen külföldi könyveknek tervezed a kiadását a közeljövőben?
Hamarosan megjelenik két könnyed, romantikus, nőcis regény. A Bárcsak itt lennél egy görög szigeten játszódik, a Hab a tortán pedig három generáció, anya, lánya és a nagymama szerelmeiről és házasságáról szól, helyes és érdekes történet. Jön két további regényünk is a nyáron, szerintem mindkettő olyan, amit az olvasók többször is levesznek majd a polcról. Az egyik, a Szerelmem, William egy Shakespeare rajongó fiatal amerikai tanárnőről szól, aki elmegy egy Shakespeare fesztiválra, hogy a volt férjének ? aki mellesleg híres hollywoodi színész ? segítsen a Szentivánéji álomra felkészülni ? és itt kezdődnek a kalandok... Kiderül a könyvből, hogy Shakespeare ma is aktuális, és rettentően szexi!
A másik Matthew Norman regénye, ami a Házas-társas magyar címet kapta, és egy harmincas reklámszövegíró férfiról szól, nagyon mai problémákkal és nagyon mai problémamegoldásokkal. Imádom a humoros, kortárs férfi szerzőket, nem véletlen vagyok Nick Hornby-őrült. Folyamatosan vadászom a kortárs férfiak humoros regényeit, de sajnos kevesebbet találok belőlük, mint amennyit szeretnék. Az a vicc, hogy nekem már egy éve megvolt ez a könyv, mert megrendeltem Amazonon, csak megfeledkeztem róla. Kortárs férfi szerzőket kerestem, és felugrott Matthew Norman neve. Meg akartam venni, mire kiírta az iPadem, hogy már megvan. Este kilenckor nekiálltam az olvasásnak, és hajnalban be is fejeztem. Hajnalban már nagyon álmos voltam, de tudnom kellett a végét, hiszen addig nem tehettem rá ajánlatot. Az olvasóim szeretik a happy endet. Tőlem már elfogadták, hogy általában nem adok teljes happy endet, hanem sok mindent rájuk bízok, de a külföldi szerzőktől elvárják a boldog befejezést.
Milyen tanulságokat szűrtél le így egy év után? Hogyan tovább?
Mindig szeretnék egy picit előbbre lépni. Most egy saját webshopon dolgozom éppen, ami régi álmom volt már, és nemsokára be is indul. A Nápolyi vakáció és a Száz éjjel vártam regények árusításánál volt olyan kereskedő, akinél a könyveket novellával összecsomagolva lehetett megvásárolni. Az olvasóim nagyon szerették ezt a megoldást, az extra olvasmányt. Ilyesmin, de egyéb kiegészítő lehetőségeken is agyalok éppen.
És az írással hogy állsz? Min dolgozol épp?
Most lettem kész a nyári regényemmel, ami júliusban fog megjelenni, az a címe, hogy Mert nekünk szeretnünk kell egymást. Magamhoz képest elég sokáig, több mint egy évig írtam. Viszonylag terjedelmes is, de meg-megálltam közben, mert nem tudtam, hova fog eljutni a történet. Érződik rajta az a sok minden, ami az elmúlt időszakban történt velem. Eljöttem a Nők Lapjától és a szabadúszást választottam, megalapítottam a saját kiadómat, én adom ki a könyveim és más könyvekért is izgulhatok, és sajnos elvesztettem apukámat is. A könyv egyébként szórakoztató olvasmány, de ezek valahogy átszűrődnek. Amikor elkezdtem írni, rossz passzban voltam, de szerencsére nagyon jó passzban fejeztem be. Van benne egy pici fantasy szál is, amivel régen nem mertem volna kísérletezni, és megijedtem volna, hogy hová visz el a történet és a szereplők. Viszont ez már a 16. regényem lesz, és ezzel a számmal a hátam mögött már sokkal bátrabb vagyok, mint régebben. A téli regényemet még nem kezdtem el, de már érzem, hogy hiányzik az írás, úgyhogy nemsokára belefogok, mert akkor érzem a legjobban magam, ha benne vagyok egy történetben.
A Facebook oldaladon sokat beszélgetsz az olvasóiddal. Mennyire befolyásolnak téged az írásban?
Szeretem olvasni a véleményüket, és fontos számomra, amit mondanak, ugyanakkor makacs és önfejű vagyok, és tudom, hogy mit akarok csinálni. Örülök a megerősítésnek, annak is, ha másfajta véleményt kapok, de nem befolyásol. Magam sem tudom, hova fut majd ki a történet, nem találok ki előre egy ívet, amit követni fogok, hanem az íve írás közben alakul ki. Sokszor mondják azt is, hogy még húsz oldal boldogságot kellett volna írnom a regény végén, de én nem véletlenül nem írom meg azt a húszoldalnyi boldogságot. Olvasóként abban hiszek, hogy sokkal nagyobb élményt ad egy olyan regény, ami után napokig gondolkozom, a világában élek, és azon töröm a fejem, vajon mi lehet a szereplőkkel. Természetesen fontos az olvasóim véleménye, de ebben a tekintetben nagyon határozott vagyok.
Rá szoktál keresni magadra az interneten?
Már több éve nem. Újságíróként pontosan tudom, hogy vannak emberek, akik képesek bármilyen témáról negatívan nyilatkozni. Volt egy időszak, még főállású újságíró koromban, amikor elolvastam a cikkeim végén a kommenteket, de még amikor nagyon átlagos témát feszegettünk, akkor is sok volt a fröcsögés, úgyhogy rájöttem, hogy teljesen fölösleges kommenteket olvasgatni. Ugyanezt gondolom regényíróként is. A negatív kritikák úgysem az olvasóimtól érkeznek, és a túl pozitívak sem befolyásolnak, hiszen az csak félrevinne. Tudom, hogy van egy utam. Eddig 15 regényem jelent meg, amiken folyamatosan érezhető a fejlődés. Ha visszanézek a régebbi könyveimre, látom, hogy ma már teljesen máshogy építem fel a karaktereimet és a történeteimet, és az olvasóim jönnek velem, és azt hiszem, élvezik is ezt az ?utazást?.
Felmerült benned, hogy valamelyik regényedből film készülhetne?
Amikor írtam a Bangkok, tranzitot, végig egy filmet láttam magam előtt. Persze iszonyúan drága lenne ezt elkészíteni. Viszont lefordították angolra, kapható az Amazonon, és vesznek is belőle. Most a Nápolyi vakációt fordítják, nemsokára ez is megjelenik. Hiszek abban, hogy egyszer valamelyik regényem külföldi karrierje is elindul, főleg most, hogy már kiadóként nézem a sikeres történeteket. Szerencse is kell hozzá, de az természetesen nem elég. Sok munka is van mögötte, ahogy a mögött is, hogy valakiből regényíró legyen. Nem úgy működik, hogy egyszer csak kikerül mindenhova a plakátod, hanem úgy, hogy előtte 20 évet írsz, és a kutya sem figyel rád meg az írásaidra. De ez így szép, persze mindig reménykedsz, hogy egyszer majd sokakhoz eljut a műved. Így vagyok most az angol nyelvű regényeimmel: remélem, hogy ezek is megtalálják előbb-utóbb az olvasóikat, talán valamelyiket felkapják, és akkor nem lehetetlen, hogy egyszer az egyikből film készüljön. Mindegyik sztoriban ott a lehetőség, én pedig hiszek benne és álmodom is róla.
